Ferenc pápa Bariban: A Közel-Kelet ma sír, míg mások hatalom- és pénzéhségükben eltiporják

Ferenc pápa – 2018. július 7., szombat | 16:30

Július 7-én délelőtt a Szentatya a keleti keresztény egyházak vezetőivel együtt a Közel-Kelet békéjéért, az ott élő szenvedőkért imádkozott az olaszországi Bari városában, ahol Szent Miklós püspök ereklyéit őrzik. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim!

Zarándokként érkeztünk Bariba, a Közel-Kelet felé nyitott ablakhoz, és elhoztuk szívünkben egyházainkat, népeinket és a megpróbáltatások között élő sok-sok embert. Nekik üzenjük: „Közel vagyunk hozzátok!” Kedves testvéreim, szívből köszönöm, hogy nagylelkűen és készségesen eljöttetek ide. És nagyon hálás vagyok mindannyitoknak, akik vendégül láttok minket ebben a városban, a találkozás városában, a befogadás városában.

Közös utunkon Isten szent anyja támogat minket, akit itt Odigitriaként, az „út mutatója”-ként tisztelnek. Itt találhatók Szent Miklósnak, Kelet püspökének ereklyéi, akinek tisztelete átszeli a tengereket és átlépi az egyházak közötti határokat. A szent gyógyító járjon közben a sebek gyógyulásáért, amelyeket az emberek magukban hordoznak. Itt elénk tárul a tenger panorámája, és késztetést érzünk arra, hogy elménkkel és szívünkkel a Közel-Kelet felé fordulva töltsük el ezt a napot, ahol civilizációk találkoznak és a nagy monoteista vallások bölcsője ringott.

Ott eljött meglátogatni minket az Úr, „a magasból felkelő nap” (Lk 1,78). Onnan indulva vitték el az egész világra a hit fényét. Ott fakadtak fel a lelkiség és a szerzetesség friss forrásai. Ott egyedülálló ősi szertartásokat, felbecsülhetetlen szakrális művészeti és teológiai gazdagságot őriznek, ott található a nagy egyházatyák öröksége. Olyan kincs ez a hagyomány, amelyet minden erőnkkel védelmeznünk kell, mert a Közel-Keleten vannak mindnyájunk lelkének gyökerei.

Ám ezt a ragyogó térséget, főleg az utóbbi években, sűrű sötétség borította be: háború, erőszak és pusztítás, fundamentalista területfoglalások és egyéb tevékenységek, kényszerű elvándorlás és elhagyatottság, és mindez sokak bűnrészes lapításától kísérve. A Közel-Kelet olyan emberek földjévé vált, akik elhagyják földjüket. Fennáll a veszély, a hitben fivéreink és nővéreink jelenléte megszűnik, eltorzítva a térség arculatát, hiszen egy keresztények nélküli Közel-Kelet nem lenne Közel-Kelet.

Imával kezdjük ezt a napot, hogy az isteni világosság szétoszlassa a világ sötétségét. Meggyújtottuk Szent Miklós [ereklyéi] előtt a „közös lángú mécsest”, az egyetlen Egyház jelképét. Ma közösen a remény lángját szeretnénk meggyújtani. Mécseseink, melyeket elhelyezünk, legyenek a még éjszakában is tündöklő világosság jelei. A keresztények ugyanis világosságot adnak a világnak (vö. Mt 5,14), nemcsak akkor, amikor körülöttük mindenütt fény ragyog, hanem akkor is, amikor a történelem sötét óráiban nem adják meg magukat a mindent beborító sötétségnek, hanem táplálják a remény kanócát az ima és a szeretet olajával. Mert, amikor imára az ég felé nyújtjuk kezünket, és amikor önzetlenül testvérünk felé nyújtjuk kezünket, a Léleknek, az egység Lelkének, a béke Lelkének a tüze ég és ragyog.

Imádkozzunk közösen, kérjük a menny Urától azt a békét, amelyet a föld hatalmasainak még nem sikerült megtalálniuk. A Nílus folyásától a Jordán völgyéig, és azon túl, az Orontészen át a Tigrisig és az Eufráteszig hangozzék el a zsoltár kiáltása: „Béke néked!” (Zsolt 122,8). Szenvedő testvérinkért, minden néphez és valláshoz tartozó barátainkért ismételjük: Béke neked! A zsoltárossal esedezzünk különösképpen Jeruzsálemért, a szent városért, melyet Isten szeret, de az emberek megsebeztek, mely fölött az Úr még mindig sír: Béke neked!

Legyen béke: ez a ma élő sok Ábelnek Isten trónjához felhatoló kiáltása. Értük nem engedhetjük meg magunknak, sem a Közel-Keleten, sem máshol a világon, hogy azt mondjuk: „Talán én vagyok őrzője testvéremnek?” (Ter 4,9). A közöny öl, és mi az a hang akarunk lenni, amely ellenszegül a közöny gyilkolásának. Szólni akarunk azok helyett, akiknek nincs szavuk, akik csak könnyeiket nyelhetik, mert a Közel-Kelet ma sír, ma szenved és hallgat, míg mások hatalom- és pénzéhségükben eltiporják. A kicsinyekért, az egyszerűekért, a sérültekért, értük, akiknek pártján Isten áll, így fohászkodunk: Legyen béke! A „minden vigasztalás Istene” (2Kor 1,3), aki meggyógyítja a megtört szíveket és bekötözi a sebeket (vö. Zsolt 147,3), hallgassa meg ma kérésünket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria