Látogatás a Szépművészeti Múzeum újra megnyílt állandó kiállításán

Nincs is jobb annál, mint amikor az embert hagyják nyugodtan aludni. Azt is szokták mondani, hogy ne ébreszd fel az alvó oroszlánt. Alvó nőt meg pláne nem szabad a fárasztó hétköznapok után. Ezek az egyszerű gondolatok jutottak eszembe a Szépművészeti Múzeumban, a Régi Képtár újra megnyílt állandó kiállításán, amely az európai művészet 1600–1700 és a brit művészet 1600–1800 közötti időszakát mutatja be. Három-négyszáz festmény közül nehéz bármit is kiválasztani, hiszen annyi szépség tárul itt a művészetszerető közönség elé.

Láthatjuk a termekben például Van Dyck, Rubens, Murillo, Ribera, Velázquez, Frans Hals és sok más művész csodás alkotásait. Akkor vajon most miért ezzel az ismeretlen festőtől származó, Alvó lány című képpel kezdem? Talán pont ezért, mert máig nem tudják a kutatók, hogy ki alkotta ezt a 17. századi remekművet, amely az újdonság erejével hat a maga korában. Csak annyit tudhatunk, hogy a Rómában működő festő műve, az alkotó neve tehát még felfedezésre vár. A kép ugyan az 1600-as években készült, de nyoma sincs rajta a korabeli retorikának, a barokk alkotásokra oly sokszor jellemző fellengzősségnek, túlburjánzásnak. A mű témája mindenképpen újszerű volt akkoriban, s ugyanígy realizmusa, finom ecsetkezelése, pompás színei, tapintásra ingerlő anyagszerűsége és nem utolsósorban az üde fiatalság megkapó ábrázolása.

2018 novemberében nyílt meg az első szinten, a Szépművészeti Múzeum Dózsa György úti oldalán a Régi Képtár 1250–1600 közötti kiállítása, amely az európai művészet fő korszakait mutatja be időrendben, kisebb földrajzi egységek szerint. Közel négyszáz alkotást elénk táró válogatásban láthatjuk itt a 14–15. századi toszkán festészet, a gótika és a kora reneszánsz világát Észak-Itáliában. Az európai művészet bemutatása egészen El Grecóig és koráig terjed.

De most térjünk vissza a múzeum Városliget felé eső oldalára, a mostanában megnyílt termekbe. Az első képek közül rögtön kitűnik Annibale Carracci Jézus és a samáriai nő a kútnál című festménye, melyen a mester nagy érzékenységgel, finom ecsetvonásokkal ábrázolja a bibliai jelenetet. Azt a pillanatot láthatjuk, amikor az asszony meggyőződik a Megváltó kilétéről, és elindul Sikár városába, hogy hírét vigye Krisztus eljövetelének.

A Carracci fivérekről, Annibaléról és Agostinóról azért is fontos említést tennünk, mert jelentős szerepük volt a művészetek reformjában. 1582-ben a testvérpár, unokatestvérükkel, Lodovicóval közösen megalapította az Accademia degli Incamminatit: „a helyes útra tértek akadémiáját”, a későbbi művészeti főiskolák elődjét. A bolognai akadémián ők kezdtek élő modell után rajzolni, szín- és fénytannal, a perspektíva tudományával foglalkozni. Mintául szolgáltak számukra a reneszánsz nagymesterei: Correggio, Tiziano és Raffaello. Az 1570-es évek második felétől megjelentek Itáliában a manierizmus meghaladására irányuló törekvések. A kialakulóban lévő új stílus kibontakozásához az ellenreformáció, a katolikus megújulás nyújtotta az eszmei hátteret.

A valóság ábrázolásában élen járt Michelangelo Caravaggio, aki a végletekig fokozta a témákban rejlő érzelmek hiteles ábrázolását; hús-vér figurákat alkotott. Hatása az európai festészetre hihetetlenül nagy volt; rengeteg követője, sőt másolója akadt. Erőteljes fény-árnyék ellentétre épülő kompozíciói világszerte híressé váltak.

A Szépművészeti Múzeum kiállításán láthatjuk, hogy a spanyol Jusepe de Ribera miként fejlesztette tovább példaképe stílusát, sötét tónusait, megvilágítási technikáját. A Szent András vértanúsága című képén jól felismerhető a Caravaggiótól kölcsönzött drámai megvilágítás, amelyet Ribera remekül ötvözött a spanyol naturalista ábrázolásmóddal.

A szintén nagyszerű spanyol festő, Diego Velázquez Étkezők című alkotása is régóta a városligeti múzeum tulajdona. Akárcsak Ribera képén, itt is éles fény emeli ki a sötét háttérből a naturalisztikusan ábrázolt alakokat és tárgyakat.

Szent Cecília címmel láthatunk egy másik igazán csodálatos képet is, amelyet Andrea Vaccaro festett az 1640-es években.

Az alkotó neve nem túl ismert, a festményről azonban számtalan reprodukció készült az idők során. Erős ultramarinkék ruhában, égre néző tekintettel, önfeledten énekel a bájos arcú Cecília. Egy kis puttó tartja neki a kottát.

Rengeteg a látnivaló a múzeumban, itt most éppen csak megemlíteni van lehetőségünk a leglényegesebbnek ítélt képeket. Persze, hogy kinek mi tetszik, az már ízlés dolga.

A francia festészetet főleg Claude Lorrain és Nicolas Poussin képviseli. Lorrain Villa a római Campagnán című festménye a Szépművészeti Múzeum egyik legszebb tájképe. Érezhető rajta a természet megfigyelésének gondossága, és szemet gyönyörködtető a Róma körül elterülő vidék szépsége. Claude Lorrain művein a megrendelők a számukra ismerős táj idealizált és kissé misztikus képét láthatták viszont. Festményeinek egyedüli főszereplője maga a táj. A benne megjelenő apró alakok csupán mellékes figurák, az elbeszélő műfaj szükséges kellékei.

„A barokk stílus kiteljesedése az Alpoktól északra Peter Paul Rubens nevéhez köthető. Művészete szorosan összefügg az ellenreformáció szellemiségével, az egyházi megrendelők és a terület helytartói által képviselt eszmeiséggel. A katolikus Flandria művészeti központjában, Antwerpenben működő, páratlan megbecsülésnek örvendő »festőfejedelem« a festészet valamennyi ágának kiváló művelője volt. Képzeletét éppúgy megragadták a mitológiai, történelmi és bibliai események, mint az emberi karakterek, tettek és sorsok sokfélesége, a női test szépsége, az állatok nyers brutalitása vagy a táj varázsa. Népes festőműhelyében tanítványként, majd munkatársként dolgozott minden idők egyik legkiválóbb portréfestője, Anthonis van Dyck” – olvashatjuk a flandriai festészetről a kiállítás magyarázó szövegei között. Rubenstől egy idős, szakállas férfi tanulmányfej van kiállítva, üveg mögött. Hihetetlenül finom ecsetvonásokkal, részletező kidolgozással megfestett arckép, amely elképesztő formaérzékről árulkodik. Van Dycktől több portrét is láthatunk, többek között a Szent János evangélista című festményt is.

A következő terem címe nagyon érdekes: Rembrandt fénykörében. Olyan képeket láthatunk itt, amelyekről nem bizonyítható, hogy Rembrandt saját kezű festményei, inkább munkatársainak, tanítványainak, valamint olyan festőknek az alkotásai, akik hosszabb-rövidebb ideig a hatása alatt dolgoztak.

Mélységes emberismeret hatja át a Szent József álma című képet. Az angyal mutatóujjával finoman megérinti Szent József, az egyszerű kisember vállát, aki durva darócruhában, kezét összekulcsolva szunyókál éppen.

Egymásra halmozott emberi koponyák láthatók egy 1660-ban készült képen. Gottfried Libalt, a hamburgi illetőségű német festő alkotása nem éppen szívderítő látvány, de remek festmény. A „Memento mori!” („Emlékezz a halálra!”) latin figyelmeztetés képi ábrázolása lenne ez a mű, de túlmutat rajta. A német festészetet bemutató termek képei nem egészen azt láttatják, amit az itáliai vagy a németalföldi mesterek alkotásai. A harmincéves háború rányomta a bélyegét a németek életére. A lakosság létszáma a háborús évtizedek alatt majdnem a felére csökkent, a művészek elvándoroltak, külföldön próbáltak szerencsét.

Érdekes alakja a képzőművészetnek a Pozsony mellett született, sokáig magyarnak is tartott Jan Kupecký, aki 1740-ben Nürnbergben halt meg. Képeinek egy része magyarországi gyűjteményekbe került. A kiállítás egyik kabinettermében öt remekbe szabott portréját is megcsodálhatjuk.

Rengeteg a látnivaló a termekben, így most nem beszélhettünk hosszabban a spanyol festészetről, a 17. századi németalföldi portrékról, a 18. századi brit festőművészekről, a kabinettermek templomenteriőrjeiről, a szintén németalföldi csodás virág- és gyümölcsös csendéletekről, ahogyan sok minden másról sem.

Ha idejük és a járványhelyzet engedi, látogassanak el a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításaira!  Bátran mondhatom, érdemes.

Szöveg és kép: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 23-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.