Kránitz Mihály: Karácsony öröme – Adventi útikönyv Ferenc pápával

Kultúra – 2021. november 27., szombat | 15:04

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának volt dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár immár hagyományosan adventi útikönyvet ad a kezünkbe, amely minden napra tartalmaz egy rövid mondatot a napi szentírási olvasmányokból, valamint ezek lelki feldolgozását az elmélkedés révén.

Részleteket olvashatunk a kötetben Ferenc pápa karácsonyi beszédeiből, megismerhetjük Raneiro Cantalamessa szerzetes A karácsony misztériuma: az öröm ünnepe című művéből Szűz Mária magasztaló énekének a magyarázatát.

Kránitz Mihály elmélkedésében leszögezi: karácsony titka Isten eljövetelében van. Az ember önmagától nem juthat el az üdvösségre. Isten szava megerősíti az embert, és utat mutat vágyaira, kérdéseire, vágyaira. „Ma a legégetőbb kérdésünk éppen az, hogy hol találjuk meg ezeket a válaszokat. Mikor hull le a lepel a sok bizonytalanság és kétség előtt?” A megtestesült Isten Fia iránytű a számunkra, a Messiás eljövetelével és későbbi áldozatával megsemmisül a halál, és azoknak, akik Jézushoz ragaszkodnak, kitárul az örök élet kapuja. Ehhez viszont az szükséges, hogy őt elfogadjuk, szavát befogadjuk, s ezáltal teljesen ráhagyatkozhatunk ígéreteire. Most születésének ünneplésére készülünk, de jusson eszünkbe az is, hogy az Eucharisztiában az Úr a saját testében van jelen. Karácsony és húsvét szorosan összetartoznak.

„Bármennyire is fényes a karácsonyi ünnep, ne felejtsük el, hogy ekkor hozzánk az áldozat misztériuma is közel kerül. Az Ő odaadott életében csodálattal ismerjük fel, hogy az Isten Fia emberré és tetté lett, és valóban egy közülünk.”

Kránitz professzor kiemeli: a Messiás eljövetelében Isten és az emberek közötti közösség helyreállítása megy végbe. Új hajnal virrad, mert a Megváltóban egymásra talál minden nemzet és minden nép, Isten királyi jelenléte „kapcsolódik a földön élőkkel”. Egy új teremtés megy végbe, melynek során az emberi természet átistenül, és részt vesz Isten művében. A betlehemi gyermek megszületésével természetfölötti fény hatja át az egész világot. A Szentföld „egy kis szegletében” történt esemény megváltozatja és jóra vezeti az emberiség életét.

Mindenki átélheti, hogy róla személyesen gondoskodik a mennyei Atya, aki egyszülött Fiát a földre küldte. Krisztus irgalommal érkezik, de mégis feltárja a szívek titkos gondolatait. Isten mindenekfölött szeretet – írja Kránitz Mihály. – Amikor szeretünk, mi is ebből az isteni szeretetből viszonzunk valamit. Ha erre tudatosan törekszünk, „nemcsak a belső, hanem a külső életünk is ragyogni fog, és embertársainkra is sugározza Isten végtelen szeretetét”.

Ferenc pápa felhívja a figyelmünket: Isten gyermekként született, hogy a másik emberről való gondoskodásra ösztönözzön minket. Isten Fia „félredobva született meg, hogy elmondja nekünk: mindenki, akit leselejteztek, Istennek a gyermeke”. Jézus úgy érkezett a világba, ahogyan egy újszülött jön a világra, „gyöngén és törékenyen”, hogy mi gyöngéden fogadhassuk be a saját törékenységünket. Fölfedezhetünk ebben egy fontos dolgot:

akárcsak Betlehemben, úgy Isten a mi életünkben is a szegénységünkön keresztül szereti végbevinni a nagy dolgokat.

Egész üdvösségünket egy istállói jászolba helyezte, és nem fél a szegénységünktől, engedjük tehát, hogy irgalmassága átalakítsa a nyomorúságainkat.

A Szentatya arra is kitér, hogy Isten áldására válaszoljunk mi is áldással, a dicséret, az imádás és hálaadás imádságával. Mi nemcsak megáldhatjuk a minket megáldó Istent, hanem mindent áldanunk kell őbenne, minden testvért és az egész világot. „Ez a keresztény szelídség gyökere, mely érzi a megáldottságát, és maga is képes az áldásra. Ha mindnyájan így tennénk, nem lennének háborúk.” Mindnyájunknak szüksége van az imádságra, bensőségességre, hogy elvonuljunk egy helyre, az istenkapcsolat ápolására szánt időre, de ez nem menekülés a világtól. Az imádsággal Isten a kezébe vesz minket, „megáld, megtör és szétoszt”.

Raneiro Cantalamessa a Magnificatot elemezve megállapítja:

Mária éneke egy csodálatos tükör, amelyen keresztül ráláthatunk Isten Anyjának lelkére, és utólag megpillanthatunk valamit a kegyelem ragyogásából és a bölcsességből, amely teljesen eltölti őt.

Tartalmát tekintve a Magnificatot úgy is értelmezhetjük, mint Istennek, a világnak és a történelemnek új módon való szemlélését. Cantalamessa atya állítja: egyetlen új eredeti nyelvezet sem lett volna képes a jelentéstartalmak ilyen nagyfokú koncentrálására e pillanat körül. „Minden szó egy egész korszakot foglal magában, az üdvösség egy eseményét, egy személyt, egy próféciát, felidéz egy-egy múltbéli alakot.” A Szentlélek csodálatos működéséről van itt szó, aki egyesíti a jelképet és a valóságot, és egyszerre hirdeti meg a végcélt és a kezdetet. A szavak ugyanazok, a valóság azonban megváltozott. Az új dolgok régi szavakkal történő elbeszélése a Szentírás titkai közé tartozik.

Raneiro Cantalamessa megállapítja: Mária azért hirdetheti meg az alázatosak és a szegények boldogságát, mert ő maga is egy az alázatosak és a szegények közül. Az általa felvázolt fordulatnak elsősorban abban kell megtörténnie, aki a Magnificatot elmondja, vagy azzal imádkozik. A Szűzanya lemezteleníti a hatalmasok és gőgösök igaztalanságát és igazságtalanságát. Ujjongó, örvendező lelkével pedig „Mária, az Úr anyja, az Egyház alapja” az egész Egyházat „magával vonzza Isten dicséretére, az üdvösség feletti örvendezésre, Istenhez vonzza az Egyházat”.

A gyönyörű borítójú kötet – Siklósi Pétert illeti ezért dicséret – lelkünket gazdagító olvasmány, segítségével eltűnődhetünk ég és föld szerves összetartozásán, azon, hogyan jelenik meg a természetfölötti az életünkben, és hogy mi a karácsony igazi, egyedülálló jelentősége: a Megváltó szeretet-Isten földi megtestesülése.

Kránitz Mihály: Karácsony öröme – Adventi útikönyv Ferenc pápával
Szent István Társulat, 2021

Kránitz Mihály Karácsony öröme – Adventi útikönyv Ferenc pápával című könyve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria