Higgyük, ünnepeljük, éljük a titkot! – Onaiyekan nigériai bíboros katekézise a NEK csütörtöki napján

John Onaiyekan bíboros, Abuja emeritus érseke egyházi vezetőként védelmezi a gazdasági nehézségeknek és a szélsőséges iszlám terrorszervezetek támadásainak kitett nigériai keresztény közösséget, egyszersmind óva int attól, hogy hazája problémáit muszlim–keresztény konfliktussá egyszerűsítsék.

Rendszeresen hangsúlyozza, hogy

az áldozatok között keresztények és muszlimok egyaránt vannak, s minden egyes felrobbantott bomba mérgezi a társadalmat, sőt világszerte felerősíti a a kereszténység és az iszlám harcáról szóló gondolatokat.

„Ez végzetessé fajulhat, ezért minden erővel a párbeszéd megnyitásán kell dolgoznunk” – figyelmeztetett a bíboros.

Onaiyekan a vallásszabadság elvének érvényesítéséért is küzd. Vallja, hogy „egyértelműen meg kell határoznunk a vallás és a politika viszonyát, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a vallást és a politikát vegyítik vagy összekeverik, a politika gazsága gyakran hatással van a vallás szépségére”.

John Onaiyekan bíboros katekézisét magyarul, „Jó reggelt!” köszöntéssel kezdte, majd angolul és hazája nyelvén is üdvözölte a Hungexpón jelen lévőket.

John Olorunfemi Onaiyekan 1944-ben született, 1969-ben szentelték pappá, és 1976-ban doktorált Szentírás-tudományból. 1980-ban Szent II. János Pál pápa a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává nevezte ki öt évre, 1983-ban szentelték püspökké, mindössze harmincnyolc évesen. XVI. Benedek pápa kreálta bíborossá.

A nigériai egyházi vezető előadásában röviden bemutatta hazáját, a 200 millió lakosú afrikai országot, ahol 50–50 százalék a keresztények és a muszlimok aránya. „Különös helyzet ez, a két vallás ugyanakkora erővel képviselteti magát. Nigériában negyvenmillió katolikus él, s általában igen összetett, kihívásokkal teli a keresztények kapcsolata a muszlimokkal, akik erőszakosak is tudnak lenni” – mondta Onaiyekan bíboros, majd hozzátette: „Nem félünk, reményünk van, mert az Úr Jézus velünk van!”

A nigériai bíboros katekézisében az Eucharisztiáról mint keresztény életünk csúcsáról és minden remény forrásáról beszélt.

Rámutatott, az Eucharisztia azt jelenti: hálaadás. „Illő tehát hálát adnunk, hogy a Covid ellenére is sikerült megrendezni Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.”

„Sokan éppen a járvány miatt nem lehetnek itt, imádkozunk értük. Éppígy imádkozunk, hogy az Úr szabadítson meg minket a pandémiától, irgalmazzon az ő népének, s azok lelkéért is imádkozunk, akik a járványban elhunytak” – mondta az előadó, majd felhívta a figyelmet arra, hogy

a koronavírus-járványon keresztül is üzen Isten: az egész emberiséget szereti, mindannyian összetartozunk. Ez utóbbi az isteni üzenet „kifejezetten eucharisztikus vonása”

– tette hozzá.

Ezt követően a bíboros rátért előadása főbb megállapításaira, amelyek forrásai a II. vatikán zsinat dokumentumai, a Katolikus Egyház Katekizmusa és XVI. Benedek pápa 2007-ben kiadott Sacramentum caritatis kezdetű apostoli buzdítása.

A Hungexpón elhangzott katekézis főként ez utóbbi tanításra támaszkodott, ugyanakkor az előadó a misztériumról való elmélkedésében kiemelten szólt Isten valóságos jelenlétéről az Eucharisztiában, az áldozatról és a közösségről.

XVI. Benedek apostoli buzdítása a szent Eucharisztia három dimenzióját vizsgálja – fejtette ki Onaiyekan: hinni a szentséget, ünnepelni, illetve élni a misztériumot.

Az előadó leszögezte, hogy arról beszél, amit az Egyház kezdettől fogva tanít, s azért imádkozott, hogy „a Szentlélek adja, hogy az Eucharisztia teljes igazságát fogadhassuk be”.

Mint mondta,

az Eucharisztia minden misztérium misztériuma, általa megtapasztaljuk, hogy Isten működik az életünkben.

Ez a korai egyház alapélménye, napjainkban a misztérium kifejezés inkább a felfoghatatlanságot hangsúlyozza. Az persze igaz, hogy Isten cselekvése meghaladja a megértésünket, az ő útjai nem a mi utaink.

A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum concilium kezdetű dokumentumának 47. cikkelye így fogalmaz: „Az utolsó vacsorán, azon az éjszakán, amikor elárulták, Megváltónk megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát. Tette ezt azért, hogy a keresztáldozatot évszázadokon át megörökítse, amíg újra el nem jön, és így szeretett jegyesére, az Egyházra bízza… a szeretet szentségét, az egység jelét, az irgalom kötelékét, … a jövő dicsőség zálogát, amely nekünk adatik.”

A következőkben a bíboros e zsinati szöveg alapján bontotta ki az egyházi tanítást Isten valóságos jelenlétéről az Eucharisztiában.

Minden az utolsó vacsorán kezdődik, amikor Jézus azt mondja: „ez az én testem”, s nem azt mondta: „ez a testem szimbóluma”, s ugyanígy beszélt az ő vérével kapcsolatban is.

Mély tanítás ez, amit nehéz elfogadni – mondta az előadó, de Krisztus azt is tanította: „Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,53–54).

Az apostolok bizonyára emlékeztek a Mester eme korábbi tanítására az utolsó vacsorán (amit akkor még nem értettek meg)  – tette hozzá a bíboros.

Onaiyekan bíboros a „valóságos jelenléthez” kapcsolódva azt is hangsúlyozta, hogy az átváltoztatást csak érvényesen felszentelt pap tudja elvégezni, ő tud Krisztus személyében cselekedni. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy Jézus az ő apostolainak mondta: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

A bíboros szólt arról, hogy az elmondottak a hit teljességéhez tartoznak, és sokan éppen ezért lettek katolikussá más felekezetek tagjai közül. Megemlítette, hogy örvendetes volt az az esemény, amikor 1965-ben Athenagorasz pátriárka és VI. Pál pápa kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket, s a megbékélés nyomán keresztények és ortodoxok nyitottá válhattak egymás iránt a „valóságos jelenlét” közösségében.

Onaiyekan bíboros katekézisében azt is hangsúlyozta, hogy az Eucharisztiában megváltásunk misztériumát ünnepeljük, s ez az „ősi mag” az inkulturáció által a sokféle rítus formájában sem változik.

Az előadó katekézisében a továbbiakban – Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására is utalva – részletezte az áldozásra vonatkozó egyházi tanítást.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír