Megáldották Hám János síremlékét Szatmárnémetiben

Büszkék lehetünk arra, hogy püspökeink között volt Hám János. Aki választott esztergomi érsek és hercegprímás is volt, és aki egy nagyon egyszerű gyöngyösi családból származott, de szorgalmával és példamutató papi életével kivívta a hívők, a papság és a világi hatóságok bizalmát és tiszteletét – méltatta elődjét Schönberger Jenő püspök. – Isten Szolgája Hám János nagyon szerény, önmegtagadó és vezeklő életet élő püspöke volt Szatmárnémetinek.

Az ő igazi nagysága életszentségében volt, és abban, ami ebből fakadt. Hiszen Isten iránti szeretetéből fakadó sok áldozata árán épülhettek a templomok, rendházak, s az emberek iránti szeretet motiválta azoknak az intézményeknek a megteremtését, ahol az árva gyerekek otthonra, a tanulni vágyók tudásra és nevelésre, a betegek gyógyulásra, s a magukra maradt öregek szeretetre és gondozásra leltek. Szívesen hozott áldozatot a rászorulókért, mert bennük Krisztust látta és szolgálta. Harmincéves püspökségével kiérdemelte az „egyházmegye második megalapítója” címet, szent életével pedig örök időkre példaképe lett püspököknek, papoknak és minden kereszténynek.

Hám János 1828. április 15-én vette át a szatmári egyházmegye kormányzását. Székfoglaló beszédében így figyelmeztette papjait: „Ne legyenek bérért elszegődött szolgák, hanem igazi pásztorok, akik féltve védik juhaikat, és készek értük akár életüket is áldozni.” Ez az áldozatos szeretet jellemezte egész püspöki szolgálatát, teljes papi életét.

V. Ferdinánd király 1848. június végén esztergomi érsekké nevezte ki Hám János püspököt. 1848. augusztus 1-jén Viale-Prelà bécsi nuncius egy jelentésében így méltatta az újonnan kinevezett főpásztort:

Valóban Isten szellemétől telt, mindenki úgy tekint rá, mint szentre, az egész magyar püspöki kar örül az Úrban, hogy egy olyan főpásztort kap, aki méltán megérdemli valamennyiök megbecsülését.

Bölcsessége, az egyházi ügyek széles körű ismerete és az a bizalom, amit a kormánynál is élvez, nagymértékben képessé teszik őt, hogy mint prímás rendkívüli szolgálatot tegyen az egyháznak.”

A forradalom és szabadságharc leverését követően Ferenc József már eltekintett Hám János kinevezésének római felterjesztésétől, így a püspök visszatért a szatmári egyházmegyébe, ahol újult szeretettel és lelkesedéssel fogott az építés munkájába. Ekkor írta meg emlékiratait is, melyben hányatott sorsát így értékelte: „Uram, felemelvén földre vertél!”

1857. december 30-ra virradó éjszaka az életszentség hírében, a papság és a hívek hálás szeretetétől övezve tért meg a mennyei Atya házába. Személye örök emlékeztető, hogy a politika zűrzavarában ne veszítsük szem elől a történelem Urát, aki gondviselő szeretetével kíséri az egyes emberek és a népek életét – hangzott el Schönberger Jenő megyéspüspök szentbeszédében.

A szatmári egyházmegyében minden szentmisében imádkoznak a néhai főpásztor boldoggá avatásáért. „Kérjük Hám János püspök közbenjárását. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert ő nemcsak míg élt viselte gondját övéinek, a szatmári egyházmegye híveinek, a keresztényeknek, egész magyar közösségünknek, hanem most is” – buzdított imádságra Schönberger Jenő.

A szentmise végen a főpásztor megáldotta Hám János újonnan elkészült síremlékét.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír