Hollai Antal: Minden napra egy gondolat

Hollai Antal több évtizedes tapasztalat alapján állítja: amikor kilátástalan helyzetben érzem magam, Jézus mellém szegődik, hogy meghallgasson. Lehet, hogy azonnal nem mond semmit, de öröm, hogy meghallgat. „Ez az irgalom, az együttérzés, a részvét. Lehet, hogy nagyon sokat tudok Istenről. De ha nincs bennem részvét, együttérzés, csak üres edény vagyok, aki hordoz dolgokat, de élni nem tud.”

Az Isten iránti szeretet az, ami életre kelt, élni tanít és mozdít, hogy elinduljak a másik ember felé.

A leghitelesebb tanúság Krisztus szeretete mellett a megbocsátás, az irgalom, a tapintatos és figyelmes szeretet gyakorlása, a diszkréció és mindazok a vonások, amelyek a mindennapokban a családi közösség életét gazdagítják. Amelyek kifejezik emberségünk lényegét, a másikért való mozdulatot.

A könyv írója a Jézussal való találkozásról és a róla szóló eleven tanúságtételről szólva leszögezi: mindez egyetlen élethelyzettől sem lehet idegen. Krisztus ismeri mindnyájunk helyzetét: örömeinket, sikereinket, de sikertelenségeinket és kudarcainkat is. Lehet, hogy éppen akkor szólít és hív, amikor a legkiszolgáltatottabbak vagyunk.

Mert nem a személyes adottságok teszik a csodát, hanem az a végtelen bizalom, amelyet hitnek nevezünk. Mindaz, ami az ember életében személyes, az maradandó, de zavarba ejtő is.”

Hollai Antal megvilágítja: a kinyilatkoztatás mindig missziót, küldetést hord magában. Soha nem öncélú. Nem kiemelni akar, vagy másoknál nagyobbá tenni. Azért kapjuk, hogy másokat gazdagítsunk: „szóval, tettel, életünk példájával”. Ezért a kinyilatkoztatást befogadó ember legfontosabb tulajdonsága az alázat, vagyis a mindig csak Istenre figyelő, cselekvő szeretet. Egyúttal fölteszi a kérdést: mit ér rácsodálkozni Krisztus tetteire, ha ezek a tettek nem indítanak mindnyájunkat cselekvésre, a másik ember iránti tiszteletre és elkötelezett szolgálatra? Ez a gondolkodásmód fölé emel bennünket a szimpátia vagy az antipátia szempontjainak, és mélyen evangéliumi, képessé tehet minket arra, hogy a mai világban, a mi személyes életünkben is folytatódjék Krisztus csodája, az első csoda, „amely nemcsak annak a bizonyos kánai jegyespárnak, de mindenkinek örömet okozott, aki részesévé vált Krisztus élete misztériumának”.

Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedéséről a szerző kifejti: magával a gesztussal, hogy Jézus odalép a nép közé és belemerül a bűnbánat és a tisztulást kifejező megmosdásba, a keresztelkedésbe, kifejezi azt, hogy tökéletes közösséget vállal velünk. „Értünk jött. Egy akar velünk lenni, hogy az elbukott, bűnös, gyenge emberi természetünkben felemeljen bennünket.” Hollai Antal állítja:

az életben csak akkor tudunk őszintén és helyesen cselekedni, ha nagyon mélyen belénk gyökerezik az a tapasztalás, hogy Isten szeret minket, Isten szeret engem.

A szerző összeköti Jézus Krisztus karácsonyi születését, megtestesülését húsvéti életáldozatával, az Oltáriszentség megalapításával. Megvilágítja: az Ige számunkra és értünk testesült meg. „Először Betlehemben, kiszolgáltatott szegénységében, hogy mindenkié lehessen, hogy mindenkit megszólíthasson és mindenkit magához vonzhasson, éppen gyermeksége által. Azután naponta megtestesül az Eucharisztia közösségében, amikor az átváltoztatás titokzatos szavaiban a kenyér az ő valóságos szent teste, a bor pedig az ő elevenítő, szent vére lesz, hogy táplálja a benne hívőket. Hogy állandó szentségi jelenléte késztessen és mozdítson bennünket is az evangélium szerinti életre. És megtestesül a testvéri közösségben, hogy az evangélium útmutatása szerint felismerhető, szolgálható és szerethető lehessen a hétköznapokban is.”

Hollai Antal szerint arra kapunk meghívást, hogy merjünk irgalmasok és nagylelkűek lenni. Ettől függ ugyanis az életünk. Nem attól, hogy mivel rendelkezünk, hanem attól: hogyan használjuk mindazt, amivel rendelkezünk. Fölteszi a kérdést: mi az, ami erőt, lendületet ad az újrakezdéshez? Válasza: „Az, hogy Isten szeret minket. A bűnbánat titka mindig abban áll, hogy az ember nem lehet érzéketlen ekkora szeretettel szemben. Szeretetre csak szeretettel lehet válaszolni, ez a megtérés, megújulás, bűnbánat.” Hollai Antal leszögezi: Isten mindennap szól hozzánk, nem fárad ebbe bele. „Rajtunk múlik, hogy válaszolunk-e neki, vagy sem. A pillanatot, amikor válaszolunk, imádságnak nevezzük.”

A kötetet Mihályi György és Wappler Ádám szerkesztették. Előszavukban emlékeztetnek rá: Hollai Antal atya gyakran tanította, hogy

Isten „nem elszakítani és elvonni akar másoktól, hanem együtt akar lenni velünk, hogy megszentelje emberi kapcsolatainkat”.

Ez a kötet ennek szolgálatában is áll, egyúttal lehetővé teszi Antal atya „lelki kíséretével a velünk élő Isten közelségének mindennapi megtapasztalását, elősegítve imádságos kultúránk és keresztény életünk igényes művelését, gyarapítását”.

Előszót írt a könyvhöz Válóczy József teológia tanár is. Kiemelte: „Akik megtapasztalhattuk” Hollai Antal „önmagát előtérbe nem toló papi mozdulat lelkületével fókuszált fegyelmezett figyelmét, önzetlenségét, amellyel kész volt »minden publicitás nélkül« (Pilinszky) »magára venni a világ súlyát« (Simone Weil), bizonyosan sokszorosan jóllakhattunk belőle. Néhány hűséges és lelkes tanítványa szeretetének és az általuk megálmodott és megszerkesztett kötet struktúrájának köszönhetően most új módon és szélesebb körben válhat emészthetővé: mindennapi kenyérré”.

Hollai Antal: Minden napra egy gondolat
Szent István Társulat, 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír