Az Eucharisztia tisztelete 165/6.

A liturgia a feltámadás misztériuma révén kibontakozott örök cselekmény, amelynek történelmileg megragadható csúcspontja a kereszt misztériuma: „Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.” (Jn 19,34–35) Az, hogy a vér és víz azonnal (euthüsz) kifolyt, egyrészt fiziológiai, másrészt kultikus-teológiai jellegű kijelentés: az áldozat vére azonnal az oltárra folyt. Ez utóbbi kijelentés sokkal inkább illeszkedik János teológiai koncepciójába: beledöfte (enüxen – nüsszo ige: átszúr, átdöf, beledöf), és ezáltal megnyitotta azt. Innen származik a latin aperuit (megnyitotta) értelmezés: „Ez a parancsolat azoknak szólt, akiknek kötelességük volt a régi törvényben, hogy a húsvétot egy bárány feláldozásával ünnepeljék meg, amely az Úr szenvedésének előképe volt. Ezért a mi húsvéti bárányunk, Krisztus, feláldoztatott (1Kor 5,7), akiről Izajás próféta is megjövendölte: mint a juhot vezették feláldozni (Iz 53,7). (Szent Ágoston, Beszédek Szent János evangéliumáról CXX, 3.)

Viszont éppen ezt megelőzően az Egyházatya így elmélkedik:

Az Evangelista különös jelentést hordozó szót használt, amint nem azt mondta, hogy átütötte az oldalát, vagy megsebezte, vagy valami mást, hanem azt, hogy megnyitotta. Úgyhogy ott valamiképpen az élet kapuja nyílt meg,

ahonnan az Egyház szentségei áradtak ki, amelyek nélkül az életbe, ami az igazi élet, nem lehet belépni. Ez a vér a bűnök bocsánatára áradt ki, a víz a bort hígítja kellemessé, mosdásra (bűnbocsánat) és italul (Eucharisztia) is szolgál.” (Beszédek Szent János evangéliumáról CXX, 2.)

Tehát „Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik, ugyanis a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy.” (1Jn 5,6–8) 

A liturgia ott vette kezdetét, a Golgotán, és az Úr feltámadásában vált örök imádsággá: Beteljesedett! (Jn 19,30)

Akár a szentmise cselekményében – amelyben mindenkor az utolsó vacsora és a Golgota személőivé válunk –, akár a zsolozsma során, amikor a kinyilatkoztatásnak a keresztben megnyilvánuló összpontosulását ünnepeljük, a szentségek ünneplésében, végül akár az egyházi év ünnepeiben – melyek során résztevőivé válunk Jézus élete eseményeinek – rádöbbenünk arra, hogy a liturgia Krisztus kiüresedésének (kenózis) örök felmagasztalása (vö. Fil 2,7; 2Kor 8,9). A liturgia Krisztus örök cselekvése értünk: opus Christi pro nobis, amelyben egyszerre vagyunk részesei és szemlélődő tanúi a kiüresedésnek, az átszúrásnak és a megnyílásnak: „Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát” (Jn 20,20).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír