Nem a rosszban kell megtalálni a jót, hanem magunkban – A közösségi léthez vezetett a Pálferis tábor

Én a Mi-ben – a közösségi lét került a fókuszba idén a test, a szellem és a lélek együttes ápolását szolgáló táborban, amelynek a Károly Róbert Diákotthon és a MATE Károly Róbert Campus adott otthont.

A korábbi évekhez hasonlóan érdeklődésüknek megfelelően osztották altáborokba a résztvevőket, akik a mátrai kirándulás mellett megismerhették a gyöngyösi Szent Bertalan-templomot és kincstárát, a Magyar Természettudományi Múzeum részeként működő Mátra Múzeumot, amely egy hatalmas mamutcsontvázat is őriz, vagy éppen a Mátrai Erőmű működését. Emellett különböző önismereti és egyéb workshopokon, többek között bibliodrámán, kézműves-foglalkozáson is részt vehettek a táborozók.

Az altáborok emberi léptékűvé teszik a rendezvényt, és kiscsoportos beszélgetéseket is kínálnak, de az esti programokon mindenki együtt van jelen, így a közösségi lét több dimenzióját a gyakorlatban is megélhetik a táborlakók. Mindennap reggeli imához és reggeli tornához lehetett csatlakozni. Kétszer is volt szalonnasütés, egyszer egyenesen az esővel harcolva (sikerrel), de jazzkoncert, bachataoktatás és latin táncos buli is várta az érdeklődőket, a zárónapon pedig a kreativitásukról tehettek tanúságot a résztvevők, akik a néhány nap alatt velük történtekből rögtönöztek élőképeket.

Színpadi díszletek nélkül, de a lélek apró rezdüléseivel érkezett meg a táborba Vecsei H. Miklós, Mondjad, Atikám című egyszemélyes produkciójával, ezúttal Ratkóczi Huba gitáros kísérte. Az egyik verse szerint késsel a kezében született József Attila élettörténetéből összeállított monodráma igazi léleksebészet, sok jelenlevőnek nyújtott katartikus élményt.

Hasonló hatása volt sokak számára a július 15-i, szombat esti szentmisének, amelyet a tábor névadója, Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember mutatott be, egészen újszerű gondolatokat fűzve a magvető példázatához. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Isten terve az, hogy általunk, bennünk, közöttünk jó szülessen. Homíliájában felidézte, hogy az általa szívesen nézett népszerű kertészeti műsor angol műsorvezetője mindig két magot ültet el az ültetőtégelybe, aztán amikor a csírázási időnek vége, a gyengébbiket kihúzza. A lelkipásztor elmondta, hogy neki ezt mindig nagy fájdalom látnia. Hiszen az evangéliumi történet magvetője,

a Jóisten meghagy minden magot, nem mérlegeli, hogy százszoros, hatvanszoros vagy harmincszoros termést hoz-e, azt is megkíméli, ami semmit sem terem.

 

Ahogy a földben a magok is versenyeznek egymással, úgy az emberi életnek is része a versengés, a dominanciaharc, a rivalizálás. De hogy lesz ebből evangélium? A legpusztítóbb modell, ahogy emberek ezt a harcot művelhetik a saját életükben, az, ha a győztes mindent visz, és jaj a legyőzötteknek. Az evangéliumi modell szerint viszont a versengés az együttműködés része. Egyrészt van versengés, de ez azt a célt szolgálja, hogy a mag megértse, hogy ő miben jó. Az egyik megérti, hogy tölgyfa, neki hosszú időre lesz szüksége a kifejlődéshez, a másik viszont megérti, hogy fűzfa, és négy év múlva már hatalmas koronája nő.

S ha rájövünk a versengés révén, hogy miben vagyunk jók, tehetségesek, azzal a többiek javára lehetünk. A versengés azért is jó, mert általa megedződünk.

Mit is akar a magvető, amikor vet? Hogy legyen termés. Hogy lett a kicsi magból harmincszoros, hatvanszoros, százszoros termés? A válasz nagyon egyszerű: a kicsi mag befogadta a nála többet. A föld melegét érezve befogadta a napot; az esővel szerteágazóbbak lettek a gyökerei: befogadta a folyót, a tavat és az óceánt; felszívta a tápanyagot, azaz befogadta a földet. A kicsi mag nemcsak befogadja mindezeket, a legfőbb tulajdonsága, hogy kompatibilis mindezekkel – mutatott rá Pál Feri.

A magvető történetét többnyire úgy szoktuk hallgatni, hogy elkezdjük találgatni, melyik illik ránk a sok szituáció közül, ami a maggal történik. Elengedhetjük ezt a szorongást, mert azt is mondhatjuk, hogy van az emberi lélekben mindenféle mag:

minden egyes emberi lélekben van olyan mag, ami az útszélre esik, van olyan, ami a tövisek közé esik, van olyan mag, amit fölcsipeget a madár, és mindegyikünk lelkében van olyan mag, ami harmincszorosat, hatvanszorosat vagy százszorosat terem.

Pál Feri egy magyar zsidó textilgyáros történetét hallotta a rádióban a táborba jövet. 1943–44 táján hívták a tulajdonost telefonon: „Dezső úr, lopják a zoknit.” Kiderült, hogy egy dolgozó lapátolta őket a platóra. A textilgyáros, környezete legnagyobb megrökönyödésére, elengedte a dolgozót azzal a gondolattal, hogyha most megússza, többet nem tesz ilyet. 1944 végén aztán a zsidókat elkezdték összegyűjteni, köztük Dezső urat és a családját is. A fogvatartók között volt a korábbi lopós ember is, aki látszólag jól megkínozta a textilgyáros famíliáját, a valóságban azonban segített nekik, hogy az egyik nagykövetség alkalmazottja kimenekíthesse őket, ne kerüljenek a haláltáborba. A textilgyáros úgy gondolkodhatott, ott van ennek az embernek a rossz mag a szívében, ott hagyom, de mellette elültetek egy jó magot is, és ez a mag ki is kelt, csak kellett valaki és egy helyzet, hogy szárba szökkentse.

Ez a textilgyáros aztán Amerikába kerülve 1950-ben, korát jó pár évtizeddel megelőzve létrehozott egy olyan vállalatot, ahol tíz fehér és tíz fekete bőrű dolgozót tett meg vezető pozícióba. Eleinte a fehér vezetők méltatlankodtak a fekete vezetők ellen, de amikor Dezső úr kétszer annyi fizetést ajánlott nekik, mégis ott maradtak. Később hasonló módon a fehér dolgozók nem akarták elviselni, hogy feketék álljanak fölöttük, ekkor is megduplázott fizetéssel érte el, hogy maradjanak. Pál Feri rámutatott, a tanulság ebben az esetben nem az, hogy pénzzel mindent el lehet érni, hanem hogy vannak, akik pontosan tudják, felperzselt, madártalan vidékeken is lehet olyan körülményeket teremteni, ami mindenkiből kihozza a jót.

Pál Feri arról is beszélt, hogy

attól, hogy egyes magok nem keltek ki az életünkben, még nem lehetetlenítik el, hogy más magok kikeljenek, és nem kell amiatt szenvedésben töltenünk az életünket, mert bizonyos magok nem hajtottak ki.

Erre egy egészen meredek példát hozott, egy orvosét, aki szigorú öndiagnózis révén kiderítette magáról, hogy pszichopata. Kimutatták, hogy a börtönben lévők, valamint a multinacionális cégek vezetői között éppúgy felülreprezentáltak bizonyos antiszociális személyek, mint a sebészek között, ha jól belegondolunk, a legtöbb ember nem vágja csak úgy meg akár a saját édesanyját is, attól még, hogy tudja, ez kell a gyógyulásához. Mégsem mindegy, hogy egy pszichopata mire használja az adottságát.

A lelkipásztor rámutatott: bizonyos munkát el kell végeznem magamon ahhoz, hogy jól legyek. Igenis el kell gyászolnom az utóbbi három év veszteségeit, a covid, a háború, az infláció okozta veszteségeket. Elmondta, hogy neki személyesen el kellett gyászolnia azokat az embereket, akik korábban, a világjárvány előtt a miséjére jártak, és most már nincsenek ott, így már tud örülni annak az 50 százaléknak, akik helyettük töltik meg a padokat.

Sirassuk meg az összes magot, ami nem kelt ki bennünk

– tette hozzá.

Pál Feri rávilágított, az evangéliumban nincs szó arról, hogy miért estek úgy a magok, ahogy estek, hogy miért vetett úgy a magvető, ahogy vetett. Ahhoz ugyanis, hogy éljünk és termést hozzunk, nem a miértekre kell keresni a választ, mert csak belebonyolódunk, és elmegy vele az egész élet, hanem az a lényeges, hogy mit kezdünk magunkkal. Nem a rosszban van a jó – mit szólna egy háború elől menekülő ukrán család, ha ezt magyaráznánk neki, vagy a költő, hogy „kedves József Attila, minden rosszban van valami jó, katasztrófa az életed, de jók ezek a versek”.

Nem a rosszban kell megtalálni a jót, hanem magunkban. Nem a rosszat kell elfogadnunk, de ha szörnyű dolgok történtek velünk, vagy akár mi magunk tettünk szörnyű dolgokat, akkor is történhet jó az életünkben.

Ausztriában jó pár évtizede végeztek egy felmérést, amiből az derült ki, hogy a leggyümölcsözőbb egyházközséget egy igencsak szerény képességekkel megáldott pap vezeti, nem győztek csodálkozni, hogy lehet ez. Kiderült, ez az ember, ha sok mindent nem is tudott, de azt világosan látta, hogy mihez nem ért, és idővel maga köré gyűjtötte a különböző területeken tehetséges embereket, akik sokszor csak szánalomból segítették. Ily módon rengeteg mag kibontakozott abból, ami az egész közösségben rejlett.

A keresztény alapokon nyugvó mentálhigiénés szellemiségű közösség Pál Feri 2000-ben elindult keddi, hasonló témájú előadásainak törzsközönségéből alakult ki a Pálferi Alapítványt ma is vezető Gláser András kezdeményezésére, és az előadások 2018-as megszűnése után is együtt maradt. Az ökumenikus jellegű közösség szervezői gárdájában – akárcsak a tábor és a többi program résztvevői között – a katolikusok mellett a más felekezethez tartozók is épp olyan lelkesen vannak jelen: az immár sokadszorra főszervezőként szolgáló Ágoston Kata például evangélikus, de számos, az istenhitet kereső tag is aktív részese a társaságnak.

A Pálferis közösség két tábor között is szervez programokat, az önismereti és táncos csoportok mellett állandó jelleggel működik keddenként a Pálferis imacsoport, valamint a szentmisén is szolgáló Pálferis kamarakórus.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Ágoston Kata; Fogarasi Barbara; Karkus János; Koronka Márton

Magyar Kurír