Anna és Joachim csókja

Giotto de Bondone: Szent Anna látomása

Mária szüleinek nevét a 2. században keletkezett Jakab-ősevangélium őrizte meg. A rövid mű Jézus kanonikus evangéliumokból ismert születéstörténetének közvetlen előzményeit meséli el, Mária csodálatos, szeplőtelen fogantatásával kezdve és Zakariásnak, Keresztelő Szent János apjának halálával zárva.

A történet szerint, amely Giotto egyik legszebb freskósorozatának is ihletője volt, Joachim és Anna már idősebb, gyermektelen házasok voltak, akiket meddőségük mélységesen elszomorított. Joachim ezért kivonult a pusztába, ahol negyven nap és negyven éjjel böjtölt. Ezenközben Anna szinte özvegyi gyászban gyötrődött, és a meddőből termékennyé lett ősanyákra gondolva gyermekáldásért imádkozott. Egy angyal hozta meg neki a hírt, hogy hamarosan „foganni fogsz és szülni, s egyszer a te sarjadról beszél majd az egész földkerekség”. Ezt a jelenetet látjuk a Giotto által kifestett Scrovegni- vagy Aréna-kápolna (Padova) képén.

Ugyanekkor az Úr angyala Joachimot is meglátogatta, azzal az üzenettel, hogy „az Úristen meghallgatta a kérésedet. Térj haza innen. Íme, feleséged, Anna, a méhében fogant.” Giotto ezt a jelenetet is megfestette.

Giotto di Bondone: Joachim álma

Az örömhírt hallva az ujjongó Joachim tüstént hazaindult, meghagyva pásztorainak, hogy nyájából tíz bárányt áldozzanak az Úristennek, tizenkét borjút a papoknak és véneknek, és száz kecskét kapjon a nép (lásd a képen ezt a háromféle állatot). Annának hírül hozták Joachim közeledtét, s ő férje elé sietett Jeruzsálem kapujához.

„Így hát Joachim érkezőben volt a nyájaival. Anna kiállt a kapuba, s mihelyt megpillantotta a nyájaival közeledő Joachimot, nyomban odaszaladt hozzá, s a nyakába borulva újságolta: – Most már tudom, hogy az Úristen gazdagon megáldott.”

Anna és Joachim boldog találkozását örökíti meg a kápolna egyik legismertebb festménye. A házaspár csókja talán az első igazi szerelmes csók, amelyet a keresztény művészet történetében láthatunk. A házastársi szerelem témája korábban nem jelent meg ily módon a keresztény képzőművészetben. Giotto képén a valóban „egy testté lett kettőt" (vö. Ter 2,21) látjuk: férj és feleség mélyen egymás szemébe néz, mintegy elmerül a másik tekintetében, miközben gyöngéden átöleli egymást, és a csókkal szinte átárasztja lelkét a társába.

Giotto di Bondone: Találkozás az aranykapunál

Ide kívánkozik, amit Szent Ambrus az Énekek éneke szerelmi misztikáját magyarázva a csókról mond, eljátszva a gratia (szépség, kegyelem) és a spiritus (lélegzet, lélek) szavak kettős jelentésével: „A csókban a szerelmesek egymáshoz kapcsolódnak, s mintegy birtokba veszik a benső szépség (gratia) édességét. A lélek olyan csókban forr össze Istennel, az Igével, amelyben átárad belé a csókoló Lelke, hasonlóan ahhoz, ahogyan a csókolózók sem elégszenek meg egymás ajkainak megízlelésével, hanem szinte egymásba árasztják a lélegzetüket (spiritus).”

Jakab ősevangéliumában nem csupán a szeplőtelenül fogant, és szüzességét örökké megőrző Mária a tisztaság példaképe, hanem a hitvesi csókban egybeforró Anna és Joachim is a tisztaság példái, hiszen makulátlanul megőrizték állapotbeli tisztaságukat. Úgy tűnik azonban, mintha Giotto festményén ez nem mindenkinek tetszene. A kapuban egy fekete köpenybe burkolózó nő áll, és beszámol a történtekről az örvendező jeruzsálemi asszonyoknak, de ő maga nem osztozik ebben az örömben. Ő talán az ősevangéliumban szereplő Judit, Anna nagyszájú szolgálólánya, aki arra biztatta úrnőjét, hogy ne várja meg a pusztába visszavonult Joachimot, és vegye le özvegyi öltözetét. A hűség azonban, bár olykor nehéznek tűnik, a legbiztosabb út a boldogsághoz, hiszen aki állapotbeli tisztaságát megőrzi, az természetfeletti ajándékot kap, mint Anna és Joachim.

„Csodáljuk tisztaságtokat, Joachim és Anna! Ti a természet rendje szerint híven megtartottátok a házasságban az állapotbeli tisztaságot, és jutalmul a természet rendjét felülmúló ajándékot kaptatok Istentől, hiszen ti hoztátok a világra a férfit nem ismerő Istenszülőt. Ti szentül, jámborul éltétek az emberi életet, és íme, leányotok kiválóbb az angyaloknál, és most már Királynőjük is lett. Ó, te gyönyörűséges, édes Leány! Ádám gyermeke, de Isten szülője! Milyen boldogok a te szüleid! Mennyi gyönyörűséggel vettek ölükbe! Egyedül a te szüleid kiváltsága volt, hogy eláraszthassanak tisztaságos csókjaikkal téged, mindenkor tökéletesen tiszta Szűz. Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, ujjongjatok és énekeljetek! (Zsolt 97,4) Csak kiáltsátok a dicséretet, ne féljetek, harsogjátok Isten dicséretét!”

(Részlet Damaszkuszi Szent Jánosnak
Mária születéséről mondott hatodik beszédéből)

Szöveg: Heidl György

Forrás és kép: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír