Hogy élmény legyen a tanulás, a tanítás – Új utak a Váci Egyházmegyében

A váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főigazgatósága (EKIF) komoly, felelősségteljes munkába kezdett annak érdekében, hogy iskoláiban és óvodáiban valóban katolikus, az érzelmi intelligenciát, a teljes embert fejlesztő nevelés történjen. Csáki Tibor főigazgatóval, Uzsalyné Pécsi Rita pedagógiai igazgatóval és Puskás Balázs főigazgató-helyettessel a már elért eredményekről és a még megvalósulásra váró terveikről, céljaikról, reményeikről beszélgettünk.

– Milyen tervekkel vágtak bele a rendszerváltozás után az új feladatba, az iskolák fenntartásába?

Csáki Tibor: 1991-től az Egyház ismét iskolafenntartóvá vált, a Váci Egyházmegye öt iskolát vett át. Ma már az óvodákkal együtt harminc oktatási intézményünk van, s mindegyikben az a célunk, hogy a nevelés alapja az evangélium legyen. Azzal a kérdéssel szembesültünk, hogyan érinti meg a sziklát Mózes, hogy abból víz fakadjon. Fakad-e víz a sziklánkból? És azt láttuk, hogy Isten mindig elküldi a Lelket. Találtunk olyan eszközöket, amelyek segítségével a keresztény, katolikus pedagógia megszülethet az iskoláinkban.

Pécsi Rita: Az átvett intézmények kifutása több évtized, nem lehet erőszakkal rájuk kényszeríteni az elveinket. De természetesen az sem járható út, ha azzal indítunk egy frissen átvett iskolában: „Ne féljetek, nem lesz semmi változás.” Miért is ne lehetne új dolgokat megvalósítani a mai rendszerben? Csak bátorság kell hozzá, és egy iskolavezető, aki támogatja az újat.

– Jól kidolgozott terveik vannak a nevelés megreformálására. Milyen alapelvekre épül ez a program?

Puskás Balázs: A főhatóság alapfeladata, hogy biztosítsa a jogszerűséget és a szakszerűséget. Ugyanakkor ennél többet várnak el tőlünk az igazgatók, a tanárok, a diákok és a szülők is. 2015-ben kidolgoztunk egy tízéves stratégiai tervet, amelyből három dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy olyan pedagógiai irányvonalat igyekszünk megvalósítani az intézményeinkben, amely az evangelizációt szolgálja. Ennek eszköze az organikus pedagógia.

A másik, hogy olyan tudást szeretnénk adni a diákoknak, amely felszabadítja őket és a tanárokat, és olyan pedagógiát akarunk alkalmazni, amelyet a nevelők és a gyerekek is élveznek. Szenzációs eszközt találtunk erre, a családi életre nevelés (CSÉN) modelljét, amelyet a Boldogabb Családokért Egyesület szervezésében valósítunk meg. A családi életre nevelés hat intézményben indult el, most a második évben járunk, és már tizenöt intézményben tart. Mindenütt megduplázódott a csoportok száma is.

Mivel a gyerekek és a családok nagyon sok pszichés nehézséggel küszködnek – az általunk készített felmérés szerint az iskoláinkba járó diákok egyharmadának van valamilyen pszichés problémája –, harmadik elemként létrehoztunk egy hét utazó pszichológusból álló hálózatot. Az egyházmegye alkalmazza őket, járják az iskolákat. Felmérik az osztályokat, az igényeket, amelyek nyomán csoportok alakulnak, ahol művészetterapeutákkal, gyógypedagógusokkal, fejlesztőpedagógusokkal dolgoznak együtt.  Tavaly januártól júniusig kétszáznyolcvanegy gyereket láttak el csoportos foglalkozásokon, és akiknél szükség volt rá, ott egyéni terápiával folytatták a munkát. Idén tizennégy intézményben több mint ötszáz gyerekkel foglalkoznak, négy helyen kiscsoportos tréninget tartanak pedagógusoknak, két iskolában pedig szülőcsoport is indult.

– Mit jelent az organikus pedagógia? Hogyan lehet egész intézményeket átalakítani ennek szellemében?

Pécsi Rita: A közoktatás leggyengébb pontja, hogy sok a jó elv, de tantervi költészet lesz belőlük. Örök kérdések ezek: Csak kitesszük a falra a keresztet és ettől jó lesz az iskolai nevelés? Hogyan lehet bevinni az elveket az iskola életébe? Az organikus pedagógia az élet ritmusát veszi fel, az élet szolgálatában áll, és az egészre figyel. Kentenich atya (Joseph Kentenich, a Schönstatt Család alapítója – a szerk.) pedagógiáját találtam ehhez a legmegfelelőbbnek, amely profetikus, keresztény és nagyon életképes rendszer. Komolyan épít a kötődésekre, a szabadságra, a bizalomra és az eredetiségre. Hogyan szolgálja az élet növekedését az iskola? Mire lehet építeni? Országszerte tartok előadásokat e témában, és mindenütt nagy a szomjúság erre a szemléletre.

A Váci Egyházmegyében nagy előnyt jelentett, hogy megvolt a módszer bevezetéséhez szükséges intézményi háttér. Hiszen egy tanár, egy igazgató vagy egy püspök önmagában képtelen volna ennek megvalósítására. A stratégiával egyetértő, elszánt munkatársak kellenek hozzá. Nagy kifutási lehetőséget látok abban, hogy harminc intézmény tantestülete és szülői testülete kezdett együtt cselekedni, ugyanazon stratégia mentén. Hiába a jó gondolat, ha azt ráerőszakolják egy intézményre, úgy nem fog működni. Az organikus pedagógia alapvető jellemzője és szép vonása, hogy felkínálja az értéket, de önkéntes alapon működik. Megvárja, amíg megérlelődnek az emberek, illetve időt hagy az „ébresztő nevelésre”, lassan és kitartóan halad.

Amit jónak tartunk a gyermek növekedése érdekében, azt az intézményrendszerben garantálni kell. Ha az elsős tanító nem tud úgy formálni minden gyereket, ahogyan nekik arra szükségük van, akkor hiába működik az iskolában néptánccsoport és sok másfajta szakkör is. A program része, hogy minden általános iskola alsó tagozatában legyen alapozó torna vagy néptánc. Ez a stratégia arra irányul, hogy minden gyereknek biztosítsuk a személyiség fejlődéséhez szükséges feltételeket, és nem csupán azoknak, akiknek a szülei kellő tudatossággal rendelkeznek, „felébredtek”. Erre képessé kell tenni a tanárokat, a szülőket, a környezetet, s ez csak több éves munkával érhető el. Mélyszántásról van szó, amelynek nem mindig látszik azonnal az eredménye.

– Hogyan működik a családi életre nevelés program? 

Pécsi Rita: A CSÉN egy hosszú távú program. Öt iskolában indult, s ma már ötvenkilenc osztályban dolgoznak vele. Korosztályokra lebontva számos témát érint az önismerettől kezdve a kiskamaszkori felvilágosításig, a konfliktuskezeléstől a tanulásmódszertanig. Osztályfőnöki órákon, hittanórákon a saját pedagógusaik nevelik a gyerekeket. Mára már több mint száz tanár vett részt a képzésen, és a „CSÉN-mesterek” mentorálják őket, segítenek nekik kidolgozni a tanmenetet.

– Mennyire fogékonyak az iskolák az organikus pedagógiára?

Pécsi Rita: 2015-ben az EKIF meghirdetett egy képzést az iskolavezetőknek. Mindenki maga dönthette el, hogy részt kíván-e venni benne. Mára minden iskola csatlakozott. Én 2016-ban lettem főállású munkatárs. Egy éven át képeztük az igazgatókat, s azóta is rendszeres kapcsolatban állunk velük. Ezt követően a leendő első osztályos tanítókkal kezdtünk együtt dolgozni. Nem arra törekszünk, hogy naponta hússzor kimondjuk Isten nevét, vagy elmondjuk, mikor kell kötelezően misére menni. Mi egy szemléletmódot szeretnénk átadni, amelyhez ki-ki megtalálhatja a maga módszereit. Természetesen ebben is segítünk.

Meghívtunk külső szakembereket is. Az elsős tanítókhoz Winkler Mártát, aki a mai iskolarendszerben, a mai gyerekekkel mutatta meg, hogyan lehet megvalósítani a modellt: ebben a korlátok közé szorított, nehéz rendszerben is talált lehetőségeket erre. Elhívtuk Blazsek Andreát is, aki a Pannonia Sacra Általános Iskolában dolgozik, és sokat tud arról, hogy a magyar keresztény hagyományokat miként lehet átültetni a gyakorlatba. A mindennapos éneklés fontosságát hangsúlyozza, ami szintén akkor valósulhat meg, ha valóban működőképes tapasztalatokat adunk át ebben a rendszerben. Sok iskolánkban minden gyerek megtanul furulyázni. A művészetet akkor érti meg a gyerek, ha maga is műveli, ha élménye fűződik hozzá, nem pedig akkor, ha elemzi. Egy következő lépésben a hitoktatókkal is kezdtük megosztani az élménypedagógiai szemléletet. Ennek is megvan a gyakorlati vonatkozása: eljönnek például a Szentjánosbogár közösség tagjai, és játékokat, módszereket tanítanak.

– Milyen területeken folynak még képzések?

Pécsi Rita: Jelenleg a szemléletmód tantervi kidolgozásán munkálkodunk. Nagyon sok háttéranyaggal, tudással tudjuk segíteni a tanárokat a hétköznapi munkájukban. Működőképes modelleket dolgozunk ki. A nyelvtanítás terén a QLL-módszert (kvantum nyelvtanítás – a szerk.) alkalmazzuk, ami a villámnyelvtanítás egy továbbfejlesztett modellje. A módszer kidolgozója, Makara György bemutatta a programot a nyelvtanároknak, és akinek tetszett, az részt vehetett egy képzésen. Az élet bármely területén bátorság kell ahhoz, hogy az ember valami újat, mást csináljon. A meglévő rossz kritizálásához nem kell nagy mersz, kényelmes dolog benne maradni a megszokott rendszerben. Sokan vannak aztán olyanok is, akiknek nincs ellenükre a változás, csak ne fájjon – ám ez a hozzáállás sem célravezető. A művészeti nevelés programjának kidolgozásával is foglalkozunk, jelenleg az énektanároknak tartunk képzést.

Több intézményben működik már a szülők iskolája. Ott kezdünk el dolgozni a családokkal, ahol szívesen fogadják ezt, és az alkalmakra meghívjuk a településen működő más óvodák, iskolák szülői társaságát is.

– Hogyan képzik a pedagógusokat?

Pécsi Rita: Többnyire 30–60 órás, akkreditált képzéssel, amely havonta egy napot vesz igénybe. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a tanárok ne egy munkanap végén, fáradtan érkezzenek új ismereteket szerezni, hanem kapjanak erre egy-egy napot. Biztosítani kell számukra a megfelelő időt arra, hogy tanuljanak. Nem kipipálni kell a képzést, hanem növekedni általa.

– Melyek azok a területek, ahol nagy változásra van szükség?

Pécsi Rita: Sok iskolát bővítenek, felújítanak, átépítenek, labort alakítanak ki, eszközöket vásárolnak, de az igazi kérdés az, hogy belülről történik-e változás. Az egész közoktatás értékelési rendszerére jellemző például, hogy bele van építve a szorongás, és ez nem jó. Hiányzik az oktatásból az érzelmi intelligencia tervszerű, rendszeres és hatékony fejlesztése is. Helyre kell állítani az egyensúlyt, hogy ne okos, ám embertelen gépeket akarjunk nevelni. Az értékelésben jelenleg csak intellektuális teljesítményeket mérünk. Hol marad az érzelmi intelligencia? Az önértékelés tükörből épül. Amit nem tükrözünk vissza, az nem fog fejlődni, hiszen nem inspiráljuk. Sajnos igaza van Einsteinnek: a tudomány gyorsabban fejlődik, mint a lelkiismeret. S ettől elpusztul az élet.

Csíkszentmihályi Mihály óta azt is tudjuk, hogy a flow-élmény (az az állapot, amikor az ember egészen elmélyül egy tevékenységben, amely örömforrást, kiteljesedést jelent számára – a szerk.)nem valamiféle ernyedt állapotban jön létre, hanem akkor, amikor belevetjük magunkat valamibe. Ébresztő nevelésre van szükség. Freund Tamás agykutató gyakran figyelmeztet arra, hogy a hosszú távú memóriába csak az épül be, amihez élmény kapcsolódik. Ha ez hiányzik, attól frusztrált lesz a gyerek és a pedagógus is. A hitélet születésében sem az játszik elsődleges szerepet, hogy hány prófétát ismerünk, és hány hittanórán, szentmisén vettünk részt kötelezően.

– Vannak új, alulról építkező intézmények az egyházmegyében?

Csáki Tibor: Tavaly Veresegyházon elindult egy gimnázium két osztállyal: a hatvan helyre kétszáznegyvenen jelentkeztek. Találtunk egy iskolavezetőt, aki az organikus nevelés híve, most az egész tantestület ezzel a pedagógiával dolgozik. Isaszegen egy szülői gárda keresett meg minket. Két osztállyal elindítottunk egy kis iskolát – mustármagnyi hittel, tizennégy  fős csoportokkal. A gödi Búzaszem Iskola fenntartását nemrég vette át az Egyház, ez az intézmény is különleges gyöngyszeme ennek a nagy családnak. Dunakeszin, ahol szintén sok fiatal család él, idén szeptemberben indul majd az iskolánk. Csörögön, egy kétezres roma településen iskolát építünk az itt élő kétszáz gyereknek. Ide még keressük az igazgatót. Hisszük, hogy Isten gondviselése jelen van, és küld megfelelő embereket. Az EKIF-ben nyolcan, kilencen dolgozunk, nyolcezer diák, hétszázötven tanár tartozik hozzánk, és jelenleg is sok építkezés zajlik.

– Az sugárzik a szavaikból, hogy örömmel dolgoznak, és a pedagógusok is lelkesen fogadják az újításokat.

Csáki Tibor: A váci székesegyházban minden tanév végén valamennyi tanár részt vesz a hálaadó szentmisén. Egy-egy alkalommal mintegy ötszázan szoktunk összegyűlni, és a mise után szeretetvendégséget tartunk. Jó ilyenkor találkozni, és átérezni: a történet nem rólunk, nem a hivatalról szól. A tanárok újra felfedezik a hivatásukat, és új impulzusokat kapnak a munkájukhoz. Ha egész évben érzik, hogy törődnek velük, ha valóban jó velük a kapcsolat, attól lesz igazi ez az ünnep.

Fotó: Lambert Attila; Váci Egyházmegye

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír