Lisieux-i Szent Teréz kis útja

Kultúra – 2011. október 1., szombat | 11:12

Október 1-jén a kármelita Lisieux-i Szent Terézt ünnepeljük. „Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent..., hogy megmutathassam a lelkeknek az én kis utamat” – írta halála előtt.

„Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása,
aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.”

Teréz 1873. január 2-án született a franciaországi Alençonban, a család kilencedik gyermekeként. Édesanyját korán elvesztette. 1883-ban súlyosan megbetegedett, ám pünkösd napján megjelent neki a Szűzanya, rámosolygott s meggyógyította. Kislánykorától vonzotta a szerzetesi pálya. Két testvérét követve, külön engedéllyel, 1888. május 9-én, 15 évesen lépett be a lisieux-i kármelita kolostorba, jóllehet elöljárói és édesapja korainak tartották e lépést.

„Jézus Krisztust mindennél jobban kell szeretnünk” – írta 1890. szeptember 8-án kelt írásában. Jézustól a szív és a test vértanúságát kérte, s azt, hogy az Úr tanítsa meg rá, mit jelent az Ő menyasszonyának lenni. Minden szenvedést örömmel fogadott; a legsötétebb lelki szenvedéseken ment keresztül. „Dalolok, mindig énekelni fogok, akkor is, ha rózsáimat tövisek közül kell szakítanom, és az énekem annál szebb lesz, minél hosszabbak és hegyesebbek a tövisek!”

1886 nagypéntek éjszakáján megtudta, hogy halálos beteg. Ettől kezdve készült mennyei hazájába. Miközben félelmetes kísértéseket élt meg hit és remény kérdéseiben, és állandó fizikai fájdalmak gyötörték, nem szűnt meg társaival törődni, bízni és mosolyogni. „Küldetésem csak most kezdődik” – írta halála előtt. „Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent..., hogy megmutathassam a lelkeknek az én kis utamat.”

Rajongva szeretett édesapja halálát követően, elöljárói utasítására, 1895-ben elkezdte írni gyermekkori emlékeit, Egy lélek története címmel. 1897-ben elöljárója összegyűjtötte Teréz különböző mondásait, e gyűjtemény 1926-ban, Az utolsó szavak címmel jelent meg.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg Lisieux-ben. 1923-ban avatták boldoggá; szenttéavatására 1925-ben került sor. Ugyanebben az évben december 14-én a missziók fővédőszentjévé nyilvánította a pápa. II. János Pál pápa 1997-ben, a párizsi Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjén bejelentette: még abban az évben, október 19-én, a missziók vasárnapján ünnepélyes keretek között egyháztanítói rangra emeli Lisieux-i Szent Terézt. Avilai Szent Teréz és Sziénai Szent Katalin társaságában ő a harmadik női egyházdoktor.

A Teréz mutatta kis út mindenkinek a saját útja. „Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban” – fogalmazott a Lisieux-i szent.

Vágyát, hogy egyedül Istené legyen, már egy gyermekkori játéka jelezte. E játékot ő remetének nevezte: hazafelé menet az iskolából az út egy szakaszát behunyt szemmel tette meg. „Szeretnék felvonót találni, amely egészen Jézushoz visz fel, mert nagyon kicsiny vagyok ahhoz, hogy a tökéletesség lépcsőin kapaszkodjam felfelé.”

„Kisgyermeknek maradni a Jóisten előtt azt jelenti, hogy elismerjük semmiségünket, mindent a Jóistentől várunk, mint ahogy a kicsi gyermek is mindent apjától vár. Azt jelenti, hogy semmiért sem nyugtalankodunk... Tudtam, hogy képtelen vagyok biztosítani életszükségletemet, a mennyei örök életet. Tehát mindig kicsi maradtam, és így nem volt más foglalkozásom, mint az, hogy virágot szedjek, a szeretet és áldozat virágait, és hogy felajánljam azokat a Jóisten tetszésére. Kicsinek lenni még azt is jelenti, hogy erényeinket nem tekintjük saját erőnkből fakadónak, hanem felismerjük, hogy ez a Jóisten kincse, amit kisgyermeke kezébe ad, hogy akkor használja fel, amikor szükségét érzi. Végül azt is jelenti, hogy nem csüggedünk el hibáink miatt, mert a gyermekek gyakran elesnek, de túl kicsik ahhoz, hogy nagy bajt okozzanak maguknak.”

„A Jóisten mindent meg fog tenni, amit akarok, hiszen én soha semmit nem tettem az Ő akarata ellenére. Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!”

Magyar Kurír

(gj)