Ferenc pápa beszédet mondott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének római székházában

Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a meghívásért és mindazon erőfeszítésért, melyet a Világélelmezési Program bizottsága tesz mindazok érdekében az egész világon, akik az éhínségtől szenvednek. Megemlékezett a FAO azon munkatársairól is, akik életüket vesztették missziójuk során. Az áldozatok kőbe vésett nevei ékesszóló bizonyítéka annak, hogy a Világélelmezési Program keretében a nemzetközi szervezet mind hatékonyabb tevékenységet végez. Egy intézmény hitelessége ugyanis nem a nyilatkozataiból ered, hanem tagjainak elvégzett munkájából – hangsúlyozta a pápa.

„A mai világ bonyolult kapcsolatrendszere és hiperkommunikációs lehetőségei lerövidítik a földrajzi távolságokat – folytatta a pápa –, és sokat segítenek abban, hogy együttérzéssel forduljunk a fájdalmas események felé. Mégis, ez az információ teremtette látszólagos közelség napról napra csorbát szenved. Az információtúltengés ugyanis  fokozatosan naturalizálja, azaz természetessé teszi a nyomorúságot. Így aztán lassanként érzéketlenekké válunk mások tragédiája iránt, mert azokat valahogy természetesnek vesszük. A bennünket elérő számtalan kép ellenére amikor fájdalmat látunk, nem érint meg minket, sírást hallunk, de nem vigasztalunk, szomjat látunk, és nem enyhítjük azt.”

„A hírek számtalan emberi életet tárnak elénk, de aztán gyorsan másik életekkel helyettesítik azokat, és miközben a hírek váltják egymást, a fájdalom és az éhezés megmarad. Ez a tendencia, mely némelykor már kísértés, arra indít bennünket, hogy utólagos lépéseket tegyünk, egyúttal pedig felfedi azt az alapvető szerepet, melyet az egyes intézmények, mint a Világélelmezési Program, betöltenek a nemzetközi színtéren. Ma már nem elég pusztán csak ismerni a testvéreink helyzetét, nem elegendő értekezéseket kidolgozni vagy végeláthatatlan vitákat folytatni róluk, hanem szükség van a »nyomorúság denaturalizálására«, vagyis megszüntetésére, hogy ne tekintsük azt a megszokott jelenségek egyikének.

„De miért is? – tette fel a kérdést a pápa. – Azért, mert a nyomorúságnak arca van. Egy gyermek, egy család, egy fiatal vagy öreg arcvonásait hordozza. Munkalehetőség nélküli emberek arca, a kényszerű migráció arca, elhagyott és szétrombolt házak arca.”

„Nem tarthatjuk természetes dolognak számtalan ember éhezését, nem mondhatjuk, hogy az ő helyzetük vak sors eredménye, amivel szemben nem tehetünk semmit sem. Amikor a nyomorúság kezdi elveszíteni az emberi arcát, abba a kísértésbe esünk, hogy elkezdünk egyre többet beszélni az éhezésről és a táplálkozásról, az erőszakról, és egyre inkább elhagyjuk a konkrét és valós személyeket, akik ma is az ajtónkon kopogtatnak. Amikor hiányoznak az arcok, a történetek, az életek, akkor jönnek mindinkább a számok, és így fellép annak a kísértése, hogy bürokratizáljuk, vagyis hivatali szinten kezeljük mások fájdalmát. A bürokrácia ügyeket intéz, az együttérzés azonban a személyek síkján mozog. Azt hiszem, hogy itt nagyon sok tennivalónk van!” – tette hozzá a pápa.

„Az eddig megtett lépéseken túl dolgoznunk kell testvéreink nyomorúságának és éhezésének denaturalizálásán és bürokráciamentessé tételén. Ez szükségessé tesz különféle szintű és léptékű intézkedéseket, melyek középpontjában a konkrét szenvedő, éhes és szomjas ember áll.”

A Szentatya utalt arra a látogatására, melyet 2014. november 20-án tett a FAO római székházában a II. Világélelmezési Konferencia alkalmából. Emlékeztetett akkori beszédére, melyben arra a visszásságra utalt, hogy bár van elegendő táplálék mindenki számára, de mégsem jut mindenki hozzá, a leselejtezés, a szélsőséges fogyasztás és az élelem más célra való felhasználása miatt.

„Legyen világos – hangsúlyozta a pápa –, az élelem hiánya nem természetes, nem nyilvánvaló és nem magától értetődő. Hogy most, a 21. században sokakat sújt ez a csapás, ez az erőforrások rossz és önző elosztásából ered, az élelem merkantilista kezeléséből. A rosszul kezelt és kizsákmányolt föld a világ számos részén továbbra is megadja a maga gyümölcsét, önmaga legjavát nyújtva. Az éhező emberek arca emlékeztet bennünket arra, hogy félreértettük a céljaikat. Az adományt, ami egyetemes jellegű, kevesek kiváltságaként használjuk. A föld emberiség javára szánt adományait csupán néhányak árucikkeként kezeljük, megteremtve ezzel a kirekesztést” – hangoztatta a Szentatya. 

„A társadalmainkat átható fogyasztói gondolkodásmód arra vezetett bennünket, hogy hozzászokjunk a felesleghez és az élelem mindennapos leselejtezéséhez” – folytatta a pápa, majd hozzátette: „Mindenesetre hasznos, ha arra emlékezünk, hogy a leselejtezett étel olyan, mintha valaki ellopná azt az éhező szegény asztaláról. Ez a valóság indítson bennünket az élelem leselejtezésének megfontolására – kérte a Szentatya –, hogy ezáltal felismerjük azokat az utakat és módokat, melyek a legjobban rászorulókkal való szolidaritás és megosztás eszközei lesznek!”

„Mindnyájan jól ismerjük a világ jelenlegi bizonytalan helyzetét. Az utóbbi időben a háborúk és a konfliktusok fenyegetései azok, melyek érdeklődésünket és vitáinkat uralják. Így a fennálló konfliktusok skálájával szemben úgy tűnik, hogy a fegyverek egy olyan szokatlan fölényre tettek szert, hogy teljesen meg kell elégedni azzal, hogy azok a különféle szembenállások megoldásának kizárólagos eszközei. A fegyvereknek ez a meggyökeresedett és elfogadott előnyben részesítése azonban megakadályozza az élelmiszer elosztását a háborús övezetekben, odáig menően, hogy elérkezünk a legalapvetőbb nemzetközi emberi jogok megsértéséhez” – figyelmeztetett a pápa.

Hozzátette: „Ugyanis egy furcsa ellentmondásos helyzettel állunk szemben: Miközben az élelmezés terén a segítség és a fejlesztési tervek érthetetlen politikai cselszövések és döntések akadályába ütköznek a félrevezető ideológiák és áthatolhatatlan vámakadályok következtében, addig a fegyverek esetében ez nem így történik! Nem számít az eredet, ezekkel szabadon közlekedhetnek egy arcátlanul magabiztos és szinte abszolút szabadság jegyében, a világ bármely részén. Ilyen módon a háborúkat táplálják s nem az embereket. Sőt, némely esetben az éhezést háborús fegyverként használják, mert az éhezéstől és végkimerüléstől elpusztult embereket hozzászámítják azokhoz a harcosokhoz, akik a csatatéren esnek el, és azokhoz a polgári személyekhez, akik a konfliktusok következtében halnak meg.”

„Mi teljesen tudatában vagyunk ennek, mert hagyjuk, hogy érzéstelenítsék a tudatunkat, amelynek következtében érzéketlenné válunk. Ekképpen az erő marad a mi egyetlen eljárásmódunk és hatalmunk, hogy teljesítsük halaszthatatlan célkitűzéseinket. A szegényebb népek nemcsak szenvednek a háborús konfliktusoktól, hanem ezzel egy időben megfosztják őket minden segítségtől is. Ezért is olyan sürgős a bürokrácia leépítése, ami akadályozza a humanitárius segélytervek megvalósítását. Igazi hősökre van szükségünk, akik utakat nyitnak, hidakat vernek, leegyszerűsítik az eljárásokat, és azoknak az arcát mutatják be nagy hangsúllyal, akik szenvednek. Ebben a tekintetben ugyanolyan fontosak a nemzetközi közösség kezdeményezései” – hangoztatta a pápa.

„Nem arról van szó, hogy harmonizálják az egyes nemzetek belső saját centripetális erőit, hanem a tagállamoknak kell megnövelni döntő módon a valós akaratukat, hogy együttműködjenek egymással ebből a célból. Nagyon fontos tehát, hogy minden tagország erősítse a szándékát, hogy együttműködik a Világélelmezési Programmal. Ezáltal nemcsak a kihívásokra tud válaszolni. A Világélelmezési Program a maga eljárásával és tevékenységével igazolja, hogy lehetséges koordinálni a tudományos és technikai ismereteket, valamint a gyakorlati eljárásokat, hogy összegyűjtsék és egyenlőképpen osszák el az erőforrásokat. Ez a különösen szegény térségekben segíti a helyi erők és lehetőségek fejlesztését, miközben csökkenti az élelmiszer elvesztegetését. Másképpen szólva a Világélelmezési Program hatékony példája annak, hogy lehet az egész világon dolgozni annak érdekében, hogy felszámoljuk az éhezést.”

„A katolikus egyház ebben az összefüggésben kínálja fel szolgálatát és küldetését, és azt óhajtja, hogy a többi kezdeményezéssel összhangban küzdjön az emberi méltóság megőrzéséért. »Éhes voltam, és enni adtatok, szomjas voltam, és inni adtatok« (Mt 25,31–46). Ezekben a szavakban találjuk meg a kereszténység legfőbb szabályát, mely az egyes vallási felekezeteken túl aranyszabály lehetne az összes nemzet számára is. Egy nemzet saját jövőjét annyiban építi, amennyiben magára vállalja éhes és szomjas embertestvéreinek gondját” – zárta beszédét Ferenc pápa az ENSZ Világélelmezési Programja bizottságának éves közgyűlésén.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír