Ladocsi Gáspár: Keresztényüldözés a Római Birodalomban

Ladocsi Gáspár könyvében bőséges források alapján mutatja be, milyen üldöztetéseknek voltak kitéve Krisztus követői a kereszténység első három évszázadában az akkori világot uraló Római Birodalomban. A szerző tíz nagy keresztényüldözést említ, az első Néró császár uralkodásának idejére (Kr. u. 54–68) esett, ekkor halt vértanúságot az első apostol, Jakab, „az Úr testvére”, valamint Péter és Pál is; az utolsó pedig Diocletianus császárságának éveire (303–304). A keresztényüldözések kora 362-ben zárult le, ekkor a kereszténységet nyíltan megtagadó „Apostata,” Julianus volt a birodalom első embere.

Ladocsi Gáspár könyvéből kiderül: a vizsgált három és fél évszázadban a keresztények üldözése kisebb-nagyobb megszakításokkal általános volt. A nem kifejezetten vérszomjas császárok is igyekeztek háttérbe szorítani őket, amibe a fizikai megsemmisítésre való törekvés is beletartozott. Így például a harmadik keresztényüldözés idején Traianus császár (98–117) alapvetően lojálisnak mutatkozott Krisztus követői iránt, de a kereszténység létjogosultságának nem adott teret. A filozófuscsászár, Marcus Aurelius (161–180) alatt pedig a kereszténység viszonylagos békének örvendhetett, de uralkodásának utolsó éveire esett a hírhedt lyoni pogrom (177), ami miatt a krónikák keresztényüldözőnek nevezik őt, ezért a „tíz csapásból” a negyedik előidézője. Bár rendelkezései nem közvetlenül a keresztények ellen szóltak, de alapot adtak az üldözés kirobbanásának, mégpedig azzal, hogy az áldozatbemutatásra kötelezte őket, és az ellenszegülőkkel szemben lehetővé tette a népharag feltüzelését. Egyes galliai városokban tombolt a keresztényellenes hangulat, amiről részletesen ír Euszebiusz Egyháztörténet című könyvében. A lyoni vértanúk száma ötven körüli volt. Traianus és Marcus Aurelius esetében azonban nem annyira a véres üldözésen volt a hangsúly, hanem a korlátozáson és a visszaszorításon, de ennek érdekében a hatalom emberei a kényszerítő eszközöket is igénybe vették, és az erőszak alkalmazásától sem riadtak vissza.

A Diocletianus által elrendelt üldözés viszont rövid volt, alig tartott két évnél tovább, de nem ismert kíméletet, nagyon sokan lettek tényleges vértanúi, megkínzott mártírjai, meghurcolt hitvallói, illetve velük szemben júdásai, aposztatái, hittagadói. Ez minden üldöztetéssel együtt járt. Erre az időre teszik Quirinusnak, Siscia (Pannonia) híres püspökének vértanúságát (akinek kultusza Szombathelyen is gyökeret eresztett ereklyéjének őrzése folytán). Az elsődleges császári központnak számító Nikomédia és környéke megannyi vértanút adott. Közöttük a katonatiszt Hadrianust és Iuliannát, az előkelő fiatal nőt, ők a császári udvar intrikáinak lettek áldozatai. Róma két legnépszerűbb mártírjának halála is az utolsó nagy üldöztetés idejére esik, Szent Ágnesről és Szent Sebestyénről van szó, mindkettőjük alakját gazdag legendakör övezi. Marcellinus pápát is ekkor fejezték le, 304 októberében, Diocletianus császár rendeletére.

A kereszténység történetében alapvető változás következett be a 313-as, Nagy Konstantin és Licinus társcsászár nevével fémjelzett milánói rendelet kiadásával, mely a kereszténységnek teljes szabadságot és hathatós támogatást biztosított. Ezt követően azonban Licinus a keresztények támaszából azok támadója lett. Az ő bukása és a nikaiai (Niceai) I. egyetemes zsinat (325) lezárta a Római Birodalom keresztényüldözéseit. Az első három évszázadnak azonban volt egy utórezgése Julianus császár uralkodása alatt. Ezt követően a keresztények békében élhettek, Nagy Theodosziusz császár pedig 380 után az ortodox kereszténységet a Római Birodalom egyeduralkodó vallásává tette. Mindez természetesen új kihívásokkal járt az Egyház belső életére nézve – írja Ladocsi Gáspár.

A kötet szerzője rámutat: az első három évszázadban élt keresztények a legvadabb üldözések idején is Jézus Krisztus végkifejletre vonatkozó ígéretéből merítettek hitet és reményt: „bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Ez éltette minden kor üldözött keresztényeit a múltban és ma is. Ladocsi Gáspár emlékeztet rá: a II. világháború viharaiban XII. Piusz pápa „szenvedő” és „üldözött” Egyházról beszélt. Mindez súlyos valóság maradt napjainkban is, gondoljunk csak a közel-keleti, afrikai, ázsiai keresztények elleni üldözésekre, pogromokra.

Ladocsi Gáspár: Keresztényüldözés a Római Birodalomban
Szent István Társulat, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír