Notker Wolf, a Bencés Konföderáció prímás apátjának szentbeszéde Pannonhalmán

Hazai – 2005. november 11., péntek | 11:00

Elhangzott a Pannonhalmi Területi Apátság védőszentje, Tours-i Szent Márton ünnepén, november 11-én az ünnepi szentmisén.

Szent Márton számomra egyike a legnagyobb formátumú férfiaknak azok közül, akik a pogány ókor és a keresztény középkor közötti átmenet idején éltek.

Már maga az életrajza is mesébe illő. 15 évesen katona lesz, 18 évesen megkeresztelkedik, aztán iskolába áll és Poitiers-i Hilárius, a nagy egyháztanító tanítványa lesz. Ezután misszionárius, majd kb. az élete felén egy rövid ideig remete. 45 évesen megalapítja a ma is működő Ligugé-i kolostort, 55 évesen Tours püspökévé választják, majd megalapít még egy kolostort: a jelentős Marmoutier-i apátságot.

Márton volt az egyik első „européer” – egy egységes Európában gondolkodó ember. Itt született, Pannóniában, az itáliai Paviában nevelkedett, Franciaországban katonáskodott, Wormsban (a mai Németország területén) keresztelték meg, hogy aztán Poitiers-ben működjék, és Illíriában, a mai Dalmácia és Szlovénia területén hirdesse Krisztus igéjét. Mindemellett fő működési területe a franciaországi Tours-i egyházmegye volt. Képzeljük csak el ezeket az utazásokat az akkori út- és közlekedési viszonyok mellett! A rómaiak ugyan megépítették híres úthálózatukat, és 40 kilométerenként postakocsi állomásokat állítottak fel, ahol cserélni lehetett a lovakat – ám a közbiztonság meg sem közelítette a mait. Mindenhonnan veszély leselkedett az utazókra, azonkívül lépten-nyomon vámot kellett fizetniük. Biztosan jól jött volt Mártonnak, hogy már 15 éves korában katonai kiképzésben részesült. Szükség esetén meg tudta védeni magát.

Később is éltek hasonló európai formátumú emberek. Az angliai Canterburyről elnevezett Canterbury Szent Anzelm például Piemontban született, Burgundiában, pontosabban a befolyásos Cluny apátságban tanult, a nyugat-franciaországi (normandiai) Le Bec apátságba lépett be bencésnek, ahol később apát is lett, s csak ezután került Canterburybe és lett Anglia prímása. Szent Tamás, a nagy domonkos teológus Aquinóból származott, s aztán az onnan nem messze fekvő Montecassinón tanult. Később Kölnben találjuk, Nagy Szent Anzelm tanítványaként, majd pedig Párizsban, mint híres professzort. Végül a halál a Fossanova-i ciszterci kolostorban éri, útközben Nápolyból a Besançon-i zsinatra.

Kedves Testvéreim! Azért emelem ki Szent Márton européer jellemét, hogy észrevegyük, milyen keresztény és európai örökség részesei vagyunk, s hogy manapság annak megteremtésén fáradozunk, ami a középkorban a közös keresztény kultúra révén meglévő adottság volt. A felsorolt alakok olyan európéerek voltak, akik nemcsak a gazdasági és politikai egyesítés haszonélvezői kívántak lenni, hanem akik maguk is hozzájárultak az egységes európai kultúrának a görög-római antikvitáson és a keresztény hiten alapuló megteremtéséhez.

Most viszont térjünk vissza Mártonhoz. Nagyon rámenős és vagány alaknak kellett lennie, aki roppant sok energiával rendelkezett. Gondoljátok csak meg, kedves fiúk! 15 évesen beléptek a hadseregbe. Kell hozzá egy adag bátorság. Mártont a legkeményebb fegyelemben képezték ki. A rómaiak ugyanis nem bántak kesztyűs kézzel a katonáikkal. Puhányokkal nem folytathatták volna hódításaikat, nem tudták volna megvédeni a birodalom határait. Olyan emberekre volt szükségük, akikben volt kitartás, akik bátrak voltak, akik tudtak magukon segíteni, de akik egyben egységes fegyelem alatt, közösségben nevelkedtek, és magas fokú szolidaritást tanúsítottak egymás iránt.

Szemmel láthatólag ilyen alakot keresett magának Isten is. A missziós munkára, az Egyház építésére és a kolostorok megalapítására ilyen energikus és szilárd jellemű emberre volt szüksége. Szent Márton Szent Pálra emlékeztet engem. Õ is olyan jellemvonásokkal rendelkezett, amelyeket Isten felhasználhatott arra, hogy az örömhír Izrael és Szamária határain túl is elhangozzék, és az Egyház megvesse lábát a Földközi-tenger egész térségében. Tudjuk, hogy Pál teljes meggyőződéssel üldözte kezdetben a keresztényeket, azaz Jézust. Jézus azonban nem mondott le róla, sőt különleges eszközévé választotta őt. Isten azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, s hogy mindenki felismerje: a boldogság és béke nem érhető el másként, csak az általa felkínált üdvösségen keresztül. Ezért küldte a Fiát a világba, s a Fiú ezért adta oda életét a világnak, az Isten kiengesztelődő szeretetének jeleként. Isten elment egészen a végsőkig, s azt kívánja, hogy szeretetét felismerje és elfogadja minden kor minden embere, mindenütt a világon. Az örömhír hirdetésében gyáva nyulakkal semmit nem tud kezdeni, bátor és vagány emberekre van szüksége, akik a mai társadalomban is fellépnek az őszinteség, igazságosság és önátadás értékét hirdetve, s minderről a saját életükkel tesznek tanúbizonyságot.

Szent Márton mind a mai napig tartó hírnévre tett szert azzal, hogy megosztotta katonaköpenyét egy koldussal. Ez a nagylelkűsége és nagyvonalúsága vezette el őt a keresztségre is. Szt. János apostol első levelében ugyanis ezt olvassuk: „Aki úgy cselekszik, mint Isten, megismeri Istent”. Mivel Szent Márton ennyire nagylelkű volt, megismerhette Krisztust, Isten emberré lett nagylelkűségét, és kérhette a keresztséget. Krisztus magával ragadta őt és nem engedte el többé. Krisztus lett számára az új hadúr, akinek katonáskodását magára vette, olyan úr, aki nem leigázza, hanem békében összeköti a népeket; olyan úr, aki nem rabszolgaságba dönti, hanem a szabadsággal ajándékozza meg az embert.

Szent Benedek kétszáz évvel Márton után Regulájában azt írja, hogy az igazi szerzetest az jellemzi, hogy szüntelen Istent keresi és Krisztusnak semmit elébe nem tesz. Ez az, ami Szent Mártont is állandóan hajszolta – a szó szoros értelmében. Keresztül-kasul bejárta Dél-Európát, hogy az evangéliumot hirdesse, s egyben szerzetesként Krisztust a legszemélyesebb módon követte.

Az ember soha nem lesz „kész”, újabb meg újabb kihívásokkal találkozik az életben. Fiatalkorunkban az életünket és hivatásunkat keressük. Aztán megteremtjük „egzisztenciánkat”, családot alapítunk, vagy belépünk egy szerzetesközösségbe. Hétköznapjainkban viszont újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk: más emberekkel, más nézőpontokkal találkozunk, megtapasztaljuk, mi az a szenvedés és halál, mi az emberi bukás és csőd. Átéljük a középkorú és öregedő ember krízisét. Szükséges azonban, hogy minden ilyen helyzetben a Krisztus melletti döntésünk lendítsen bennünket tovább. Néha úgy tűnik, csak sötétben tapogatózunk. Ám maga Krisztus az, aki ilyenkor kihívás elé állít minket. Mert tovább kíván vezetni bennünket, még szabadabbá szeretne tenni: szabadabbá az Evangélium, szabadabbá az emberek számára.

Kedves fiatal barátaim! Vágjatok bele a kalandba, amit Krisztus jelent – Szent Márton is belevágott. Unalmas biztosan nem lesz az életetek. Nem lesz mindig könnyű és egyszerű, de izgalmas lesz. Ezt mutatja Szent Márton élete, s a saját tapasztalatom alapján is megerősíthetem ezt. Életünkben a boldogságot keressük. Mitől lesz az ember boldog? Azt hiszem, Szent Márton tudta a választ: egészen haláláig boldog ember volt. Nyugtalan, de szüntelenül együttes mozgásban Krisztussal. Nem kellett az élet értelmét fürkésznie. Krisztussal való kapcsolata, egysége, tartást adott az életének. Mert Isten nem a mozdulatlan mozgató, hanem mozgás, élet, élet bőségben. Azt kívánom nektek, hogy a Krisztussal való közösségben életetek boldog és beteljesedett legyen. Legyetek bátrak és vagányak! Nem fogtok csalódni Krisztusban.

Notker Wolf prímás apát
Pannonhalma, 2005. november 11.

Kép: osb.org