Elsősorban misztikus volt – Életrajzi könyv jelent meg Loyolai Szent Ignácról

Loyolai Szent Ignác megtérésének 500. évfordulója alkalmából a Jézus Társasága világszerte Szent Ignác-évet hirdetett. Ignácot 1622. március 12-én avatta szentté XV. Gergely pápa Néri Fülöppel, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt. A kerek évfordulókra emlékezve jelentette meg a Jezsuita Kiadó José Ignacio Tellechea Idígoras baszk származású katolikus pap, teológus és történész negyven évvel ezelőtt írt, Egyedül, gyalog – Loyolai Szent Ignác élete című könyvét.

A magyar fordítást Horváth Árpád SJ, a Jezsuita Kiadó igazgatója kezdeményezésére a Manréza Ignáci Lelkiségi Központ hispanista munkatársa, Arendtné Salacz Nadine készítette, a nyelvi és szakmai lektorálást a szerzőt személyesen ismerő Bubnó Hedvig medievista végezte, a jegyzeteket is ő írta.

A bemutatón Horváth Árpáddal, Arendtné Salacz Nadine-nal és Bubnó Hedviggel Végh Dániel kiadványmenedzser beszélgetett. Felidézte, hogy a könyv létrejöttében részt vevő mindhárom szereplőt régóta ismeri, fontos és szerencsés találkozások nyomán született meg a kötet magyar kiadásának gondolata.

Bubnó Hedvig középkorkutató, egyetemi oktató felidézte: 1992-ben egy pályázaton elnyert egy három hónapos ösztöndíjat a salamancai Pápai Egyetemre, és ekkor találkozott először José Ignacio Tellecheával. Végtelenül segítőkész embernek bizonyult, kialakult egy hosszú barátság kettőjük között. Ignacio atya hamarosan a kezébe adta a Szent Ignácról írt könyvét, azzal a dedikációba foglalt határozott kéréssel, hogy fordítsa le a művet magyarra. Néhány évvel később Bubnó Hedviget megkereste Ambrus Lóránt jezsuita szerzetes, aki értesült róla, hogy a fordítás őt illeti, és felkérte erre a feladatra. Szóban meg is állapodtak, de az események másképp alakultak. A történésznő szándéka töretlen volt, de munkája és egyéb elfoglaltságai miatt a vállalás átmenetileg teljesíthetetlennek bizonyult. Közben 2008-ban meghalt Ignacio atya. Az évek teltek. Bubnó Hedvig tudomást szerzett a jubileumi évhez kapcsolódó kiadói szándékról és úgy érezte, mintha csak José Ignacio küldött volna egy utolsó, szép lehetőséget, hogy mégis megjelenjék ez a mű magyarul. Feladata immár nem a fordítás, hanem a lektorálás lett.

Végh Dániel kérdésére, miért írta meg José Ignacio Tellechea ezt a könyvet, a mediavista azt válaszolta: elsősorban azért, mert pap volt, másodszor történész, a salamancai Pápai Egyetemen tanított egyháztörténetet, a 16. század volt a kutatási területe. Harmadszor pedig, születésekor az édesanyja Isten és a jezsuiták figyelmébe ajánlotta. José Ignacio nem lett ugyan jezsuita, de ez a háttér mindvégig munkált benne, és úgy érezte, azt kívánja tőle az Úr, hogy írjon egy olyan Szent Ignác-könyvet, amilyet csak ő tud megírni.

A kötet fordítója, Arendtné Salacz Nadine felidézte, hogy több mint tíz évig tanított, de 2015 óta nyelvórákat ad, fordít és lelkivezetéssel foglalkozik. Már a fordítás megkezdése előtt volt kapcsolata a jezsuita lelkiséggel, két évig képzésen tanulta, azóta pedig folyamatosan tanulja a Szent Ignác-i lelkigyakorlat-kísérés módszerét, a könyv fordítása közben viszont úgy érezte, addig szinte semmit nem tudott Ignácról. Ez a könyv nagy mélységben és részletességgel, szeretetteljes figyelemmel tárgyalja egyéniségét, amelyből korábban csak foszlányokat érzékelt. Salacz Nadine hálás Istennek, hogy lefordíthatta ezt a kötetet. Sokat mondónak nevezte már a címet is.

A „gyalog” kifejezés a nagy zarándokra utal, és jelzi Ignác hatalmas akaraterejét, amellyel elviselte a testi megpróbáltatásokat, de az életét jellemző radikális szegénységet is kifejezi, amely mellett Ignác tudatosan döntött, és amelyet élete utolsó pillanatáig megtartott és elvárt társaitól.

Az „egyedül” kifejezés első hallásra kicsit szokatlan lehet egy olyan férfi jellemzésére, aki a legdinamikusabban növekedő rendet hozta létre, és akinek a halálakor már ezer jezsuitát számlált a közösség. Ignác tehát nem volt egyedül, ám a könyv címének több jelentése is lehet. Érthetjük úgy, hogy

a szerző egyedül Ignácra fókuszált könyve megírásakor, mellé szegődött és a válla fölött nézve, az ő szemszögéből nézve próbálta megérteni elhatározásait, döntéseit, tapasztalatait.

Az „egyedül” szó azt a jelentést is hordozza, hogy Ignác a saját útját járta, amely csak az övé volt, ő taposta ki, az ő tapasztalatából formálódott, amelyet aztán másokkal is megosztott, mert hitte, hogy segít nekik. Ignác igen introvertált személyiség volt, befelé tekintve élt, elmerült gondolataiban és Istenben, akit belül talált meg. Végül pedig „egyedül” Istennel – ami Ignác Istenhez fűződő kapcsolatára utal. Bár mindig voltak körülötte emberek, nem volt remete, állandóan a világban élt és mozgott, folyamatosan figyelte az idők jeleit. Ignác igazi misztikus volt: mély, elválaszthatatlan egységben élt és dolgozott Istennel. Ez volt a forrása minden egyéb, sokszor igen látványos tettének, míg istenkapcsolatáról nagyon szemérmesen hallgatott, pedig egész életét Isten vezette – fejtegette a könyv fordítója.

Horváth Árpád, a Jezsuita Kiadó igazgatója elmondta, a jubileumi év alkalmából szerettek volna kiadni egy regényt Szent Ignácról, ezért keresgéltek a világirodalomban. Megemlítette, hogy a harmincas években egy magyar szerzőtől is megjelent egy regény a Jézus Társaságának alapítójáról, de szörnyen rossz, senkinek nem ajánlja. Hazai és külföldi rendtársakat megkérdezve szinte egyhangúlag ajánlották José Ignacio Tellechea Szent Ignác-könyvét, amely ugyan nem regény, de szépirodalmi igényességgel megírt munka, nem tudományos, ám rendkívül alapos, objektív információkat használt fel az elismert történész, aki maga is baszk volt. A kötet születésétől haláláig kíséri végig a jezsuita rend megalapítójának életét.

A kiadó céljai között szerepel, hogy sorozatot indítsanak, egy Xavéri Szent Ferencről írt könyvnek már megszerezték a kiadói engedélyét.

Végh Dániel közbevetésére, miszerint a mai jezsuiták szeretik-e Ignácot, mert állítólag vannak közöttük olyanok, akik nem érzik már annyira közel magukat hozzá, Árpád atya úgy válaszolt, szerinte minden jezsuita közel érzi magához a rendalapítót, a szeretet pedig a 16. században valószínűleg egészen mást jelentett, mint most.

Ignác egy atya, szoktunk is ezzel viccelődni, Ignác atyánk mit szólna ehhez, Ignác atyánk mondá… Ignác tekintély számunkra, ez biztos, Lelkigyakorlata pedig a közös nevező. Szeretjük, de a szónak más értelmében – mondta a Jezsuita Kiadó igazgatója.

Hozzátette, Ignác kevés embernek a kedvenc szentje, talán neki sem. A szentekről vannak kedves, megható történetek, Ignác viszont atyai figura, vannak kemény, meredek dolgai, ha valaki az ignáci szikrákat olvassa, napról napra, néha fogódzkodnia kell, hogyan is érti ezt.

Ignác életének, személyiségének, szentségének legfontosabb üzenete a mai ember számára, hogy elsősorban misztikus volt.

Ahogyan ebben a könyvben is benne van: akarja látni szabadon a kék eget, leül egy padra, és folynak a könnyei. Minden racionalitás és a rengeteg munka ellenére, vagy ezekkel együtt is, lehet Istennel ilyen mélységes kapcsolata az embernek, akkor is, ha nem ideálisak a körülmények, ha betegek vagyunk vagy idősek. Mint Ignáccal is történt: amikor a fizikai gyengeség lett úrrá rajta, rendtársai már annyira védték, azzal is, hogy az információk se jutottak el hozzá, mert ezek is megterhelték.

Akik megismerik az ignáci, jezsuita lelkiséget, erre csodálkoznak rá, Ignác mély istenkapcsolatára, ami ebből a könyvből is kiviláglik.

Ignác nem szirupos, de aktuális szent, közel áll hozzánk, akkor is, ha tanítása komoly kihívást jelent számunkra.

A könyvbemutatón közreműködött a Szent Efrém Férfikar; Kaposi Brúnó orgonaművész klavikordon játszott, Dóczy Péter színművész pedig a könyvből olvasott fel részleteket.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír