Jézus cselekvő szeretetre hív – Fekete Károly hirdetett igét a debreceni Szent Anna-székesegyházban

Palánki Ferenc megyéspüspök az ökumenikus imahét bibliai alapigéjére, az irgalmas szamaritánus (Lk 10,25–37) történetére mutatva kérte, imádkozzunk azért, hogy amit ebben a történetben az egyházi szolgálattevők elmulasztottak, azt mi soha ne mulasszuk el, és hogy elmondhassuk, hogy megesik a szívünk a bajba kerülő emberen.

„Fodor Ákos költő így fogalmaz:

Remélem, »sose nő be a szívem lágya!«.

Ezt kérjük az Úrtól, és legyünk egyek a szeretet egységében, ahogyan Krisztus urunktól, az igazi szamaritánustól megtanultuk” – hangsúlyozta a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Fekete Károly püspök igehirdetésében az irgalmas szamaritánus történetét mai történetnek is nevezte. Jézus visszafogottan mondja el ezt a történetet, direkt egyszerűen beszél, nem tűzdeli tele horrorjelenetekkel, a lényeget a szívünkön keresztül szeretné nekünk megüzenni. Ennek célkeresztjében az a szomorú tény áll, hogy egyre több ember válik nézővé. Dorothee Sölle, a nemrég elhunyt német evangélikus teológus így fogalmazott:

Társadalmunk a rablók és a járókelők társadalma, amelyben egyre több ember válik nézővé. Nézői ők a saját életüknek, nézői a másikénak. Mindenben részt vesznek, de csak úgy, mint nézők. A sportban, a játékban, a másik ember szenvedésében.

A rablóknak ennél jobb szolgálatot nem is tehetnének.”

Jézus éppen a nézőszám csökkentéséért mondja el ezt a példázatot – mutatott rá Fekete Károly püspök. – Szeretné, ha növekedne azoknak a száma, akik elkezdenek irgalmasan cselekvőkké válni.

A cselekvő irgalmassághoz azonban szükség van azokra a tapasztalatokra, amelyekkel kezdődik ez a történet: az első a kifosztottság megtapasztalása.

Hol hallunk róla, hol meg velünk történik meg ez – és nem kell hozzá rablóbanda. Elég egy hirtelen jött betegség, baj, váratlan gyászhír, nem várt csapás, egy olyan lelkünkbe tipró ellenerő, amelyik ledönt a lábunkról, kiüresítő hazugság, megalázás, mocskolódás, és az ember az egyik pillanatról a másikra sebzetté válik. Elvett álmok, meghiúsított remények és tervek, bevádolt becsület, keserves házasság, kiüresedett gondolatok, megszűnt munkalehetőség, blokkoló közöny.

A sokarcú kifosztottság megsebzetté és félholttá tud tenni, és ebből következik a másik tapasztalat, az otthagyottság, az egyedül hagyatottság tapasztalata, az elkerültség magánya. A történetben szereplő áldozathoz előbb közelednek, majd távolodnak tőle. Lehet, amikor újra kezdenek erősödni a léptek, a félholt ember azt gondolja, most majd megáll, kérdez, lehajol hozzám, de a léptek újra elkezdenek halkulni, távolodik az a valaki. És a félholtnak még arra sincs ereje, hogy azt mondja: Uram, nincs emberem.

Ám Jézus nem sopánkodásra hív, ebből már volt éppen elég, sőt az a baj, hogy a szörnyülködéstől megállunk, és nem jutunk tovább. Ezért fontos a harmadik élmény, ami bennünket is mozdulásra hív, ki akar vonni a néző pozíciójából.

Az irgalmas szamaritánus legyőzi magában a kortársaiban jelen levő örökletes ellenségeskedést, a vallási fanatizmust, a tradicionális gyűlöletet, és lebontja magában az ellenségképet egy pillanat alatt. Túllép azon a sztereotípián, amelyen sokan fennakadtak, és ezzel

bennünket, a történet mai hallgatóit is kihívás elé állít, hogy vizsgáljuk meg, mik azok, amelyek elidegenítenek bennünket egymástól, embert az embertől, nemzetet a nemzettől… Mi az, ami miatt már nem látjuk meg a másikban az embert?

Jézus ezt a történetet a maga szeretetének illusztrálására mondja el, hogy a szamáriai cselekedeteiben felismerjük az ő cselekvő szeretetének intenzitását, a sajátosságait, és merjük, kezdjük el utánozni őt. Jézus szeretete aktív szeretet: nem elfogadja, hanem adja, teremti a szeretetet, nem érzelem és hangulat dolga nála, hanem cselekedeté és erőé. Jézus szeretete kezdeményező szeretet.

A történetben szem és szív, láb és kéz, száj és zseb nyílik meg – azaz a teljes ember, és az őszinte emberség lép működésbe. Kidomborodik embervoltunk alapvonása, hogy másokra szorulunk. Éppen ezért embertársunkat nem kezelhetjük tárgyként, hanem törődnünk kell vele. Jézus azért mondta el ezt a példázatot, hogy előhívja bennünk az érzést, hogy nekünk felebaráttá kell válnunk; hogy csökkentse a bajbajutottakat elnézők számát, és növelje a felebaráttá lenni tudókét. Jézus azért jött el, hogy elénk élje, és Isten akaratából vállalta, hogy ő lesz a mintafelebarát. Arra biztat, hogy bátran fogadjuk el tőle az ő aktív, mindig adó, cselekvő szeretetét, amely feltétel nélküli és nem személyválogató. Jön, és mindent ad.

Az életét is föláldozta értünk, hogy az irgalmas szamaritánus története továbbíródjon, hogy ne bibliai szép történet legyen, hanem hús-vér valóság.

A Fekete Károly püspök igehirdetéséről szóló bővebb beszámolót ITT olvashatják.

Az ökumenikus imahét debreceni záró alkalmán, amelyet a református Nagytemplomban tartanak január 28-án, vasárnap, a hagyomány szerint átadják a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány által 2018-ban alapított Pro Unitate in Christo díjat. Idén a díjat Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora veheti át.

Az imahét debreceni alkalmain gyűjtött perselyadományokat a Debreceni Evangélikus Egyházközség családi bölcsődéje játszóterének fejlesztésére ajánlják fel.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír