Még nagyobb kitartással, hűséggel – Temploma újraszentelését ünnepelte a nagylózsi közösség

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Kisalföld síksága és a nyugati dombvidék találkozásánál fekvő Nagylózs ősi – 1430–40-es építésről beszélnek a források – templomának viszontagságos múltja nyugvópontra jutott, ismét ünnepelhetnek a nagylózsiak. Ahogy a történelemben mindig, úgy most is az összefogásnak köszönhetően tudott megújulni a 18. századi barokk Szent Lőrinc-templom, amelyet a 19. században romantikus jegyekkel alakítottak át.

Az 1200 lélekszámú falu nemcsak jelentős összeggel – a beruházás közel egyharmadával –, de fizikai munkával is bekapcsolódott a munkálatokba. A Hajtó Géza, a képviselő-testület világi elnöke irányításával végzett munkát mindenki dicsérte: a műemlék-felügyelet a műemlék jelleg megőrzésének örült, Veöreös András építészmérnök mintaszerűnek nevezte az együttműködést az egyházközséggel. A templombelső teljesen megújult. A falfestő, Czanik Zoltán ecsetjét 1890-ből fennmaradt képek vezették. A munkák során visszahozták a 19. században történt felújítás eredeti színeit, a falak márványmintás festést kaptak.

Nagylózson az Árpád-korban épült az első templom, a ma a temetőben álló Szent István-kápolna. A település lélekszámának növekedésével kezdtek új templom építésébe. Ott alakították ki a településközpontot, ahol síkba szelídülnek a lankák. 17. századi források már említik a templom elkészültét, a század végén pedig már felújításáról is beszámolnak, s akkor nevezték el Szent Lőrinc vértanúról az istenházát. Az 1700-as évek hozták a barokk átépítést, s ebben a században, 1769-ben tűz martalékává vált az épület. A nagylózsiak templomszeretetét és a falu földbirtokos családja, a Viczaiak elkötelezettségét mutatja az összefogás, amelynek köszönhetően nemcsak újra felépült, de orgonát és négy harangot is kapott az imahely. Nem telt el száz év, és ismét tűz pusztított a településen, 1863-ban a templom ismét leégett, de a hívő emberek számára oly fontos épület megmentésére újabb összefogás jött létre. A következő száz évben sem maradtak el az állagmegóvási és szépítési munkálatok. 

A századvég újabb megpróbáltatást hozott a templom számára. Bár nem vezet át főút a településen, a Sopronkövesden található Autliv gyárba érkező járművek erre rövidítik útjukat. A kamionforgalom okozta terhelést nem bírják a falak, az épület szerkezete oly mértékben károsodott, hogy a belső tér életveszélyessé vált. A felújítást a Győri Egyházmegye is kiemelt feladatnak tekintette, összesen közel 100 millió forinttal támogatták a beruházást. Így a szerkezeti felújítás mellett a díszítő festésre is jutott pénz – tudtuk meg Veres András megyéspüspöktől. 

A főpásztort először fogadhatták – az ünnep apropóján – a nagylózsiak, akik közel négy év után léphettek be újra templomukba. 

A szentélyben nyitva állt a tabernákulum, az oltárasztal csupasz volt. A megilletődött arcokról leolvasható volt az öröm. „Szebb, mint gyerekkorunkban” – mondta egy idős asszony. Az újraszentelés szertartására készülve folyt a rózsafüzér imádság.

Maga a szertartás a ministránsok, a papság és a képviselő-testület bevonulásával kezdődött. A megújulás lépéseiről Hajtó Géza számolt be, majd átadta a templom kulcsait a megyéspüspöknek, aki a vízszentelést követően meghintette a falakat. Ezután kezdődött a szentmise. A főcelebráns és szónok Veres András püspök volt, akivel számos paptestvér koncelebrált a szomszédos településekről. Jelen volt Bros Gergely is, aki 2007 és 2016 között volt a falu plébánosa, és annak idején elindította a munkálatokat.

A főpásztor kiemelte az újraszentelési szertartás különleges voltát, melynek okát a templom rendkívüli mértékű megújulása szolgáltatja. „A templom az a hely, ahol az ember Isten kegyelme által növekedni tud, ahol a szentségek révén tökéletesedni tud a keresztény életben. A templom a település lelke” – fogalmazott Veres András.

„A mienk otthon szebb” – idézte egy idős férfi reakcióját, amikor az kijött Rómában a Szent Péter-bazilikából, és sokak érzésének adott hangot ezzel, hiszen a szülőfalunk templomát egész életünkben a legszebbnek látjuk, legkedvesebbnek tartjuk.

A templom Isten háza az emberek között – így határozzuk meg fogalmát, tudva, hogy kőből és fából létrehozott építményeink soha nem képesek befogadni Istent. „Nekünk, embereknek van szükségünk arra, amit ad, a különleges alkalmat Istennel találkozni, kegyelmi ajándékaiban részesülni.” Szükségünk van rá, hogy együtt imádkozzunk, ünnepeljünk. A templom adja meg a lehetőséget, hogy közösségben legyünk egymással, hogy épüljünk egymás hitén. „Tegyünk elhatározást, hogy még nagyobb kitartással, hűséggel éljünk” – buzdított Veres András.

A főpásztor arra figyelmeztetett: nem pusztán a kőből épült falak megújulását kell ünnepelnünk. Lélekben és imádságban kell Istent imádnunk. Ma itt azt kell megvizsgálnunk, milyen kapcsolatunk van Istennel és embertársainkkal. „Lelkünkben kell rendet teremtenünk.” Ahogy a templomfelújítás fordulóponthoz érkezett, hiszen a belső megújult, a külső megújítása azonban még feladat; úgy feladat az is, hogy a megújítás munkájában megerősödött közösség idevonzza a templomtól eltávolodott embereket. A közös ima, ünneplés megalapozta érzés – „jó nekünk itt lenni” – tudja meghívni azokat, akik nem részesei a közösség örömének. „Erősödjön tovább az együtt munkálkodásban megedződve a közösség, a megújult templomban még inkább váljon eggyé.”

A homília után folytatódott a szentelés szertartása. A főpásztor krizmával és olajjal megkente Krisztus sebeire emlékezve az oltár öt pontját, az apostolok köréré utalva a falak tizenkét pontját. Tömjénfüst szállt fel, felgyúltak a fények a templomban, majd a szentély felszerelésének felszentelése következett. A püspök megáldotta az oltárt, az ambót, a keresztet és a szentély festményeit és szobrait.

Az áldozat liturgiája után következett a szertartás csúcspontja. A papok a tabernákulum elé térdeltek, a templom népe elcsendesedett. Felgyúlt az örökmécses lángja, a főcelebráns elhelyezte a szekrényben az Oltáriszentséget, és felhangzott a hálaadó ének.

Ferling György plébános köszönő szavai zárták az ünneplést. A plébános a faluközösség nevében Ferenc pápa áldását nyújtotta át Hajtó Gézának és családjának, megköszönve áldozatos munkájukat.

A munka a nagylózsiak számára nem fejeződött be. A templomkülső még megújulásra vár. Körükben ünnepelve, megismerve áldozatkészségüket, azzal a biztos tudattal búcsúzunk, hamarosan újra ünnepelni jöhetünk.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír