Ferenc pápa – Hogyan folyik a római kúria reformja?

A szentatya beszédét teljes terjedelmében (jegyzetekkel együtt), magyar nyelven közöljük.

Kedves testvéreim!

Azzal szeretném kezdeni ezt a találkozót, hogy kifejezem szívbéli jókívánságaimat mindnyájatoknak, hivatalvezetőknek, tisztviselőknek, pápai képviselőknek és munkatársaknak a nunciatúrákon szerte a világban, továbbá mindenkinek, aki a római kúriában dolgozik, valamint családtagjaitoknak. Szent, békés karácsonyt és boldog 2017-es új évet kívánok!

Szent Ágoston, amikor a kisded Jézus arcát szemlélte, így kiáltott fel: „Isteni természetében hatalmas, szolgai alakjában parányi.” [1] Szent Makariosz – negyedik századi szerzetes, Szent Antal apát tanítványa – is a görög szmikrünó igét használta a megtestesülés titkának megfogalmazására, amely azt jelenti, hogy kicsinnyé teszi magát, szinte a legparányibbá húzza össze magát: „Halljátok figyelmesen: a végtelen, elérhetetlen és teremtetlen Isten a maga mérhetetlen és kimondhatatlan jóságából testet vett, és – szívesen azt mondanám – dicsőségéből végtelenül kicsinnyé tette magát.” [2]

A karácsony tehát Isten szerető alázatának ünnepe, azé az Istené, aki felborítja a logikailag biztos rendet, azt, ami szükségszerűen, dialektikusan és matematikailag biztos. Ebben a felborításban ott van annak az isteni logikának a teljes gazdagsága, amely összezavarja a mi emberi, véges logikánkat (vö. Iz 55,8–9). Azt írja Romano Guardini: „Micsoda átértékelése ez az ember számára megszokott értékeknek – nemcsak az emberieknek, hanem az istenieknek is! Ez az Isten valóban mindent felborít, amit az ember lázadó gőgjében magából kiindulva felépít.” [3] Karácsonykor arra kapunk meghívást, hogy hitünkkel igent mondjunk, de nem a világegyetem Uralkodójára, nem is a legnemesebb eszmékre, hanem kifejezetten erre az alázatosan szerető Istenre.

1971 karácsonyán Boldog VI. Pál kijelentette: „Isten dicsőségbe, ragyogásba, fénybe, hatalomba öltözve is jöhetett volna, hogy félelmet keltsen bennünk, és mi tágra nyílt szemmel csodálkozzunk. De nem! Ő a legkisebb, legtörékenyebb, leggyengébb lényként jött el. Miért? Hogy senki se szégyelljen odamenni hozzá, hogy senki se féljen, hanem mindenki közel érezze magát hozzá, közel menjen hozzá, hogy ne legyen többé távolság köztünk és közte. Isten erőfeszítést tett, hogy a mélységbe ereszkedjen, hogy bensőnkbe hatoljon, hogy mindenki, hangsúlyozom, közületek mindenki tegezhesse, bizalmasa lehessen, közeledhessen hozzá, mindenki érezze, hogy ő gondol rá, hogy ő szereti… érezni, hogy ő szeret engem: halljátok, micsoda nagy dolog ez! Ha ezt megértitek, ha nem felejtitek el, amit most mondok nektek, akkor megértettétek az egész kereszténységet.” [4]

Valójában Isten azért döntött úgy, hogy kicsiként születik [5], mert azt akarta, hogy szeressék. [6] Látjátok, a karácsony logikája felborítja a világ logikáját, a hatalom logikáját, a parancs logikáját, a farizeusi logikát és az oksági vagy determinisztikus logikát.

A gyermek Krisztus isteni arcának eme édes és fenséges fényében választottam ennek az évente visszatérő találkozónak témájául a római kúria reformját. Jogosnak és alkalmasnak tűnt számomra, hogy megosszam veletek a reform állását, kiemelve a munkát irányító alapelveket, a megtett lépéseket, de főképp minden megtett és még megteendő lépés indokoltságának logikáját.

Ennek kapcsán eszembe jut az a régi mondás, amely az ignáci módszerrel végzett lelkigyakorlat dinamikáját fogalmazza meg: deformata reformare, reformata conformare, conformata confirmare és confirmata transformare [annak, ami alakjában eltorzult, visszaállítani az alakját; azt, ami visszanyerte alakját, a céljának megfelelővé alakítani; azt, amit céljának megfelelővé alakítottunk, megerősíteni; a megerősítettet pedig átalakítani].

Kétségtelen, hogy a kúriát illetően a reformnak kettő jelentése lehet: mindenekelőtt megfelelő formájúvá tenni: hogy megfeleljen annak a jó hírnek, amelyet örömmel és bátran kell hirdetnünk mindenkinek, különösen is a szegényeknek, az utolsóknak és a kiselejtezetteknek; meg kell felelnie a mai kornak, az idők jeleinek és mindannak a jónak, amit az ember elért, hogy jobban szolgáljuk azon férfiak és nők igényeit, akiket segítenünk kell; [7] ugyanakkor arra is törekszünk, hogy a kúriának olyan alakot adjunk, amely jobban megfelel a céljának, annak, hogy segítse Péter utódának saját szolgálatát [8] („cum Ipso consociatam operam prosequuntur”, mondja a Humanam progressionem motu proprio), vagyis hogy támogassa a római pápát egyedülálló, rendes, teljes, legfőbb, közvetlen és egyetemes hatalmának gyakorlásában. [9]

Következésképpen a római kúria reformja egyháztanilag in bonum és in servitium [valaminek a javára és szolgálatára] irányul, ahogyan Róma püspökének szolgálata is [10], Nagy Szent Gergely pápa egyik jelentős kijelentése szerint, amelyet az I. vatikáni zsinat Pastor aeternus konstitúciójának harmadik fejezete is idéz: „Az engem érő tisztelet az egyetemes egyházat érő tisztelet. Az engem érő tisztelet testvéreim szilárd életereje. Akkor örvendek valódi tiszteletnek, ha a kötelező tiszteletet egyetlen testvéremtől sem tagadják meg.” [11]

Mivel a kúria nem egy mozdulatlan intézményrendszer, a reform mindenekelőtt az úton, a zarándokúton lévő egyház élő voltának a jele, és az élő egyházé, és ezért – mert élő – semper reformanda [mindig reformra szoruló] [12], és reformanda, mert élő. Nyomatékosan ki kell mondanunk, hogy a reform nem öncélú, hanem egy növekedési s mindenekelőtt egy megtérési folyamat. A reformnak – ezért – nem esztétikai célja van, mintha csak szebbé akarnánk tenni a kúriát; nem lehet egyfajta ráncfeltöltésként, kozmetikázásként vagy sminkelésként felfogni a kúria elöregedett testének feljavítására, de plasztikai műtétnek sem a ráncok eltüntetésére. [13] Kedves testvéreim, az egyházban nem a ráncoktól kell félni, hanem a bűn szégyenfoltjaitól!

Ebben az összefüggésben ki kell emelnünk, hogy a reform egyedül akkor lesz hatékony, ha „megújult” emberekkel és nem pusztán „új” emberekkel valósítjuk meg. [14] Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kicseréljük a személyzetet, hanem el kell érni, hogy a kúria tagjai lelkiekben, emberileg és szakmailag megújuljanak. A kúria reformja semmiképpen sem a személyeknek a kicserélésével megy végbe – a személycsere kétségkívül folyik és folyni is fog [15] –, hanem a személyekben történő megtéréssel. Nem elég ugyanis a folyamatos képzés, hanem folyamatos megtérésre és megtisztulásra is szükség van, és főképp erre van szükség. A gondolkodásmód megváltoztatása nélkül a funkcionális szinten maradó erőfeszítés hasztalan lenne. [16]

Ez az oka annak, hogy a két előző karácsonyi találkozásunk alkalmával: 2014-ben a sivatagi atyák példáját követve néhány „betegségről” beszéltem, 2015-ben pedig az „irgalmasság” szó köré építve egyfajta listát állítottam össze azokról az erényekről, amelyek szükségesek azoknak, akik a kúriában látnak el feladatot, valamint mindazoknak, akik gyümölcsözővé kívánják tenni felszenteltségüket vagy az egyháznak nyújtott szolgálatukat. Az alapvető ok tehát az, hogy miként az egész egyház számára, úgy a kúriában is a semper reformanda-nak folyamatosan zajló személyes és szerkezeti megtéréssé kell alakulnia. [17]

Szükséges volt betegségekről és gyógykezelésekről beszélni, mert minden beavatkozást – hogy sikeres legyen – alapos diagnózisnak, figyelmes elemzésnek kell megelőznie, valamint pontos előírásoknak kell kísérnie és követnie.

E folyamat során természetes, sőt üdvös, ha nehézségekkel találkozunk, melyeket – a reform esetében – különböző ellenállási típusokba csoportosíthatnánk: vannak a nyílt ellenállások, amelyek gyakran jó szándékból és őszinte párbeszédből születnek; vannak a rejtett ellenállások, amelyek az ijedt vagy megkövült szívekből születnek, és olyan emberek lelki „álnyitottságának” üres szavaiból táplálkoznak, akik szájukkal azt mondják, hogy készek a változásra, de valójában azt akarják, hogy minden maradjon a régiben; végül vannak a rosszindulatú ellenállások is, amelyek torz elmékben alakulnak ki, és akkor jelentkeznek, amikor az ördög rossz szándékokat sugall (gyakran „báránybőrben”).

Az ellenállásnak ez az utóbbi típusa mentegetőző és sok esetben vádló szavak mögé rejtőzik, a hagyományokba, a felszínes, külsődleges, ismert dolgokba menekül, vagy abba, hogy mindent a személynek akar felróni anélkül, hogy különböztetne cselekedet, cselekvő és a cselekedet megtétele között. [18]

Ha nincsenek reakciók, az a halál jele! Tehát a jó ellenállások – sőt még a kevésbé jók is – szükségesek, és megérdemlik, hogy meghallgassuk, befogadjuk és kifejeződni késztessük őket, mert azt jelzik, hogy a test élő.

Mindez azt jelenti, hogy a kúria reformja kényes folyamat, melynek megéléséhez a következőkre van szükség: hűség a lényegeshez, állandó megkülönböztetés, evangéliumi bátorság, egyházi bölcsesség, figyelmes meghallgatás, kitartó cselekvés, pozitív csend, határozott döntések, sok ima – sok ima! –, mély alázat, világos jövőkép, konkrét lépések előre és – amikor szükséges – lépések hátra, határozott akarat, élénk életerő, felelős hatalom, feltétlen engedelmesség, de első helyen a Szentlélek biztos vezetésére való ráhagyatkozás, bizalom az ő szükséges támogatásában. És ennek érdekében ima, ima, ima!

A reform néhány irányelve:
Lényegében tizenkét irányelv van: individualitás, lelkipásztori irányultság, missziós törekvés, észszerűség, működőképesség, korszerűség, józanság, szubszidiaritás, szinodalitás, katolicitás, szakszerűség, fokozatosság.

1. Individualitás (személyes megtérés)
Ismét hangsúlyozom az egyéni megtérés fontosságát, amely nélkül hasztalan lesz minden változtatás a struktúrákban. A reform igazi lelkét az emberek adják, akik annak részét alkotják, és azt lehetővé teszik. A személyes megtérés hordozza és megerősíti ugyanis a közösségi megtérést.

Szoros kölcsönös kapcsolat áll fenn a személyes és a közösségi magatartás között. Egyetlen személy is nagyon jó hatással lehet az egész testre, de kárára is lehet, meg is betegítheti. Az egészséges test pedig képes helyreállítani, befogadni, megerősíteni, gyógyítani és megszentelni saját testrészeit.

2. Lelkipásztori irányultság (megtérés a lelkipásztorkodásban)
Mivel a lelkipásztorkodás a pásztor képét állítja szemünk elé (vö. Ez 34,16; Jn 10,1–21), és mivel a kúria szolgálatot végző közösség, „nekünk is jót tesz, akik arra hívattunk, hogy pásztorok legyünk az egyházban, ha engedjük, hogy Istennek, a jó pásztornak az arca megvilágosítson, megtisztítson, átalakítson és teljesen megújítva küldetésünknek visszaadjon minket; hogy munkakörnyezetünkben is erős lelkipásztori érzéket érezzünk, ápoljunk és gyakoroljunk, mindenekelőtt azok irányában, akikkel nap mint nap találkozunk; hogy senki se érezze, hogy elhanyagolják vagy rosszul bánnak vele, hanem mindenki megtapasztalhassa, főleg itt, a jó pásztor igyekvő gondoskodását”. [19] A papírokon lévő ügyek mögött személyek vannak!

A kúria egész személyzetének munkáját lelkipásztori irányultságnak, valamint a szolgálat és a közösségvállalás lelkiségének kell áthatnia, ez ugyanis az ellenszer az elbizakodott nagyravágyás és a csalárd versengés minden mérgére. Boldog VI. Pál ennek értelmében figyelmeztetett: „Ne legyen hát a római kúria – ahogyan igaztalanul valaki jellemzi – elbizakodott és apatikus, csak kanonisztikus és ritualisztikus kategóriákban gondolkodó és működő bürokrácia, vagy, amivel mások vádolják: titkos ambíciók és süket egymásnak feszülések játéktere; hanem a hit és a szeretet, az imádság és a cselekvés valódi közössége legyen, testvéreknek és a pápa fiainak igazi közössége, akik – a másik illetékességét tiszteletben tartva és az együttműködés szellemében – mindent azért tesznek, hogy szolgálják testvéreiket és az egyetemes, az egész világon elterjedt egyház gyermekeit.” [20]

3. Missziós törekvés [21] (Krisztus-központúság)
Minden egyházi szolgálatnak ez a fő célja, vagyis az, hogy elvigye az örömhírt a föld összes határáig, [22], ahogyan zsinat tanítása emlékeztet minket, mert „vannak egyházi struktúrák, amelyek meg is gátolhatják az evangelizáló dinamizmust; ugyanígy a jó struktúrák akkor működnek, ha van bennük élet, mely lelkesíti, támogatja és megítéli azokat. Új élet és hiteles evangéliumi lelkület nélkül – az egyház saját hivatása iránti hűsége nélkül – bármilyen új struktúra rövid idő alatt megromlik”. [23]

4. Észszerűség
Azon alapelv fényében, mely szerint a hivatalok [dikasztériumok] jogilag mind egyenlők egymás között, szükséges volt a római kúria szerveinek észszerűsítése, [24] annak kiemelésére, hogy minden hivatal saját illetékességi körrel rendelkezik. Az illetékességi köröket tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az is fontos, hogy azok észszerűen, hatékonyan és célszerűen legyenek elosztva. Egyik hivatal sem tulajdoníthatja magának tehát egy másik hivatal illetékességét, ahogy azt a jog rögzíti, továbbá az összes hivatal közvetlen kapcsolatban áll a pápával.

5. Működőképesség
Két vagy több hivatal esetleges összevonása – amelyek egymáshoz közel álló vagy egymással szorosan összefüggő kérdésekért felelősek – egyetlen hivatallá egyfelől azt a célt szolgálja, hogy nagyobb súlyt adjunk (külső súlyt is) magának a hivatalnak; másfelől az egyes valóságok egymáshoz való közelsége és egymással való összefüggése ugyanazon hivatalon belül elősegíti a nagyobb működőképességet (erre példa a nemrég létrehozott két új hivatal). [25]

A működőképesség megkívánja azt is, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk a szerepeket, az illetékességeknek és a személyzet felelősségének összetartozását, ez pedig megkívánja az áthelyezéseket, a felvételeket, a felfüggesztéseket, de az előléptetéseket is.

6. Korszerűség ‎(megújítás)
Vagyis az a képesség, hogy az „idők jeleit” olvassuk és meghalljuk. Ennek érdekében „sürgősen gondoskodunk arról, hogy a római kúria hivatalai megfeleljenek korunk követelményeinek és alkalmazkodjanak az egyetemes egyház szükségleteihez”. [26] Ez az, amit kért a II. vatikáni zsinat: „a római kúria hivatalai […] kapjanak a kor, a terület és a szertartások igényeinek – főként számuk, nevük, illetékességük, ügyvitelük és egymásközti összehangoltságuk szempontjából – jobban megfelelő szervezetet”. [27]

7. Józanság
Ebben az összefüggésben szükséges a kúria egyszerűsítése és karcsúsítása: a hivatalok illetékességi körök szerinti egyesítése, avagy összevonása és az egyes hivatalok belső egyszerűsítése; azoknak az irodáknak esetleges bezárása, amelyek már nem felelnek meg a felmerülő igényeknek. A bizottságok, akadémiák stb. beolvasztása a hivatalokba vagy eltörlése, mindez a valódi és hiteles tanúságtételhez szükséges elengedhetetlen józanság jegyében.

8. Szubszidiaritás
Az egyes hivatalok sajátos illetékességének újrarendezése, áthelyezve azt – ha szükséges – egyik hivataltól a másikhoz, hogy elérjük az autonómiát, az összehangoltságot és a szubszidiaritást az illetékességekben, valamint az egymáshoz kapcsolódást a szolgálatban.

Ebben az összefüggésben szükséges a szubszidiaritás és az ésszerűsítés alapelvének tiszteletben tartása az államtitkársághoz fűződő kapcsolatban és magán az államtitkárságon belül – a különböző illetékességek között –, hogy saját jogköreinek gyakorlásában a pápa közeli és közvetlenebb szolgálatát tudja ellátni. [28] Ez a kúria hivatalai és irodái különböző részlegeinek jobb összhangja érdekében is történik. Kívánatos, hogy az államtitkárság be tudja tölteni ezt a fontos szerepét részlegei és különböző osztályai egységének, egymáshoz kapcsolódásának és összhangjának megvalósításában.

9. Szinodalitás

A kúria munkájának szinodálisnak kell lennie: a hivatalvezetőknek rendszeres összejöveteleket kell tartaniuk, melyeken a római pápa elnököl; [29] a hivatalvezetőknek rendszeres, előre megszabott rend szerinti fogadására van szükség; és szükség van hivatalok közötti rendszeres összejövetelekre is. A hivatalok számának csökkenése lehetővé teszi, hogy a prefektusok gyakrabban és rendszeresebben találkozzanak a pápával, és hogy hatékonyak legyenek a hivatalvezetők összejövetelei, túlságosan magas létszámú csoportéi ugyanis nem lehetnek ilyenek.

A szinodalitást [30] az egyes hivatalokon belül is meg kell élni, különleges súlyt kell adni a kongresszusnak, és nagyobb gyakoriságot kell biztosítani legalább a rendes ülésnek. Minden hivatalon belül el kell kerülni a szétaprózódást, amit több tényező is kiválthat, mint például a szakosodott részlegek szaporodása, melyeknél fennáll a veszély, hogy el is szakadnak más részlegektől. Az ezek közötti összhang megteremtésének a titkár vagy a titkárhelyettes feladatának kellene lennie.

10. Katolicitás
Munkatársai között – a papokon, a megszentelt férfiakon és nőkön kívül – a kúriának tükröznie kell az egyház katolicitását azáltal, hogy az egész világról vesz fel személyeket: állandó diakónusokat, hívő világi férfiakat és nőket, akiket körültekintően kell kiválasztani kifogástalan lelki és erkölcsi életük, valamint szakmai hozzáértésük alapján. Gondoskodni kell arról, hogy több világi hívő kerüljön főleg azokba a hivatalokba, amelyekben hozzáértőbbek lehetnek a klerikusoknál és a megszentelt személyeknél. Ezentúl nagyon fontos a nők és a világiak egyházi életben betöltött szerepének megbecsülése, valamint bevonásuk a hivatalok vezető pozícióiba, különös odafigyeléssel a multikulturalitásra.

11. Szakmaiság
Nélkülözhetetlen, hogy minden hivatal programszerűen végezze személyzetének folyamatos képzését, hogy elkerüljék a „berozsdásodást” és ne essenek a rutinszerű funkcionalizmusba.

Továbbá mindenképpen végérvényesen meg kell szüntetni a promoveatur ut amoveatur [felfelé buktatás] gyakorlatát. Ez egy rákbetegség!

12. Fokozatosság (megkülönböztetés)
A fokozatosság az elengedhetetlen megkülönböztetés gyümölcse, amely megában foglal történelmi folyamatot, határidők és időszakok kijelölését, felülvizsgálatot, kiigazításokat, kísérletezést, kipróbálásra történő engedélyezést.

Ezekben az esetekben tehát nem döntésképtelenségről van szó, hanem a valódi reform eléréséhez szükséges rugalmasságról.

NÉHÁNY MEGTETT LÉPÉS [31]
Röviden és összefoglalóan megemlítek néhány megtett lépést, amelyeket az irányelveknek és azoknak a kéréseknek a megvalósítása érdekében tettünk, amelyeket a konklávét megelőző plenáris üléseken a bíborosok, illetve a COSEA, a bíborosi tanács, valamint a hivatalvezetők, más személyek és szakemberek kértek.

– 2013. április 13-án bejelentettem a bíborosi tanács (Consilium Cardinalium Summo Pontifici) – az úgynevezett C8, 2014. július 1-től C9 – felállítását elsődlegesen annak érdekében, hogy tanácsokkal lássa el a pápát az egyetemes egyház kormányzásában és más konkrét témákban [32], de azzal a külön feladattal is megbíztam, hogy javaslatot tegyen a Pastor Bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatára. [33]

– A 2013. június 24-én kelt kirográffal létrejött a Vallási Műveket Segítő Intézet [IOR = vatikáni pénzintézet] működését felülvizsgáló pápai bizottság, hogy alaposabban megismerjük az IOR jogi helyzetét, és hogy nagyobb „összhangba tudjuk hozni” az „apostoli Szentszék egyetemes küldetésével”. Minden azt a célt szolgálja, hogy „lehetővé tegyük, hogy az evangélium elvei a gazdasági és pénzügyi jellegű tevékenységeket is átjárják”, és hogy elérjük az IOR működésének teljes és elismert átláthatóságát.

– A 2013. július 11-én kelt motu proprio meghatározta a Vatikánváros bírósági szerveinek joghatóságát bűnügyekben.

– A 2013. július 18-án kelt kirográffal létrejött a COSEA (a Szentszék gazdasági-ügyviteli szervezetét tanulmányozó és javaslattevő pápai bizottság), [34] amelynek az a feladata, hogy vizsgálódjon, elemezzen, információkat gyűjtsön a bíborosi tanáccsal együttműködve a Szentszék szervezeti és gazdasági problémáinak tanulmányozásához.

– A 2013. augusztus 8-án kelt motu proprióval létrejött a Szentszék pénzügyi biztonsági bizottsága a pénzmosásnak, a terrorizmus finanszírozásának és tömegpusztító fegyverek terjedésének megelőzésére és megakadályozására. Minden azt a célt szolgálja, hogy a Vatikán pénzintézetét (IOR) és a Vatikán egész gazdasági rendszerét módszeresen hozzáigazítsák a pénzügyi átláthatóság összes nemzetközi sztenderd törvényéhez, és hogy azoknak odaadóan és szorgosan teljes mértékben eleget tegyenek. [35]

– A 2013. november 15-én kelt motu proprio megerősítette a Pénzügyi Információs Felügyeletet (AIF), [36] amelyet XVI. Benedek hozott létre a 2010. december 30-án kelt motu proprióval az illegális tevékenységek megelőzésére és megakadályozására a pénzügyi és monetáris területen.

–A 2014. február 24-én kelt motu proprio (Fidelis dispensator et prudens) felállította a gazdasági titkárságot és a gazdasági tanácsot, [38] a tizenöt bíborosból álló bizottság helyébe, azzal a feladattal, hogy összehangolja a Szentszék és Vatikánváros gazdasági működésének ellenőrzési stratégiáját.

– Ugyanaz a 2014. február 24-én kelt motu proprio (Fidelis dispensator et prudens) létrehozta az általános számvevőszéket (URG) mint a Szentszék új szervét a római kúria hivatalainak, a Szentszékhez kapcsolódó – vagy arra utalást tevő – intézményeknek és Vatikánváros kormányzósága ügyvitelének felülvizsgálatára (audit). [39]

– A 2014. március 22-én kelt kirográf felállítja a kiskorúak védelmének pápai bizottságát, hogy „előmozdítsa a kiskorúak és a sebezhető felnőttek védelmét, az egyház természetének megfelelő formákban és eszközökkel, amelyeket a legalkalmasabbaknak tartanak”.

– A 2014. július 8-án kelt motu proprio áthelyezte az apostoli Szentszék vagyonkezelőségének rendes részlegét a gazdasági titkársághoz.

– 2015. február 22-én jóváhagyást nyertek az új gazdasági szervek szabályzatai.

– A 2015. június 27-én kelt motu proprio felállította a kommunikációs titkárságot, melynek az a feladata, hogy „megfeleljen a mai kommunikációs környezetnek, melyet a digitális média jelenléte és fejlődése, valamint a konvergencia és az interaktivitás jellemez”, továbbá hogy átfogóan újjászervezze – egy átszervezési és összevonási folyamattal – „az összes valóságot, amelyek mindmáig valamilyen formában a kommunikációval foglalkoztak”, annak érdekében, hogy „egyre jobban megfeleljenek az egyház küldetése által támasztott követelményeknek”.

– 2016. szeptember 6-án közzétették a kommunikációs titkárság szabályzatát, amely októberben lépett hatályba. [40]

– A 2015. augusztus 15-én kelt két motu proprio megújította a házasság semmissé nyilvánításának kánoni eljárását: ‎Mitis et misericors Iesus (a keleti egyházak törvénykönyvében); Mitis Iudex Dominus Iesus (az egyházi törvénykönyvben). [41]‎

– A ‎‎2016. június 4-én kelt motu proprióval (Come una madre amorevole) a püspökök hivatalgyakorlásukban való hanyagságát kívántuk megelőzni, különösen is a kiskorúakkal és sebezhető felnőttekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések eseteiben.‎

– A 2016. július 4-én kelt motu proprióval (I beni temporali) – követve azt a rendkívül fontos szabályt, hogy a felügyelő szervek el legyenek választva a felügyeltektől – pontosabb meghatározást nyertek a gazdasági titkárság és az apostoli Szentszék vagyonkezelőségének illetékességi körei.

– A 2016. augusztus 15-én kelt motu proprio (Sedula Mater) felállította a Világiak, család és élet hivatalát [dikasztériumát], mindenekelőtt a péteri szolgálat általános lelkipásztori céljára utalva: „Sürgősen igyekszünk mindent előkészíteni, hogy Krisztus Jézus gazdagságai könnyen és bőségesen áradjanak a hívők között.”

– A 2016. augusztus 17-én kelt motu proprio (Humanam progressionem) felállította az Átfogó emberi fejlődés hivatalát [dikasztériumát], hogy a fejlődés „az igazságosság, a béke és a teremtésvédelem felbecsülhetetlen értékeivel való törődés által” valósuljon meg. 2017. január 1-től ebbe a hivatalba épül be négy pápai tanács: az Igazságosság és béke tanácsa, a Cor Unum tanácsa, az elvándorlók, valamint az egészségügyben dolgozók lelkipásztori ellátásával foglalkozó tanács. Ennek az új hivatalnak az elvándorlók és menekültek lelkipásztori ellátásával foglalkozó részlegét ideiglenesen közvetlenül én fogom vezetni. [42]

– 2016. október 18-án jóváhagyást nyert az Élet Pápai Akadémiájának szabályzata.

E találkozónkat azzal kezdtük, hogy a karácsony jelentéséről beszéltünk: a karácsony felborítja emberi kritériumainkat; ezzel pedig azt akartuk hangsúlyozni, hogy a reform szíve-közepe Krisztus (Krisztus-központúság).

Egyszerűen, egy szóval és egy imával szeretném befejezni. A szó nem más, mint annak hangsúlyozása, hogy a karácsony Isten szerető alázatának ünnepe. Imádságul pedig Matta el Meskinnek, egy mai monasztikus szerzetesnek a karácsonyi imáját választottam, aki így fordul a Betlehemben született Úr Jézushoz: „Ha nekünk a gyermekség megtapasztalása nehéz is, neked, Isten Fia, nem az. Ha elbotlunk is a veled való közösséghez vezető úton, e kicsiny termet miatt, te képes vagy minden akadályt elhárítani utunkból. Tudjuk, nem lesz békéd mindaddig, míg nem találsz ránk képmásodként és ebben a termetben. Engedd meg ma nekünk, Isten Fia, hogy közel kerüljünk szívedhez! Add, hogy ne gondoljuk magunkat nagynak tapasztalatainkban. Ehelyett add meg, hogy olyan kicsinnyé váljunk, amilyen te vagy, hogy közel tudjunk lenni hozzád, s kapjunk tőled alázatot és szelídséget bőségben. Ne fossz meg minket kinyilatkoztatásodtól, gyermekséged epifániájától szívünkben, hogy gyógyíthassuk vele minden gőgünket és elbizakodottságunkat. Rendkívül nagy szükségünk van […] arra, hogy kinyilatkoztasd bennünk a te egyszerűségedet, közelítve minket, sőt az egyházat és az egész világot magadhoz. A világ fáradt és kimerült, mert azon verseng, ki a legnagyobb. Kíméletlen verseny folyik a kormányok között, az egyházak között, a népek között, a családokon belül, az egyik és a másik plébánia között: ki a legnagyobb közülünk? A világ fájó sebeket hordoz, mert a legsúlyosabb betegsége az, hogy: ki a legnagyobb? De ma megtaláltuk benned, Isten Fia, a mi egyetlen orvosságunkat! Sem mi nem találunk, sem az egész világ nem talál se üdvösséget, se békét, ha nem találunk rád újból a betlehemi jászolban. Ámen.” [43]

Köszönöm! Szent karácsonyt és boldog 2017-es új évet kívánok nektek!

[A szentatya rögtönözve hozzáfűzte:]

Amikor – két évvel ezelőtt – a betegségekről beszéltem, egyikőtök odajött hozzám, és megkérdezte: „Hová kell mennem, gyógyszertárba vagy gyónni?” – „Hát, mindkettőhöz”, válaszoltam. Amikor pedig köszöntöttem Brandmüller bíborost, ő a szemembe nézett, és csak ennyit mondott: „Acquaviva!” Ott, helyben nem értettem, de aztán gondolkodtam, gondolkodtam, és eszembe jutott, hogy Acquaviva, Jézus Társaságának [a jezsuita rendnek] a harmadik általános elöljárója írt egy könyvet, amelyet mi növendékkorunkban latinul olvastunk, lelkivezetőink elolvastatták velünk, ez volt a címe: Industriae pro Superioribus ejusdem Societatis ad curandos animae morbos, vagyis a lélek betegségeiről szól. Három hónapja megjelent egy kiváló olasz nyelvű kiadása, a nemrég elhunyt Giuliano Raffo atya munkája; el van látva jó előszóval, amely kifejti, hogyan kell olvasni, és van egy jó bevezetője is. Nem kritikai kiadás, de a fordítás gyönyörű, remek munka, s azt hiszem, segítségünkre lehet. Karácsonyi ajándékként szeretnék mindnyájatoknak adni belőle egy példányt. Köszönöm!

JEGYZETEK
[1] Sermo 187,1: PL 38,1001: „Magnus dies angelorum, parvus in die hominum … magnus in forma Dei, brevis in forma servi.” [Nagy, amikor angyaloknak nappali fényt ad, kicsiny, amikor az emberek napjait éli (…), nagy, amikor isteni alakjában van, kicsiny, amikor a szolga alakját veszi fel.]
[2] Hom. IV, 9: PG 34, 480.
[3] Der Herr, Werkbund, Würzburg, 1951, 386–387. [Vö. Az Úr, Szent István Társulat, 1986, 366.; (2006, 365.)]
[4] Homília, 1971. december 25.
[5] Vö. Aranyszavú Szent Péter: Sermo 118: PL 52, 617.
[6] A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz – aki szerelmes volt Jézus kicsinységébe – utolsó, 1897. augusztus 25-én kelt levelében, melyet egy „lelki testvérként” rá bízott papnak küldött, ezt írta: „Nem félhetek egy olyan Istentől, aki érettem ilyen kicsivé lett! Szeretem, mert ő csupa szeretet és irgalom” (LT 266: Lisieux-i Szent Teréz: Levelek paptestvéreimhez, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2008, 97.).
[7] Vö. Saját kezdeményezésből [motu proprio] kiadott apostoli levél, amellyel felállításra kerül az Átfogó emberi fejlődés hivatala, 2016. augusztus 17.
[8] A római kúriának az a szerepe, hogy segítse a pápát az egyház mindennapi kormányzásában, vagyis saját feladataiban, melyek a következők: a) megőrizni az összes hívőt „az egyetlen hit és a szeretet kötelékében”, valamint „a hit és a közösség egységében”; b) „hogy a püspökség egy és osztatlan legyen” (I. vatikáni zsinat: Pastor aeternus dogmatikai konstitúció, előszó). „Ez a szentséges zsinat, az első vatikáni zsinat nyomdokaiba lépve, vele együtt tanítja és kijelenti, hogy Jézus Krisztus az örök pásztor szent egyházat épített, amikor úgy küldte apostolait, ahogyan őt küldte az Atya (vö. Jn 20,21); azt akarta, hogy az apostolok utódai, azaz a püspökök egyházában pásztorok legyenek az idők végezetéig. Hogy pedig a püspökség maga egy és osztatlan legyen, Szent Pétert a többi apostol élére állította, és benne állította fel a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és princípiumát” (II. vatikáni zsinat: Lumen gentium dogmatikai konstitúció, 18).
[9] A II. vatikáni zsinat ugyanis a római kúriával kapcsolatban kifejti, hogy „a római pápa az egész egyházra kiterjedő legfőbb, teljes és közvetlen hatalmának gyakorlásában felhasználja a római kúria hivatalait, ezek tehát az ő nevében és tekintélyével végzik feladatukat az egyházak javára és a szent pásztorok szolgálatára” (Christus Dominus határozat, 9). Így emlékeztet minket, főleg arra, hogy a kúria segítőszerv a pápa számára, ugyanakkor azt is pontosan kijelenti, hogy a római kúria szervei mindig a római pápa nevében és tekintélyével végzik szolgálatukat, vagyis a kúria tevékenysége az egyházak javára és a szent pásztorok szolgálatára irányul, vagyis a részegyházak javára és azok püspökeinek segítésére. A részegyházak „az egyetemes egyház képmásai, s bennük és belőlük áll az egy és egyetlen katolikus egyház” (Lumen gentium, 23).
[10] „Másfelől a hasonló egyetértés a pápa és kúriája között állandó norma. Ez az egyetértés nemcsak a történelem nagy óráiban tárja fel létezését és erejét; hanem mindig érvényesül, mindennap, a pápai szolgálat minden ténykedésében, amint az megfelel annak a közvetlen támogatást nyújtó és feltétlen engedelmességet tanúsító szervnek, amelyet a római pápa felhasznál egyetemes küldetésének teljesítésére. És a római kúriának ez a lényegi kapcsolódása a pápa apostoli tevékenységének gyakorlásához magának a kúriának az igazolása, sőt dicsősége, hiszen ugyanezen kapcsolatból fakad a szükségessége, a hasznossága, a méltósága és a tekintélye; ugyanis a római kúria az az eszköz, amelyre a pápának szüksége van, és amelyet a pápa felhasznál isteni megbízatása teljesítéséhez. Rendkívül méltóságos eszközről van szó, amelytől nem csoda, ha mindenki, első helyen mi magunk oly sokat kérünk, oly sokat igénylünk! Működése kiváló képességeket és erényeket kíván, mert kiváló a feladat is, ami az övé. Kényes a működése, mert feladata, hogy őre és visszhangja legyen az isteni igazságoknak, s hogy megtalálja a nyelvet és párbeszédet folytasson az emberi szellemekkel; széles körű a működése, hiszen feladata kiterjed az egész világra; rendkívül nemes a működése, mert hallgatnia és értelmeznie kell a pápa hangját, ugyanakkor nem engedheti, hogy ő bármilyen hasznos és tárgyilagos információnak híján legyen, hogy ne kapjon meg minden fiúi és mérlegelt tanácsot” (VI. Pál: Beszéd a római kúriához, 1963. szeptember 21.).
[11] Levél Alexandriai Eulogiosznak, epist. 30: PL 77, 933. A római kúria „az egyetemes egyház pásztorától nyeri saját létezését és illetékességét. Voltaképpen annyiban él és működik, amennyiben kapcsolatban áll a péteri szolgálattal, és rá alapozódik” (II. János Pál: Pastor Bonus apostoli konstitúció, bevezetés, 7. pont; vö. 1. cikk).
[12] A történelem tanúsítja, hogy a római kúria a folyamatos „reform” állapotában van, legalábbis az utóbbi száz évben. „Az államtitkárság közleményével 2013. április 13-án meghirdetett reform ugyanis már a negyedik abban a sorban, amelyet Szent X. Pius kezdett el az 1908-as Sapienti consilio konstitúcióval. Az a reform biztosan sürgős volt, hiszen készült az új kánoni törvénykönyv, de még inkább szükségesnek mutatkozott a világi hatalom megszűnése miatt. Azt követte a Boldog VI. Pál által megvalósított reform a Regiminis Ecclesiae Universae apostoli konstitúcióval 1967-ben, a II. vatikáni zsinat után. Maga a pápa gondoskodott a szöveg felülvizsgálatáról az első kipróbálást követően. 1988-ban adta ki Szent II. János Pál a Pastor Bonus konstitúciót, amely általános felépítésében követte a Montini-féle sémát, de másképp osztályozta a különböző szerveket és azok illetékességét, összhangban az 1983-as egyházi törvénykönyvvel. Ezen alapvető lépéseken túl más fontosabb változtatásokat is történtek. XV. Benedek például létrehozta és a római kongregációk közé illesztette a szemináriumokkal (mely addig a konzisztoriális kongregáció belső részlege volt) és az egyetemi tanulmányokkal foglalkozót (1915), és egy másikat a keleti egyházak számára (1917-ben; korábban a hitterjesztési kongregáció [S. Congregatio de Propaganda Fide] részlege volt). II. János Pál a Pastor Bonus után is hajtott végre változtatásokat a kúria felépítésében, utána pedig XVI. Benedeknek is voltak jelentős kezdeményezései: gondoljunk az új evangelizáció előmozdítására felállított pápai tanácsra (2010), a szemináriumokra vonatkozó illetékességi köröknek a katolikus nevelés kongregációjától a kléruskongregációhoz, illetve a katekézisre vonatkozó illetékességnek ezen utónni kongregációtól az új evangelizáció előmozdítására felállított pápai tanácsához történő helyezésére (2013). Ehhez hozzá kell tenni az évekkel később befejeződött vagy még ma is tartó egyszerűsítéseket, több hivatal egységesítését egyetlen vezető alatt” (Marcello Semeraro: La riforma di Papa Francesco [Ferenc pápa reformja], Il Regno, LXI. évf., 1240. szám, 2016. július 15., 433–441).
[13] E vonatkozásban VI. Pál 1963. szeptember 21-én a római kúriához beszélve ezt mondta: „[Ez azzal] magyarázható, hogy erre a szervezetre ránehezedik saját tiszteletre méltó kora, hogyan megérzi szerveinek és gyakorlatának egyenlőtlenségét az új idők szükségleteihez és szokásaihoz képest, hogy egy időben érzi az egyszerűsítés és a decentralizálás igényét, valamint a növekedésnek és új szerepkörök ellátására való felkészülésnek az igényét.”
[14] VI. Pál 1975. február 22-én a római kúria jubileuma alkalmából ezt mondta: „Mi vagyunk a római kúria, […] ez a tudat, melyet nagyon világosan akarunk nemcsak kánoni meghatározásában, hanem erkölcsi és spirituális tartalmában is, mindannyiunktól bűneink megbánását kívánja a szentév saját fegyelmének megfelelően, olyan megbánást, amelyet nevezhetnénk önkritikus aktusnak, mely arra irányul szívünk mélyén, hogy magatartásunk megfelel-e a ránk bízott hivatalnak. Erre a benső szembesülésre ösztönöz minket mindenekelőtt egyházi életünk koherenciája, aztán az a vizsgálódás, amelyet mind az egyház, mind a társadalom elvégez rajtunk, gyakran nem objektív és sokkal szigorúbb, mint jellemező követelménnyel: ez a mi helyzetünk, amelyből mindig eszményi példamutatásnak kellene áradnia […]. Ezért két lelki érzés ad majd értelmet és értéket szentévi ünneplésünknek: az őszinte alázat érzése, amely önmagunkra vonatkozó igazságot jelent, elspőként nyilvánítva magunkat isten irgalmára szorulónak” (Insegnamenti di Paolo VI [VI. Pál tanításai], XIII [1975], 172–176).
[15] Ebben az összefüggésben: a nemzedékek egymás után következése az élethez tartozik, és jaj nekünk, ha úgy gondolkodunk vagy élünk, hogy elfelejtjük ezt az igazságot. A személyek cserélődése tehát természetes, szükséges és kívánatos.
[16] XVI. Benedek Bingeni Szent Hildegard egyik látomásából merítve ihletet a 2010. december 20-án a kúriához intézett beszédében arra emlékeztetett, hogy magának az egyháznak az arcát „por lepheti be”, „ruhája pedig szakadt” lehet. Én ezért hívtam fel a figyelmet arra, hogy a gyógyulás „a betegség tudomásulvételének, valamint annak a személyes és közösségi döntésnek is a gyümölcse, hogy kúráljuk magunkat, türelmesen és kitartósan elviselve a kezelést” (Beszéd a római kúriához, 2014. december 22.).
[17] A reformot tehát átalakulásként kell felfognunk, vagyis előremutató változásként, javulásként: változásként in melius [jobbá].
[18] Vö. Homília, Szent Márta-ház, 2016. december 1.
[19] Homília a római kúria jubileumának alkalmából bemutatott szentmisén, 2016. február 22.; vö. Beszéd a konzisztórium munkájának elkezdésekor, 2015. február 12.
[20] VI. Pál: Beszéd a római kúriához, 1963. szeptember 21.
[21] „Az egyház első és magától értetődő feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek. Ezt a hivatást, ezt a küldetést a mai társadalmi átalakulások is égetően sürgetik. Az evangelizáció ugyanis az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása, ez adja az egyház legmélyebb identitását. Az egyház azért létezik, hogy evangelizáljon […]. A keresztények közössége nem valami önmagába zárt közösség. Legbensőbb élete – az imádság, az ige és az apostolok tanításának hallgatása, a testvéri szeretet gyakorlása, a kenyértörés – éppen azáltal nyeri el értelmét, hogy tanúságtétellé válik mások előtt, csodálkozást kelt, megtérést idéz elő, hirdeti a jó hírt. Az evangelizáció így az egész egyház közös művévé válik, amelyhez mindenki a saját munkájával járul hozzá a többiek javára” (VI. Pál: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 14–15). „Nem maradhatunk többé csöndben, nem várakozhatunk passzívan a templomainkon belül, el kell jutnunk az egyszerű, megőrző lelkipásztorkodástól a határozottan missziós lelkipásztorkodásig” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 15).
[22] Nem veszíthetjük el törekvésünket az örömhírhirdetésre azoknak, akik távol vannak Krisztustól, mert ez az egyház első feladata (vö. II. János Pál: Redemptoris missio enciklika, 34).
[23] Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 26. „Olyan missziós döntésről álmodom [= paradigmatikus küldetés], amely képes átformálni mindent, hogy a szokások, stílusok, időbeosztások, nyelvezetek és minden egyházi struktúra [= programszerű küldetés] inkább a mai világ evangelizálására alkalmas csatornává váljon, mintsem az önfenntartás eszköze legyen” (uo., 27). Ebben az értelemben „az, ami lebontja az elavult struktúrákat, az, ami megváltoztatja a keresztények szívét, az pontosan a misszionáriusság”, mivel „a programszerű küldetés, miként neve is jelzi, missziós jelegű tevékenységek megvalósításában áll. A paradigmatikus küldetés viszont azt foglalja magában, hogy a részegyházak szokásos tevékenységeit missziós szempontból alakítjuk ki” (Beszéd a CELAM vezetőségében lévő püspökökhöz, Rio de Janeiro, 2013. július 28.).
[24] Vö. VI. Pál: Regimini Ecclesiae universae apostoli konstitúció, 1. cikk 2. §; II. János Pál: Pastor Bonus apostoli konstitúció, 2. cikk, 2. §.
[25] Ma Rómából szól a felhívás a »korszerűsödésre« […], minden dolog tökéletesítésére az egyházon belül és kívül. A mai pápai Róma sokkal másabb, és Istennek hála, és sokkal méltóbb, és bölcsebb, és szentebb; minél jobban tudatában van evangéliumi hivatásának, annál elkötelezettebb keresztény küldetésében, annál jobban vágyik, annál fogékonyabb az állandó megújulásra” (VI. Pál: Beszéd a római kúriához, 1963. szeptember 21.).
[26] Sedula Mater motu proprio, 2016. augusztus 15.
[27] Christus ‎Dominus határozat, 9.
[28] Az államtitkárság funkciói között – hiszen az államtitkárság a római pápa első munkatársa legfőbb küldetésének gyakorlásában, és végrehajtója azoknak a döntéseknek, amelyeket a pápa hoz a konzultációs szervek segítségével – elsőnek a hivatalvezetőkkel való rendszeres és gyakori összejövetelnek kellene lennie. Mindenestre elsődleges szükség van a hivatalok egymás közti és a többi irodával való koordinálására és mindezek együttműködésére.
[29] Vö. II. János Pál: Pastor Bonus apostoli konstitúció, 22.
[30] Egy szinodális egyház egyben a meghallgatás egyháza (vö. Beszéd a püspöki szinódus felállításának ötvenedik évfordulója alkalmából, 2015. október 17.; Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 171). A kúria reformja érdekében tartott meghallgatás szakaszai a következők voltak: 1. A vélemények összegyűjtése 2013 nyarán: a hivatalvezetőktől és másoktól; a bíborosi tanács tagjaitól; az egyes püspököktől és a püspöki karoktól; 2. A hivatalvezetők összejövetele 2013. szeptember 10-én és 2014. november 24-én; 3. Konzisztórium 2015. február 12-13-án; 4. A bíborosi tanács levele a hivatalvezetőkhöz 2014. szeptember 17-én az esetleges „decentralizációs változtatásokról”; 5. Az egyes hivatalvezetők felszólalásai a bíborosi tanács összejövetelein, hogy javaslatokat tegyenek vagy véleményt fogalmazzanak meg az egyes hivatalok reformja kapcsán (vö. Marcello Semeraro: La riforma di Papa Francesco [Ferenc pápa reformja], Il Regno, 433–441).
[31] A reformfolyamat megtett lépéseinek, okainak és céljainak alaposabb megismerése céljából tanácsos különösen is annak a három, motu proprio formában kiadott apostoli levélnek a tanulmányozása, amelyekkel napjainkig a római kúria néhány hivatala felállításra, módosításra és eltörlésre került.
[32] A munkaritmus megkívánja a tanács tagjaitól, hogy reggeltől estig dolgozzanak, máig összesen 93 összejövetelt tartottak.
[33] A tanácsnak máig több mint tizenhat munkaülése volt (hozzávetőlegesen minden két hónapban egy), időben így elosztva: I.‎ ülés: 2013. október 1–3.‎; II.‎ ülés: 2013. december 3–5.‎; III. ülés: 2014. február 17–19.‎; IV.‎ ülés: 2014. április 28–30.‎; V‎. ülés: 2014. július 1–4.‎; VI. ülés: 2014. szeptember 15–17‎; VII. ülés: 2014. december 9–11.‎; VIII.‎ ülés: 2015. február 9–11.‎; IX.‎ ülés: 2015. március 13–15.‎; X.‎ ülés: 2015. június 8–10.‎; XI.‎ ülés: 2015. szeptember 14–16‎.; XII.‎ ülés: 2015. december 10–12.‎; XIII.‎ ülés: 2016. február 8–9.‎; XIV.‎ ülés: 2016. április 11–13.‎; XV. ülés: 2016. június 6–8.‎; XVI.‎ ülés:‎ 2016. szeptember 12–14.‎; XVII. ülés:‎ 2016.‎ december 12–14.
[34] 2013. július 18-án jött létre, és 2014. május 22-én szűnt meg; az volt a feladata, hogy szakmai tanácsadó szerepet töltsön be, és a javítás érdekében stratégiai megoldási javaslatokat dolgozzon ki, mégpedig olyanokat, hogy el lehessen kerülni az anyagi erőforrások pazarlását, hogy azok segítsék a javak és szolgáltatások vásárlási folyamataiban az átláthatóságot, hogy tökéletesítsék az ingó és ingatlan vagyon kezelését, hogy egyre nagyobb körültekintéssel járjunk el a pénzügy területén, hogy biztosítsák a számviteli alapelvek helyes alkalmazását, és hogy garantálják az egészségügyi ellátását és a társadalombiztosítást minden arra jogosultnak: „a meglévő szervek egyszerűsítésére és észszerűsítésére, valamint az összes vatikáni ügyvitel gazdasági tevékenységeinek körültekintőbb megtervezésére” (2013. július 18-án kelt kirográf).
[35] Ilyenek például a Nemzetközi Pénzügyi Akciócsoport (GAFI) által kidolgozott ajánlások. Ma az IOR tevékenysége teljesen megfelel a Vatikánváros hatályos előírásainak a pénzmosás megakadályozása és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem terén.
[36] Az AIF [Pénzügyi Információs Felügyelet] a bűncselekményből származó bevételek pénzmosásának és a terrorizmus finanszírozásának megelőzését és meggátolását szolgáló hivatal (Szabályzat, 1. fejezet, 1. cikk, 1. par.); Többek között az a feladata, hogy felügyeletet gyakoroljon a pénzmosásnak és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és meggátolására vonatkozó megszabott kötelezettségek felett; hogy rendelkezéseket hozzon, instrukciókat adjon ki, és különleges eljárásokat alkalmazzon a kötelezettségeknek alávetett alanyokkal szemben.
[37] Az AIF létrehozásának az is célja volt, hogy megújítsa a Szentszék azon törekvését, hogy a nemzetközi közösség alapelveit elfogadja és az általa kidolgozott jogi eszközöket felhasználja, és utána az intézményi felépítést átalakítsa a pénzmosásnak, a terrorizmus finanszírozásának és a tömegpusztító fegyverek terjedésének megelőzésér és megakadályozására.
[38] A gazdasági tanács „feladata, hogy felügyelje a római kúria hivatalai, a Szentszékkel és a Vatikánvárossal kapcsolatban álló intézmények gazdasági működését, és őrködjön azok adminisztratív és pénzügyi struktúrái és tevékenységei felett” (Fidelis dispensator et prudens motu proprio, 1).
[39] „Az általános számvevőszék teljesen önállóan és függetlenül működik, az érvényben lévő előírásoknak megfelelően és saját szabályzattal, közvetlenül a római pápának történő beszámolási kötelezettséggel. Benyújt egy éves felülvizsgálati programot a gazdasági tanácsnak, hasonlóképpen egy éves beszámolót saját tevékenységeiről. A felülvizsgálati program célja az esetleges veszélyeztetett működtetési és szervezeti területek kiszűrése.” Az általános számvevőszék az az intézmény, amely a római kúria hivatalainak, a Szentszékkel és a Vatikánvárossal kapcsolatban álló intézményeknek a számviteli ellenőrzését végzi.
Az általános számvevőszék tevékenysége azt a célt szolgálja, hogy szakmai és független értékelést nyújtson a könyvelési és adminisztratív eljárások megfelelőségéről (belső ellenőrzési rendszer), azok hatékony alkalmazásáról (compliance audit) [megfelelőségi ellenőrzés], továbbá az egyes hivatalok költségvetéseinek hitelességéről és a konszolidált költségvetésről (financial audit) [pénzügyi ellenőrzés], valamint a pénzügyi és anyagi erőforrások felhasználásának szabályosságáról (value for money audit) [árértékarány-ellenőrzés].
[40] „A mai kommunikációs környezet, melyet a digitális média jelenléte és fejlődése, valamint a konvergencia és az interaktivitás jellemez, megkívánja a Szentszék információközlő rendszerének újragondolását, és olyan újjászervezésre késztet, amely – megbecsülve mindazt, ami a Szentszék kommunikációjának területén kifejlődött – határozottan az integrálás és az egységes működtetés felé halad.”
[41] A 2016. május 31-én kelt De concordia inter Codices motu proprio megváltoztatta az egyházi törvénykönyv néhány előírását.
[42] „A szervezet olyan kérdésekben lesz illetékes, amelyek a migrációkkal, a rászorulókkal, a betegekkel és az elutasítottakkal, a kirekesztettekkel, fegyveres konfliktusok és természeti csapások áldozataival, bebörtönzöttekkel, munkanélküliekkel és méltóságukban veszélyeztetett személyekkel kapcsolatosak.”
[43] L’umanità di Dio, Qiqajon, Magnano, 2015, 183–184.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír