Egy mosolygós szerzetest ünnepeltek – Konferencián emlékeztek meg Nemeshegyi Péter jezsuitáról

Koronkai Zoltán SJ megnyitójában felidézett egy Nemeshegyi Péter által tartott lelkigyakorlatot, amelynek jegyzeteit azóta is őrzi. Újraolvasva arra jött rá, beszédeiben gyakran idézi Péter bácsit, bár nem ez tudatosan teszi. Nemeshegyi Péter teljes szívvel volt pap, hitte, hogy Isten jó és feltétel nélkül szeret. Harminchét évet szolgált Japánban és huszonhatot Magyarországon.

A 20. század legjelentősebb magyar jezsuita teológusa volt.

Több mint harminc könyve jelent meg itthon, számtalan tanulmány szerzője. Japánban negyvenöt írását adták közre, ott tanított is évtizedeken át, emellett a japán katolikus teológia kiemelkedő alakítója volt. Sokat munkálkodott azon, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítása közkinccsé váljon. Nemeshegyi Péter nem volt szobatudós, rengeteg előadást tartott, igyekezett mindenhova eljutni, ahova hívták. Közérthető stílusa miatt sokan szerették beszédeit. Tanítványai között találunk érseket, püspököt, rendi elöljárót. Nemeshegyi Péter olyan jezsuita volt, akivel jó volt együtt lenni.

Péter bácsi normális volt. Egy volt közülünk.

Koronkai Zoltán ezután előadást tartott, amelyben először Nemeshegyi Péter életéről beszélt. Elmondta, édesanyja súlyos beteg volt, amikor Péter fiát várta, ám hiába javasolták az orvosok, hogy vetesse el a magzatot, nem hallgatott rájuk. Nemeshegyi Péter értelmiségi létbe nőtt bele, a család életében nagy szerepet töltött be a kultúra. Szülei vallásosak voltak, de nem gyakorolták a hitüket. Talán ezért is alakult ki benne egy jó értelemben vett vallási tolerancia. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, már fiatalon több nyelvet elsajátított. Egyszer a meleg elől bement egy templomba; az ott látott szentmise döntő jelentőségű volt az életében. Később sokat írt a szentmiséről, az Eucharisztiáról.

Az első jezsuita, akivel találkozott, Tornyos Gyula volt, aki gyakran kereste fel a budapesti nyomortanyákat. Általa Nemeshegyi Péter is megismerte az elesettek sorsát. A jezsuita szerzetesek közül Varga László, Csávossy Elemér – mindketten a szociális igazságosság apostolai voltak –, Bangha Béla, valamint Reisz Elemér – a kínai magyar misszió felelőse – voltak hatással rá. Visszaemlékezésében leírta, azért akart jezsuita lenni, mert szeretett volna az Úr Jézus Krisztusnak fenntartás nélkül szolgálni. Úgy érezte, ennek csak úgy tud megfelelni, ha egy közösség támogatja. 1944-ben lépett be a rendbe, novíciusmestere az életét kockáztatta, amikor Nemeshegyi Péter SAS-behívóját elrejtette.

Nemeshegyi Péter számára a Szent Ignác-i szemlélődés, az értelmi ima rendkívül fontos volt. Mindennapi imádságában többek között ezt mondta:

Uram Jézus, adj nekem szeretetet, mégpedig igen nagy szeretetet Atyád iránt, teirántad és testvéreim iránt.

Egész életét meghatározta a szentháromságos misztika. Egyházias lelkület jellemezte, ugyanakkor kritikus volt ott, ahol nem jó irányba mentek az ügyek. Jó pásztorként a szegénység és az alázat lelkületével hirdette az evangéliumot.

Görföl Tibor teológus, a Vigilia főszerkesztője online előadásában Nemeshegyi Péter teológiájának súlypontjairól beszélt. Mint elmondta, Nemeshegyi Péter gondolkodásának fontos eleme volt a kritikai szemlélet. Gyakran hívta fel a figyelmet arra, hogy a kereszténységnek a sokféleség összhangjának kell lennie. Ahol ez nincs meg, ahol csak egyféle álláspont létezhet, ott sérül a katolicizmus. De így van ez akkor is, ha túl sok nézetet kell összhangba hozni.

Teológiájának középpontjában az isteni szeretet és jóság bemutatása állt, ezt akarta vonzóvá tenni.

A változás és a maradandóság feszültségét is igyekezett megfogalmazni. Az Egyház életében a klerikalizmust, a triumfalizmust és a juridizmust (a jogi szemlélet túlhangsúlyozását) olyan jelenségeknek tartotta, amelyek megérettek a változásra. E területen Yves Congar domonkos teológus volt rá nagy hatással.

Nemeshegyi Péter a szociális szentháromságtannak volt a képviselője. Ez azt jelenti, hogy az egymáshoz való viszonyt, a közösségiséget, a kapcsolatiságot és a reciprok viszonyrendszert hangsúlyozta. Ezzel hozhatók összefüggésbe a teremtett világ különbözőségei és hasonlóságai, de innen vezette le a demokrácia szükségességét is. Erőteljesen kapcsolódott a keleti keresztény hagyományhoz. Ennek megfelelően számára az Atya a forrás, az emberhez a Fiú és a Szentlélek áll közel. Krisztus ugyanakkor kicsinységében, szenvedésében és elhagyatottságában mutatja meg leginkább az Atyát.

Nemeshegyi Péter teológiájának meghatározó eleme volt az esztétikai beállítottság. A teremtett világ összefüggésében is szívesen beszélt a szépségről:

ha valaki számára elfogadhatóvá akarjuk tenni Isten valóságát, akkor elsősorban a szépségre kell ráirányítanunk a figyelmét.

Krisztológiáját a Gaudium et spes 22. pontjára alapozta: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán.” Szerinte az evolúció is az isteni megtestesülés felé mutat.

Vámos Péter sinológus, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) docense Nemeshegyi Péter és a kelet-ázsiai vallástörténet című előadásában elmondta, Péter bácsi missziós szolgálatának mintája Xavéri Szent Ferenc volt. Matteo Ricci SJ munkája során alakultak ki a missziós szolgálat főbb irányai: alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, megtanulni a nyelvet. A kereszténységet a helyi kultúrába kell beilleszteni, a missziót felülről lefelé, azaz az uralkodó rétegtől elindulva folytatni. Emellett az európai tudományt is fontos közvetíteni. Jean Daniélou SJ és társai már a zsinat előtt is az inkulturációról gondolkodtak, amely szerint „nem veszekedni kell a keleti vallásokkal, hanem párbeszédet folytatni velük”.

Nemeshegyi Péter is ezeket az elveket követte Japánban. Az első pillanattól kezdve igyekezett nem külföldinek érezni magát. A helyiek a magyarokat könnyebben elfogadták, mivel Magyarország nem volt imperialista.

Megtanulta a másokra figyelést, átvette a japánok optimizmusát, a mosolygó ősharmónia iránti érzékenységet.

Előadásai alkalmával latinul beszélt, majd rövid összefoglalást adott japánul. Két év után már önálló japán nyelvű előadásokat is tudott tartani. Tanítványainak mindig azt mondta: legyenek „száz százalékig keresztények, száz százalékig japánok, és száz százalékig mai emberek”. Négyszáz felnőtt embert keresztelt meg Japánban.

Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora arról beszélt, hogyan jelent meg a II. Vatikáni Zsinat és a szerzetesség eszménye Nemeshegyi Péter életművében. Karl Rahner három korszakra osztja az Egyház történetét. Az első a pünkösdtől az első apostoli zsinatig tartó időszak, amikor a kereszténység egy kis zsidó közösségként Jézus tanítását követve Isten új népének tekinti magát. A következő, meglehetősen hosszú korszak egészen a II. Vatikáni Zsinatig tart. Ekkor mindenütt elterjed a kereszténység, amely a görög és a római világban megfogalmazott hitét adja tovább az egész világnak. A zsinat után válik igazán egyetemessé a Katolikus Egyház, ami azt jelenti, hogy a keresztény hitnek az egyes népek kultúrájába kell beletestesülnie.

Nemeshegyi Péter a krisztológiai paradigmaváltásokra is felhívta a figyelmet. Először Jézus Krisztus feltámadása, majd a megtestesülés, később a jézusi megváltás és a Krisztus-követés kerül a középpontba. A II. Vatikáni Zsinat olvasztja eggyé ezeket a különféle gondolkodási irányokat.

A zsinat katolicitása befogad, megnyílik és teret ad: az ember nem tagja az Egyháznak, sokkal inkább odatartozásról van szó, ami dinamikusabb megközelítésre ad lehetőséget.

Nemeshegyi Péter szerint a II. Vatikáni Zsinat mindig a lényegi kérdésekre összpontosított, a Szentírást helyezte előtérbe, az Egyházra pedig Isten népeként tekintett.

Nemeshegyi Péter a zsinat tanításából azt is kiemelte, hogy a tökéletességre minden keresztény elhívatott, vagyis a szerzetesség nem status perfectionis. A tökéletesség egyébként sem végleges állapot, hanem haladás. A szerzetesség jel, amely Isten teljes transzcendenciájára hívja fel a figyelmet. A szerzetes arra vállalkozik, azt szolgálja, hogy a „mindennél nagyobb Isten jelen lehessen a világban”.

Pecsuk Ottó, a KRE docense Nemeshegyi Péter és a Szentírás kapcsolatáról szólva elmondta, 1987-ben jelent meg a felekezetközi japán nyelvű Biblia. Nemeshegyi Péter a Katolikus Egyház delegáltjaként részt vett ennek létrehozásában, valamennyi szövegváltozatot átnézte, és sok ezer javítást ajánlott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy dogmatikus nehézségek a fordítás során nem jelentkeztek. 

Nemeshegyi Péter a Szentírást a párbeszéd könyvének tartotta, a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciójának fényében.

A kérő ima – ahogyan azt a Bibliában is olvashatjuk – befolyásolja Istent, akármilyen nehéz ezt összeegyeztetni a filozófiai istenfogalommal

– vallotta. A Szentírás magyarázata során Nemeshegyi Péter megkülönböztette az örök érvényű tanítást a korra jellemző felfogástól. A misszióban igyekezett a japán gondolkodással összekapcsolni a keresztény igazságokat. Például úgy fogalmazott: Krisztus egy mester, egy szenszei, ám nem csak arra képes, hogy életünk elakadásain továbblendítsen, hiszen ő a halált is legyőzte. Pecsuk Ottó arra is felhívta a figyelmet, hogy Nemeshegyi Péter Szent Pál apostol fekete-fehér látásmódját nem tudta a magáévá tenni, közelebb állt hozzá Szent Péter személye.

Délután A szeretet útján – vallás- és tudományközi reflexiók Nemeshegyi Péter szeretet-értelmezéséről címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést Perczel-Forintos Dóra, Banyár Magdolna és Hidas Zoltán közreműködésével. Ennek során rámutattak arra, hogy a szeretetet tudományos alapon rendkívül nehéz meghatározni. Az Abraham Maslow amerikai pszichológus által kidolgozott szükségleti piramis közepén foglal helyet a szeretet, ezzel pedig szembehelyezhető Szent Pál apostol megközelítése, mely szerint a szeretet a legnagyobb. E két szeretet azonban nem azonos.

A szeretet önfeláldozást, önzetlenséget is jelent, megnyilvánulásában a kapcsolatoknak kulcsszerepük van. A szeretet ugyanakkor tanulható és tanítható is, nélküle elképzelhetetlen a valódi boldogság.

Bár a szeretet társadalmi megjelenését igyekeznek mérni, a szeretet a szociológiának nem központi kérdése. A kutatások mutatói ugyanakkor nagyon ellentmondásosak, az Amerikai Egyesült Államok például a szeretetindex tekintetében az ötödik, ám mások elfogadásában csak a huszonötödik.

Ezután könyvbemutatóra került sor. Nemeshegyi Péter SJ élete egyik utolsó nagy munkájaként nekikezdett Endó Súszaku Csodálatos bolond című regényének fordításába. A kötetről Ikematsu-Papp Gabriella műfordítót, Szigeti László szerkesztőt és Horváth Árpád jezsuita szerzetest, a Jezsuita Kiadó igazgatóját Végh Dániel kérdezte. A beszélgetőpartnerek hangsúlyozták, hogy Endó Súszaku sokak által ismert, Martin Scorsese által megfilmesített Némaság című regénye – amely japánban működő jezsuita misszionáriusokról szól – Nemeshegyi Péternek igazából nem tetszett. Ugyanakkor nagyra becsülte a keresztény író munkásságát, s amikor szóba került egy másik mű kiadása, a Csodálatos bolondra esett a választása.

Szigeti László arra mutatott rá, hogy Endó Súszakunak valójában minden regénye ugyanarról szól: hogyan találkozik, esetleg ütközik a kereszténység a japán kultúrával. A Csodálatos bolond című regényben egy japán testvérpárhoz látogatóba érkezik egy korábban sosem látott levelezőpartner ismerősük, akiről kiderül, hogy bár nem úgy viselkedik, ahogyan azt elvárnák, jósága vitathatatlan. Horváth Árpád SJ szerint a regény üzenete, hogy a jóság az, ami képes úrrá lenni a reménytelenségen és a problémák halmazán. „A csodálatos bolond egy krisztusi figura, akiben nem nehéz ráismerni Nemeshegyi Péterre” – tette hozzá Szigeti László.

A konferencia zárásaként Nemeshegyi Péter SJ egyik kedvenc zeneszerzőjének, Wolfgang Amadeus Mozartnak a műveiből rendeztek koncertet Bihari Adél, Lehoczky Hajnal, Roska Dániel és Vékey Marianna közreműködésével.

Az esemény moderátora Lázár Kovács Ákos és Szigeti Szabolcs volt.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír