Diakónusszentelés

A latin rítusú egyházmegyékben többnyire Szent Péter és Pál apostolok június végi főünnepéhez kötődően szokás diakónus- és papszenteléseket végezni. Ez a liturgia a közösség ünnepe, hiszen az egyházi rend az egyetlen szentség, amit az Egyház nem köteles bárkinek kiszolgáltatni, aki megfelelő módon kéri: az egyházi közösség az, amely erre a szolgálatra kiválasztja azokat a testvéreket, akiket arra alkalmasnak talál.

A liturgiának éppen ezért fontos eleme a kiválasztás, amit a Mindenszentek liturgiájának végén háromszoros könyörgés követ Istenhez szólva, „hogy e kiválasztottakat megáldjad, megszenteld és felszenteld”.

Bensőséges és lényegi mozzanat a szentelő püspök csendes kézrátétele. Ekkor tudatosan mellőzzük a hangos imádságot és a kórus énekét is, hiszen az egyházmegye főpásztora ezzel a gesztussal fogadja be a szentelendőt az egyházi rend szerpapjai közé, és kéri számára Isten Szentlelkének ajándékát, amit a kézrátételt követő szentelő imádságban szavakba is önt.

Egyedül a szentelő püspök teszi a diakónusjelölt fejére a kezét. A diakónusok célzottan részesednek a püspök által kapott szolgálatban, akinek segítőivé válnak. „A szentségi kegyelemben megerősödve szolgálnak Isten népének a liturgia, az ige és a szeretet diakóniájában a püspökkel és papi testületével közösségben” (Lumen gentium, 29).

A keleti liturgiában a szentelendő a Krisztust jelképező oltár mellé térdel, és homlokát nekitámasztja, a püspök pedig mellé állva, stóláját a fejére helyezve végzi a kézrátételt. A latin liturgiában a püspök az oltár és a szentelendő közé állva végzi a kézrátételt, kifejezve, hogy Egyházunkban a püspök részesedik Krisztus prófétai, papi és királyi szolgálatának teljességében.

Ahogy a püspök és a pap Krisztus papságát gyakorolja, úgy a diakónus a szolgáló Krisztust jeleníti meg, amikor – a szentelési imádság szavai szerint – eltölti „a tettetés nélkül való szeretet, a betegekkel és a szegényekkel való törődés, a mértéktartó tekintély”. Ezért kéri a szentelő püspök Istent, hogy a diakónusok „tartsanak ki szilárdan és állhatatosan Krisztus mellett, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak”.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír