Miért utaztam közel 2000 kilométert? Az életért!

Az alábbiakban Habó Márta gondolatait osztjuk meg.

Többen kérdezték, miért utaztam közel 2000 km-t csak azért, hogy részt vehessek a „40 Nap az Életért” szolgálaton?

A válasz roppant egyszerű. Otthonról is jó volt bekapcsolódni az imába és böjtölni, de személyesen is ott kellett lennem. Mert napjainkban kevés olyan család van, akit nem érint – közvetlen vagy közvetve – az abortusz kérdése.

És nekem fáj a szívem minden meg nem született gyermekért.

Fáj a szívem minden édesanyáért, aki nem tervezetten esik teherbe, és úgy érzi az abortusz az egyetlen megoldás.
Fáj a szívem minden édesanyáért, aki családi, vagy orvosi nyomásra nehéz döntés elé kerül, és a fél világgal hadakoznia kell a gyermekéért.
Fáj a szívem minden édesapáért, nagyszülőért, testvérért, akit megfosztanak tőle, hogy gyermekükkel, unokájukkal, testvérükkel játszhassanak.
Fáj a szívem minden édesapáért, aki úgy gondolja, hogy nem szükséges felelősséget vállalnia saját gyermekéért.
Fáj a szívem azokért, akik még napjainkban is úgy gondolják, hogy a magzat csak egy folt, szövetcsomó, igazából semmi.
Fáj a szívem az egészségügyi dolgozókért, akik lelkiismeretüket elhallgattatva részt vesznek az abortuszokban.

Fáj a szívem minden édesanyáért, akiknek testi, lelki problémájuk van korábbi abortuszuk miatt.

És fáj a szívem, hogy sokszor úgy érzem, hiába próbálok, nem tudok eleget tenni ezen a téren. Ekkor mindig rájövök, hogy nem marad más, „csak” az ima.

Az imának hegyeket megmozgató ereje van. Főleg a közös imának. „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt18,19–20)

Csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg a Hugonnai Vilma téren, a klinika előtti közös ima során.

Sokfélék voltunk, de egy dologban – hogy az élet a fogantatás pillanatában kezdődik – mind egyetértettünk. Érdekes érzés volt a klinika előtt úgy imádkozni a rózsafüzért, hogy tudtam, közben odabent néhány apró magzat élete veszélyben foroghat.

És ha csak egyetlen korábban veszélyben lévő kisbaba is megszülethet, élhet és szerethet…
Ha csak egyetlen abortuszra várakozó kismamában felmerült, hogy talán van más megoldás is…
Ha csak egyetlen orvos vagy ápoló elgondolkodott rajta, hogy a magzat ugyanúgy a páciense, mint az édesanya, és már a 7. terhességi héttől érezhet fájdalmat…
Ha csak egyetlen édesapa, nagyszülő, barát, szomszéd, rokon vagy kolléga tudott támaszt, vigaszt és reményt nyújtani a krízisben lévő kismamának…
Ha csak egy gyermeke elvesztése miatt szomorkodó anyuka bánatát enyhíthettem imáimmal…

…akkor már jócskán megért minden áldozatot az utazás.

Hozzá kell tennem, a „40 Nap az Életért” ima során nem én voltam a hős, hanem azok az emberek, akik negyven napon át egyszer vagy többször – volt, aki naponta – szolgálatot vállaltak. Biztos vagyok benne, hogy ha minden életpárti a következő – jövő tavasszal megrendezésre kerülő – „40 Nap az Életért” imaszolgálat csak egyetlen napján egyetlen órát rászán, és személyesen is ellátogat a klinika elé, akkor ezekben a hetekben reggel héttől este hétig hatalmas tömeg lesz a Hugonnai Vilma téren.

Akkor tudunk gyökeres változást elérni, ha együtt dobog a szívünk.

Mert mi kell ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot? Csupán három szó: te és én.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír