Csend, hála, eső és énekszó a tizenötödik erdélyi Ferences Biciklitúrán

Zengett a fülemben a zsoltár mindvégig, míg újra hangolhattam lelkemet az idei FerBitre. „Az élet útjára tanítasz engem!” –ez az üzenet ismételten meghívást jelentett nekem, hogy családommal együtt immár negyedszer részt vegyek ezen a testet, lelket, de szellemet is felüdítő eseményen, a FerBiten. 2019-ben egy barát szólt nekünk a Ferbit létezéséről, azóta elköteleződtünk és életünk minden más területét úgy rendezzük, hogy az évnek ez a hete a miénk lehessen, hogy ezen a héten mi a FerBité lehessünk. Istennek hála az idén is sikerült!

Így, egy nappal a záró szentmise után, visszatekintve az elmúlt hétre, mondhatom, hogy számomra talán az eddigi egyik legintenzívebb, érzésekkel teli, kalandokkal, kihívásokkal tűzdelt FerBit volt. Volt benne mélység és magasság egyaránt, vidámság és sírás, meleg és hideg, fergeteges hangulat és mélységes csend.

Nagyon tetszett nekem, hogy egyaránt tekerhettünk műúton és terepen is, így külön-külön mindkettőnek átélhettem az előnyeit, szépségeit és izgalmait. Számomra nagyon hasznos volt, hogy egy egész hét a rendelkezésemre állt, hiszen egy teljes és szép íven haladtam a „saját utamon”, először ráhangolódással kezdve, majd elhalmozva a találkozások örömében, fokozódott hangulatban, magamhoz és Istenemhez megérkezve, végül szépen lekerekítve, szívembe zárva az élményeket térhettem vissza mindennapjaimhoz.

Minden évben különlegesnek és szerencsésnek érzem magam, hogy férjemmel és lányommal együtt vagyunk a FerBiten, együtt élünk meg gyönyörűséges és önfeledten boldog pillanatokat, de azt is, hogy még jobban megismerjük egymást, a másik testét, lelkét, a határainkat és igyekszünk, valamint tanuljuk egymás lelkületét is érezni, megérezni és támogatni. Valóban az élet útjára való tanítás ez számunkra.

A FerBit immár egy család nekünk, talán most először éreztem, hogy ebben a családban valóban mi is családtagoknak számítunk, ahol a tagok együtt tanuljuk a szeretet, az elfogadás és az Istenre való ráhagyatkozás nyelvét.

Két mély érintettségemet szeretném megosztani, az egyik a csend, melyet a természetben való biciklizés alatt, valamint a szentmisék alatt többször átélhettem, ez főleg az a belső csend volt, melyben ismét érintkezésbe kerülhettem a boldogság szívemben élő alapdallamával, illetve belső lelki kísérőmmel, az isteni lényeggel. A tekerés alatt, különösen a természet lágy ölében a szemlélődés által érintkezésbe kerülhettem az egész teremtett világgal, de a lelkemmel is, azzal a valóságszinttel, melyben Isten hátrahagyta nyomát az emberben.

A másik igen mély érzés, amely végig kísért ezen a biciklis zarándokúton, az a hála érzése volt. A hála számomra a legmélyebb ima, amely csodálatos ízt ad az életnek, a sötét kivilágosodik és a keserű kellemes ízt kap. Köszönöm, Boni atya, hogy te ennek egy nagyon jó mestere vagy és hogy a hála érzését mindannyiunk szívében így tanítod, hiszen a hála megnyitja szemünket az ajándékra, ami már önmagában az élet. Életem minden alappillére megtalálható a FerBitben: Isten, család, mozgás, természet; a többi rajtam múlik. Hálás köszönettel,

Keresztes Erika

*

A FerBit hallatán a zarándoklat, önismeret, kihívás, kilométerek, kíváncsiság, keresés egyvelege lebegett gondolataimban. Idén másodszor csatlakoztam a biciklitúrához. Egy széles mosolyú, az újratalálkozás örömétől meghatódott vidám társaság fogadott, ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk.

Közös utunkon, ég és föld között, vadregényes tájakon suhanva, ki-ki a maga személyes történetével és mégis ugyanazon történetben tekertünk. Különösen jó érzés volt megtapasztalni idén is az egymásra való odafigyelést, biztatást, akár egy családban, valamint az imának a megtartó erejét, varázsát. A nehezebb szakaszokon a közös „hip-hip, FerBit!” kiáltással bátorítottuk egymást, az esőben tánc helyett hangos énekszóval haladtunk át a településeken.

A FerBit köteléke megerősödött, felemelő volt érezni azt a szívből fakadó örömet és hálát amikor elérkeztünk a végállomáshoz, a Csíksomlyói Szűzanyához. Utunk közös hálaadással ért véget az újra találkozás reményével.

Salló Adél

Forrás és fotó: FerBit

Magyar Kurír