Elbeszél, tanít és eligazít – Beszélgetés a 975 éves belvárosi főplébánia-templom plébánosával

– A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia megalakulására nagyon zavaros történelmi helyzetben került sor: nyolc évvel Szent István király halála után, I. András uralkodása idején.

–  Így van. És ne feledkezzünk meg Szent Gellért püspök vértanúságáról sem, akit 1046-ban temettek el a templomban, hiszen az épület régebbi, mint a plébániai közösség. Gazdag kereskedők éltek itt, lévén, hogy a Dunának ez a része mindig révátkelőhely volt. Ezek a jómódú kereskedők templomot építettek, s ehhez nyilvánvalóan léteznie kellett itt egy összetartó közösségnek. Magát a plébániát 1048-ban alapították. Ezért is látható a templom főbejáratának üvegajtaján az 1048-as dátum, és a plébánia pecsétjén is ez az évszám szerepel. A Szent István korabeli templomot I. András idejében bővítették, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy aktív közösség élt itt. 1227-ben IV. Béla önálló plébánosválasztási jogot biztosított a váci esperességhez tartozó templomnak, amelynek Pest szempontjából is kiemelkedő szerepet tulajdonított. Az 1200-as években már létezett az a háromhajós, román stílusú templom, amelynek az alapfalait a közelmúltban feltárták a régészek. Az 1300-as években pedig már az a gyönyörű gótikus templom állt itt, amit ma is látunk. Napjainkban erre újabb bizonyítékot talált Derdák Éva festő-restaurátor a Jézus Szíve-kápolna föltárása kapcsán.

–  Milyen főbb állomásai vannak az itteni keresztény közösség történetének?

–  Nagyon lényeges, hogy 1688-tól folyamatos az anyakönyvezés a plébánián. Az anyakönyveket az esztergomi Prímási Levéltárban őrizzük. A templom egyik plébánosa, Babocsay Gergely Zsigmond királynak volt a házi káplánja. Adatok vannak arról, hogy a királyi udvar papja a templom plébánosa is volt. Ezért kerülhetett már az 1300-as években európai hírű freskó a főhajó apszisába; egy itáliai mester készítette.

–  Tudunk-e valamit arról, hogyan alakult a plébániai közösség élete a különböző történelmi korokban, hiszen csaknem ezer esztendőről van szó.

–  Nem. Amit biztosan tudunk, az az, hogy egy 1227-ben kiadott dokumentum szerint a templom a váci püspökség temploma, és így a plébániaközösség is odatartozik. Ám az, hogy a háromhajós román templom ekkor már létezik, egyértelműen bizonyítja az itteni közösség erejét. 1398-ból pápai dokumentum említi a templomot. Ezt követően átveszi az esztergomi érsekség a váci püspökségtől. Az 1400-as években pedig már ugyanazt a pecsétet használták, amit ma mi is. Arról is tudunk, hogy két országgyűlés zajlott a templomban, az első 1225-ben, a második az 1300-as években. Mátyás király és II. Ulászló királlyá választása után e templom falai között mutatták be a hálaadó szentmisét. Kossuth Lajos ― bár ő maga evangélikus volt ― itt tartotta az esküvőjét Meszlényi Teréziával. 1856. május 25-én Adolf Kolping német pap tartott itt előadást, ekkor indult el a mozgalma Magyarországon. Liszt Ferenc 1858-tól gyakran szállt meg a templom melletti plébániaépületben. Templomunkban saját és más szerzők műveit is vezényelte.

–  A templom ma már az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozik.

–  Az érsekség két éve vette át a templomunk tulajdonjogát, korábban Pest városa, illetve Budapest tulajdonában volt.

–  Hogyan működik ma az itteni plébániaközösség?

–  Huszonhárom éve, 2000-től vagyok a templom plébánosa. A plébániaközösség ez alatt a csaknem negyedszázad alatt kivirágzott, több mint húsz közösség él és működik a templomban. Annak ellenére is gazdag itt a közösségi élet, hogy rendkívül kicsi a plébániai területünk, és lényegében nincsenek itt élő híveink. A budapesti Belváros szinte teljesen kiürült, egész háztömbökben egy-egy idős ember él csupán. Mégis nagyon sokszínű a templom közösségi élete. Már óvodások is járnak hozzánk, akikkel a szülők foglalkoznak a szentmise alatt. A belvárosi általános iskolákban mi hitoktatunk, első osztálytól nyolcadikig. Ez mintegy kétszáz gyereket jelent. Emellett vannak gimnazista és felnőtt kateketikai hittancsoportjaink is. Külön meg kell említenem a templomunk kivételes zenei életét: olyan zenészeink voltak, mint Liszt Ferenc, Harmat Artúr, az utóbbi időben pedig Virágh András és családjának három nemzedéke szolgált itt. Ráadásul történelmi jelentőségénél fogva a templomunk predesztinálva van arra, hogy országos eseményeket tartsanak itt.

–  A mai, mindent relativizáló korban hogyan tudja egy keresztény közösség megőrizni az identitását?

–  Éveken át volt a templomunkban huszonnégy órás szentségimádás, ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Most augusztusban, az ötnapos búcsún megint visszaállítjuk ezt a hagyományt, méghozzá a missziós kereszt jelenlétében. Nagyon lényeges az is, hogy a templom reggel kilenctől este tízig nyitva van, bár az érsekségnek hozzá kell majd járulnia ahhoz, hogy ez a jövőben is így legyen. A liturgiát a legigényesebben igyekszünk végezni. A szentségimádás, a liturgikus élet az, ami elsősorban megőrzi az identitásunkat, ezeken kívül minden más csak járulékos dolog. Feladatunk, hogy megtartsuk a három pillér egyensúlyát. Az első ezek közül a liturgikus élet, mert a templom az imádság háza. Emellett meg kell mutatnunk templomunk és 975 éves plébániaközösségünk történelmi értékeit, közzé kell tennünk mindazon kincseket, amik itt vannak. És természetesen hozzáférhetővé tenni mindezt a turizmus számára is. Nem szabad azonban, hogy a templomunk átjáróházzá, a turizmus célpontjává váljon, még akkor sem, ha az idelátogató turistákra szükségünk van a templom fenntartása érdekében. Kiemelt jelentősége van például annak, amiről Önök is írtak: hangversenysorozat keretében bemutatjuk Liszt Ferenc összes orgona- és harmóniumművét. Rendkívül lényeges azonban, hogy nem csupán a mi templomunkról és plébániaközösségünkről van szó, hanem a belvárosi öt templomról, azok papságáról és közösségéről. Mindig nagy figyelmet fordítottam arra, hogy a Belvárosban szolgáló több mint egy tucat papnak a közösségét, valamint a lelkipásztorok és a közösségek egységét is munkáljam plébánosként.

–  Nemcsak a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia fennállásának 975. évfordulóját ünneplik most, hanem két másik jelentős eseményre is emlékeznek.

–  Így van. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1948-ban szentelte fel a templom Molnár-C. Pál festőművész által készített új főoltárát Boldog Meszlényi Zoltán segédpüspök. Ugyanebben az esztendőben, a plébánia megalakulásának 900. évében, Nagyboldogasszony napján nagy hatású beszédet mondott a Március 15. téren Mindszenty József bíboros, hercegprímás. Elhangzott többek között ez a mondat is: „Ez a templom elbeszél, tanít és eligazít az örök élet felé.” Vagyis ez a templom és a hozzá tartozó közösség végigkíséri történelmi múltunkat, őrzi a jelentős események és személyek emlékét, s most is itt áll, kiáltó jeleként annak, hogy a keresztény gyökerek biztosítják a jövőt, és a keresztény üzenetekből ma is fölhangzik az örök élet ígérete, az arra vonatkozó krisztusi tanítás. A bíboros, hercegprímás beszédét a búcsúnk napján, az idei Nagyboldogasszony-ünnepen felolvassa majd Ruppert József piarista atya.

– Ezenkívül milyen programokkal készülnek az évfordulóra?

–  A jubileumi évünk csúcspontja az augusztusi ünnepségsorozatunk. 11-én érkezik meg hozzánk a missziós kereszt, amit kikértünk a bíboros úrtól. Onnantól kezdve egész napos nyitvatartással és szentségimádással ünneplünk. 12-én este Erdő Péter bíboros úr mutat be ünnepi főpásztori szentmisét. Augusztus 13-án szentmise keretében kiszolgáltatjuk a betegek kenetét. Ezen a vasárnap délelőtti eseményen a főcelebráns Ruppert József atya lesz. Augusztus 14-én, hétfőn Bíró László püspök atya mutat be szentmisét. A papi közösségnek és egységnek különleges alkalma ez, majdnem húsz pap lesz jelen, és a liturgia után is együtt ünneplünk, beszélgetünk. A nagybúcsú ünnepén, augusztus 15-én Tempfli Imre atya, németországi magyar lelkész mutatja be a szentmisét, majd utána elhangzik az említett Mindszenty-beszéd. A szentmisét követően pedig nagy gyertyás, fáklyás körmenet zárja az ünnepségsorozatot.

–  Hogyan látja a fennállásának 975. évfordulóját ünneplő plébániaközösség jövőjét?

– Óriási erőfeszítés életben tartani a közösségünket, hiszen olyan tényezők akadályozzák a lelkipásztori munkánkat és az életünket, amelyeket nem lehet áthidalni. A mi közösségünk otthona a templom, a liturgikus tér, nincs plébániánk. Nincs még egy olyan plébánia az országban, amelynek nincs plébániája… Kis irodánk látja el mind az öt belvárosi templom adminisztrációját munkatársunk, Kinga vezetésével. Súlyos gond az is, hogy a Belvárosban teljesen ellehetetlenült a parkolás. Ez számunkra különösen hátrányos, mert a város minden pontjáról jönnek hozzánk a hívek, de nincs, ahol megállhatnának az autójukkal. Ez a három tényező – nincs plébánia, nem laknak itt a hívek, és nem lehet parkolni – lelkipásztori szempontból komoly akadályt jelent. De ezzel együtt is igyekszünk központi szentéllyé tenni a templomot a liturgia, az imádság és a közösségi élet számára. Ismétlem, ez nagyon nagy erőfeszítést igényel, amit szeretnék fenntartani, amíg én vagyok a plébános. Mindenképpen meg kell említenem még, hogy évek óta működik az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia, amely a közélet iránt érdeklődő keresztény fiatalok képzőhelye, egy elitképző. Feladata, hogy egy nagyon igényesen gondolkozó, vitaképes és párbeszédre kész keresztény értelmiséget neveljen ki itt nálunk és mindenütt az országban. Emellett pedig szintén nagyon lényeges az az országos életvédő program, amelynek keretében az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület létrehozta a Jó, hogy vagy elnevezésű életvédő szövetséget. Elsőrendű feladatunk a személyes méltóság védelme.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. augusztus 13-i számában jelenik meg.