Együtt és mégis külön – Kerekasztal-beszélgetés a cigányságról a Máltai Szeretetszolgálatnál

Solymári Dániel, a Máltai Tanulmányok főszerkesztője bevezetőjében arról beszélt, hogy a lap tudományközi folyóirat, mely a karitatív gyakorlatot tudományos igényű írások megjelentetésével igyekszik segíteni. Teret kívánnak adni az érdemi kérdések feltételére és olyan válaszok megtalálására, melyek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sajátos küldetésére jellemzők.

Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, az est moderátora elsőként arra kérdezett rá, vajon lehet-e, szabad-e a cigányság problémáiról nyíltan beszélni.

Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szerint fennáll annak a veszélye, hogy széplélekként, saját jó cselekedeteinktől meghatódva fordulunk a cigányság problémái felé, megfeledkezve a valóságról, a prostitúcióról vagy a drogkereskedelemről. Az evangélikus egyház is próbálkozott a csenyétei szolgálattal, istentiszteleteket tartottak, segítették az ott élőket, ám ez a kezdeményezés nem sokkal később elenyészett.

Kállai Ernő társadalomkutató szerint Csenyéte a rendszerváltozás utáni Magyarország közös kudarca. Nemcsak romanticizálni, de etnicizálni sem lehet ezt a kérdést, hiszen a mélyszegénység nem csak a cigányságot érinti. Napjainkban a társadalom nagyon szegényekre, szegényekre és gazdagokra szakadt, a kérdés az, hogy mit várunk ezektől a nyomorban élő emberektől.

A társadalomkutató szerint ők nem tudnak változtatni a maguk sorsán. Binder Mátyás történész ehhez azt fűzte hozzá, hogy nem mindegy, kinek és milyen módon beszélünk erről a kérdésről.

„A Máltai Szeretetszolgálat néhány éve Sajókazára vitt adományt. Az első részét a Sólyomtelepen rakták le. Amikor az ottaniak megtudták, hogy a Petőfitelepre is visznek belőle, az egyik srác elkezdte visszadobálni, hogy akkor nekik nem kell. Amikor a magyarországi cigányságról beszélünk, figyelembe kell-e venni, hogy ez nem egy homogén világ?” – kérdezte Vecsei Miklós.

Binder Mátyás szerint nem minden esetben kell erre figyelni, hiszen

van, amikor a különbségek nyilvánvaló ismeretében a közös elemeket kell hangsúlyozni.

Fabiny Tamás püspök úgy látja, hogy nem olyan tragikus ez a történet, mint amilyennek látszik, hiszen mindenki számára fontos az identitás, aminek része az is, hogy valaki meghatározza, kiktől tart távolságot. Kállai Ernő arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlesztéspolitikának ügyelnie kell arra, hogy egy közösség több száz éve vagy csak száz éve él itt. A roma közösségen belüli különbségekről szakmai szinten mindenképpen beszélni kell.

Vajon figyelembe kell-e venni a szociális munkában azt, hogy a cigányság túlnyomó része – van, aki szerint mindenki – hívő ember? – hangzott az újabb kérdés.

Kállai Ernő szerint Magyarországon a különböző felekezetek nem olyan régen vesznek részt a roma integrációban, ráadásul manapság az egyházak a közösséget szeretnék önmagukhoz alakítani, holott pont fordítva, nekik kellene sok mindenben alkalmazkodni azokhoz, akiken segíteni szeretnének.

A társadalomkutató a jelenlegi állapotokat elég reménytelennek látja, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a hit segítheti ezeket az embereket abban, hogy kitörjenek a helyzetükből. A társadalmi integráció csak kölcsönösségen alapulva lehet eredményes, mert nem a vallási külsőség, hanem a hit megélése a fontos.

Fabiny Tamás püspök szerint a cigányságra különösen jellemző, amit Tomka Miklós vallásszociológus úgy fogalmazott meg, hogy hisz a maga módján. Ugyanakkor általánosságban is elmondható, hogy a hívek nagy része nincs tisztában egyháza tanításával.

Valóban fontos, hogy a cigányság felé fordulva ne azzal kezdjük, hogy a magunk képére formáljuk őket, ám a következő lépésként a keresztény tanítás alapelemeit is át kell adni nekik.

A lelkipásztoroknak kellő alázattal kell a cigányság felé fordulniuk.

A „Felzárkózó települések” programban 300 település vesz részt, több mint 300 ezer ember érintett. Komárom-Esztergom megyében körülbelül ugyanennyien laknak, de míg itt egy év alatt 2700 gyerek születik, addig azon a 300 településen 5 ezer. Ugyanakkor a programban részt vevő települések lakói nagyságrendekkel rosszabb körülmények között élnek. A magyar átlag szerint a nők majd’ harmincévesen szülik az első gyermeküket, míg az említett településeken alig húszévesen.

A következő húsz évben ezeken a településeken fog megszületni a magyar népesség hét-nyolc százaléka.

Ugyanakkor az említett településeken a 80 ezer háztartásból 20 ezer teljesen komfort nélküli. A hetvenkét csenyétei házból kettőben van víz és húszban van áram. Hogy lehet, hogy ezekre a számokra nem figyelünk eléggé? – kérdezte Vecsei Miklós.

Kállai Ernő kutatásai szerint az egyetemet végzett roma nők sem szeretnének egy gyermeknél többet. Azon nem lehet csodálkozni, hogy a semmibe szorult emberek számára a gyerekszülés jelent egyfajta elmozdulást. Binder Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás előtt a roma férfiak foglalkoztatottsága megközelítette az átlagot, ez 1990 után úgy változott, hogy az akkor munkájukat vesztett romák soha nem tértek vissza a munkaerőpiacra.

Fabiny Tamás püspök szerint ezek az adatok valóban rémisztőek,

az egyházak többek között a közösségek megteremtésével, erősítésével tudnak hozzájárulni a helyzet megváltoztatásához.

Kállai Ernő szerint nem azon kell meglepődni, hogy a szegénységben élők között sok gyerek születik, hanem azon, hogy a 21. századi Európában ilyen sokan élnek mélyszegénységben. Azoknak a gyerekeknek, akik ide születnek, nincs jövőképük, a legtöbb, amire vágyhatnak, hogy közmunkások lesznek.

Ha ilyen sok pénzt költünk a társadalmi integrációra, akkor miért van még olyan település, ahol a legtöbb házban nincs víz? Milyen területeken kellene mindenképpen változtatni?

Kállai Ernő szerint magas szintű oktatási és egészségügyi ellátórendszerre és normális lakhatási körülményekre van szükség. Binder Mátyás úgy látja, hogy a rendszerváltás utáni kormányzati intézkedések vagy szociálpolitikai jellegűek voltak, vagy kifejezetten a romák helyzetének megváltoztatására irányultak. A szociálpolitika egy része színvak, vagyis településeket, régiókat helyez a középpontba, és nem foglalkozik az etnikai kérdéssel. Ugyanakkor a társadalom nem roma részét érzékenyíteni kell, meg kell ismertetni mindenkivel, hogy a cigányság milyen körülmények között él, vagyis a színtudatos gondolkodásra is szükség van.

Vecsei Miklós ehhez azt tette hozzá, hogy

legalább a szaktárcák tervezésében benne kell lennie a pozitív diszkriminációnak.

Fabiny Tamás püspök a roma szakkollégiumokra utalva arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több a felsőfokú végzettségű roma fiatal. Jó lenne, ha valóban nem az lenne a fontos, hogy milyen valakinek a származása, hanem az, hogy milyen jó szakember.

Szező: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír