Nem hagyhatjuk veszni őket – Film az amerikai templombezárásokról

– Mi volt a motivációja a film elkészítésének? Volt esetleg személyes indíttatása?

– Amerikai útjaim során megismertem az ott élő magyar egyházközösségeket és a tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy az Egyesült Államokban a magyar templomok a hit közvetítésén túl nagyon fontos szerepet töltenek be a magyar identitás, a kultúra, a történelem és a hagyományok megőrzésében, átörökítésében. E mellett kiemelkedő jelentőségű közösségépítő és megtartó erőt jelentenek. Egy idő után egyre több hír érkezett ezeknek a templomoknak a bezárásáról, ami nagy szomorúsággal töltött el. Azt láttam az amerikai magyar közösségekben, hogy a különböző szervezetek megszűnése után mindig a templom az utolsó, ami eltűnik. Felmerült hát bennem a kérdés: vajon mi az oka ennek a jelenségnek? Továbbá az érintett magyar templomok bezárásának tanulmányozása során meg akartam jobban érteni azt, hogy milyen tényezők szükségesek egy a létében fenyegetett kis közösség fennmaradásához? Kik és miként segítenek nekik ebben? Hogyan lehetséges egy sikeres stratégia kidolgozása a túlélésre?

A személyes indíttatás az volt, hogy próbáljak tenni valamit e közösségépítő erők megóvásáért és felhívjam a figyelmet erre a súlyos problémára, e „végvári küzdelemre“ azokban a hazánktól távol élő, de annak szervesen részét alkotó közösségekben, amelyek sajnos sem a világi, sem az egyházi sajtóban nem kerülnek igazán a látókörünkbe. Szerettem volna megismertetni sokakkal kálváriájukat és tudatosítani azt, hogy felelősséggel tartozunk értük.

– Ez a dokumentumfilm egy professzionális alkotás. Nem engedi egy pillanatig sem lankadni a néző figyelmét. Mesélne a készítés kulisszatitkairól?

– Nagyon megtisztelő az értékelés, hálásan köszönöm! Ez volt a célom. Amikor egy néző azt hallja ugyanis, hogy dokumentumfilm, már a gondolatára egyből ásítani kezd… méghozzá egy katolikus téma… templombezárások… Kezdettől fogva az vezetett, hogy egy pergő, gyors ritmusú filmet szeretnék készíteni, hogy véletlenül se unatkozzon a néző.

Megnéztem jó néhány Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmet, hogy tájékozódjam a szakmai elvárásokról. Amerikai könyveket olvastam a dokumentumfilm-készítés titkairól, amerikai filmes weboldalakat követtem, webinarokon (online konferenciákon), online kurzusokon vettem részt, hogy elmélyítsem ismereteimet az amerikai filmek szerkezeti felépítéséről, az ebben használt modellekről, a történetelmondás fontos elemeiről.

Bár egy mélyen megdöbbentő és elkeserítő témát dolgoztam fel, mindig az élt bennem, hogy mégis reményt szeretnék kelteni a nézőben és az érintett közösségekben. Erre a görög dráma szerkezete alkalmas megoldásnak mutatkozott. A templombezárásokról bennem összeállt kép alapján az Antigoné történetére és szerkezetére fűztem fel a történetet: az isteni törvény az emberivel szemben. A szent hely megőrzése a pillanatnyi egyházmegyei szükségletekkel szemben. A központi szálat, az egyik magyar plébánia történetét pedig ez alapján részekre bontottam, és az egyes fejezetek közé illesztettem be a többi kis közösség történetét, mindegyikben a görög dráma szerkezeti felépítését követtem.

– Milyen volt az együttműködés Jeff MacIntyre-rel?

– Nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy elsőfilmesként egy nagy szakmai felkészültséggel rendelkező, Los Angeles-i filmessel dolgozhattam együtt. Még most is hihetetlennek tűnik, hogy felvállalta ezt a kis magyar projektet. Roppant izgalmas volt betekinteni az amerikai filmes gondolkodásba, munkaetikába, hozzáállásba. Erre azért is volt szükség, mert bár elsősorban magyar közösségekről szól a film, mégis kezdettől azt szerettük volna, hogy ne csak a magyar nézők ismerhessék meg, hiszen nemcsak magyar plébániákat érint a probléma, hanem más etnikai, sőt amerikai közösségeket is. Vagyis a film témája nemcsak magyar ügy. Tehát angol nyelven és az amerikai közönség számára is érdeklődést felkeltő módon akartam elmondani a történetet.

Azért is volt nagyon hasznos az együttműködés Jeffel, mert amíg én belülről és magyarként néztem a templombezárásokra és a közösségekre, ő teljesen kívülállóként, pusztán szakmai és az amerikai néző szempontjából tekintett rá. Ez nagyon jó és szükséges egyensúlyt teremtett a film érdekében.

Természetesen rengeteget tanulhattam Jefftől, számos szakmai szempontra hívta fel a figyelmemet. Egy film elkészítése – legalábbis számomra – olyan, mintha az ember folyamatosan egy nagyon meredek hullámvasúton ülne. Évekig, kiszállás nélkül. Az igen komoly kihívások során, amikor az ember már-már azt gondolja, hogy a legutolsó lelki, szellemi, fizikai tartalékát is felőrölte, és megugorhatatlannak látja az akadályt, jó volt az együttműködésben megtapasztalni, hogy ott áll a munkatárs, aki biztat, hogy „de igen, menni fog“. Ő ugyanis – több mint 20 éves tapasztalattal a tarsolyában ezen a területen – megfelelő eszköztárral rendelkezik az egyes helyzetek megéléséhez.

– A filmben láthatjuk Michael Paulsont, a The New York Times újságíróját, aki korábban a Boston Globe Spotlight csapatának a tagja volt. De feltűnik Raymond Leo Burke bíboros is. Hogyan sikerült őket elérni?

– Michael már a The New York Timesnál dolgozva is többször hírt adott a templombezárásokról, így merült fel a neve, hogy megszólaltassam. Az újság honlapján megtaláltam az e-mailjét és érdeklődtem, hogy adna-e interjút a filmhez. Mindezt egy héttel a New York-i forgatás előtt. Nem jött válasz. A forgatásra aztán Washingtonból érkeztem busszal New Yorkba, és a buszpályaudvarról kilépve szembe találtam magam a The New York Times székházával. Péntek délután 5 óra volt. Milyen esélyem lehet? Mindegy, gondoltam, vesztenivalóm nincs, bemegyek és megpróbálom. Bent volt, nagyon kedvesen válaszolt és megígérte, hogy estig visszajelez, miután egyeztet az újságnál. Este megjött a válasz, hogy következő nap örömmel ad interjút.

Burke bíboros az Apostoli Szignatúra, vagyis a Szentszék legfelsőbb bírósága korábbi prefektusa volt. A templombezárásokra vonatkozó püspöki döntés ellen a plébániaközösségek – a helyi püspök után – a Papi Kongregációnál, majd ha az elutasítja, az Apostoli Szignatúránál fellebbezhetnek. Így vált fontossá, hogy interjút kérjek tőle. Készségesen rendelkezésre állt, mert számos fórumon felemelte a hangját a templomok bezárása és eladása ellen.

A két nagyon eltérő interjúalanyhoz hasonlóan érdemes felhívni a figyelmet egy nagyon érdekes tényre a templombezárások kérdésével kapcsolatban: ez a probléma egyesítő erőt, egyfajta közös platformot jelent az Egyházon belül. A filmben olyan közösségek jelennek meg, melyek az amerikai egyházban vagy a konzervatív vagy a nagyon haladó oldalon állnak, ettől függetlenül elítélik és küzdenek a jelenség ellen.

– A film meglehetősen erős kritikát fogalmaz meg az Egyházzal szemben…

– Mielőtt bármit is mondanék, fontos előrebocsátani, hogy a film egy az Egyesült Államokban meglévő problémáról szól, azt elemzi, mert annak hatása van az amerikai magyar templomok fennmaradására is. Az amerikai helyi egyházban és a Vatikánban is sok bíboros illetve más tisztviselő ellenzi az Egyesült Államokban zajló templombezárásokat. Ezek figyelembe vételével inkább azt mondanám, hogy a film nagyon fontos kérdéseket vet fel egy ráeszmélés, a közös gondolkodás, és a pozitív változás elindítása céljából. Nem a kritika volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy megvilágítsak egy közösségeket elpusztító jelenséget azok oldaláról, akik a róluk hozott döntések következményeit elszenvedik. Az a szándék vezetett, hogy a templombezárásokban érintett felek közötti párbeszédet ösztönözzem. Továbbá, hogy elősegítsem a nyertes stratégiák kidolgozását az érintettek számára. Az egyházjog számos alternatívát biztosít a templombezárások helyett, amelyeket érdemes lenne figyelembe venni.

Nem gondolom, hogy egy orákulum lennék a templombezárások kérdésében, azt próbáltam csupán bemutatni, ahogy bennem összeállt erről a kép. Sajnos 50 percben nehéz volt mindent elmondani és valamennyi fontos aspektust elmélyíteni. A magyar nyelvű interjúk például teljesen kimaradtak a filmből, aminek következtében sajnos a magyar püspöki konferencia képviselőinek hangja is hiányzik.

– A film középpontjában álló amerikai magyar templom esete mintaként szolgálhat a probléma orvoslására?

– Az összefogás, a kitartás, a szilárd hit, a stratégiára épülő gondolkodás és cselekvés, amely a templom közösségét jellemezte, mindenképpen minta lehet a veszélybe jutott közösségek esetében. A templombezárások problémája nagyon összetett kérdés, aminek az orvoslása szemléletváltást, párbeszédkészséget, valamint magasszintű, koordinált, átfogó lépéseket igényel. Csak arra vállalkozhattam, hogy a bajba került közösségek számára reménysugarat nyújtsak.

Az amerikai templombezárási eseteket látva az tűnik hatékony és valóban eredményes orvoslási módnak – amelyre vannak példák az Egyesült Államok egyházmegyéiben –, amikor a templomaik bezárásával fenyegetett közösségeket a püspök mielőbb személyesen felkeresi. Egy konkrét példát szeretnék megemlíteni. A találkozók során a püspök megosztotta a hívekkel, hogy milyen okok (gyakran anyagi természetűek) kényszeríthetik arra, hogy bezárja a templomot. Felajánlotta, hogy amennyiben sikerül közösen megoldást találni ezek kezelésére, akkor elkerülhető a bezárás. Az esetek nagy többségében várakozásokon felüli, fantasztikus megoldási javaslatok születtek, amelyekkel elhárították a problémát, megmaradt a templom, és ez igen jótékony hatást tett minden közösségre. Ráébredtek a hívek, hogy személyesen is erőfeszítéseket kell tenniük templomuk fenntartásáért, az aktív plébániai életért. A korábbinál sokkal erősebb, összetartóbb, aktívabb és mélyebb lelkiéletet élő közösségek alakultak ki. Ha esélyt kapnak a túlélésre ezek a közösségek, soha nem látott, pozitív átalakulás következhet be. A plébániai élet alapjaiban újul meg.

– Az amerikai probléma bemutatása milyen üzenetet hordozhat Magyarország számára?

– A film a kis létszámú katolikus közösségek létét veszélyeztető helyzeteket dolgozza fel. Azért szól róluk, mert ezeket a közösségeket ismerem a legjobban. Alapvetően azonban egy általánosabb problémáról van szó, ami Magyarországra vagy bármely más országra is vonatkozhat: milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy kis közösség túlélje a fennmaradását veszélyeztető helyzetet?

Magyarország számára egyik fontos üzenete a filmnek, hogy egyházi és állami szinten is fordítsunk figyelmet ezekre a „végvári“ közösségekre, segítsük őket fennmaradásukban. A világi és az egyházi médiában is adjunk teret e közösségek számára. Erősítsük a hídszerepet az anyaország és a távoli magyar közösségek között.

Az amerikai magyar templomok kulturális örökségünk részét képezik, ilyen szempontból is fontos a megőrzésük. A clevelandi Szent Erzsébet-templom például az amerikai földön épített első magyar templom. Elődeink komoly áldozatok árán, saját verejtékükkel építették ezeket az istentiszteleti helyeket, amelyek számos, egyházi és profán történelmi szempontból is fontos magyar vonatkozású emléket őriznek. Nem hagyhatjuk veszni őket.

– A dokumentumfilmet már több országban bemutatták, most pedig a magyar nézők is láthatják. Mi lesz a film további sorsa?

– Szeretnénk a filmet fesztiválokon is bemutatni. Felmerült az igény egy hosszabb változat elkészítésére is. Alapvetően az a terv, hogy minél több közösséghez eljusson a film az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Rómában az egyházi körökből, pápai egyetemekről érkeznek meghívások, a legváratlanabb helyekről is: a legkonzervatívabb és a progresszívebb oldalról egyaránt, ahol tudatában vannak ennek az egyházat sújtó problémának. Ebben ismét csak megmutatkozik, hogy az Egyházon belül egyesítő erő a templombezárások elleni küzdelem. Az Egyesült Államokban kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat szeretnének szervezni a film bemutatójával párhuzamosan a templombezárások problémájának átfogó kezelésére. Remélem, hogy a film hosszú távon hozzájárulhat az amerikai templombezárások – sajnos „járványszerű“ – gyakorlatának végleges felszámolásához.

Fotó: Foreclosing on Faith

Baranyai Béla/Magyar Kurír