„Szecessziós templom az őrültek számára?” – Otto Wagner remeke, a bécsi Kirche am Steinhof

Az osztrák fővárosban a legtöbben főként a belső kerületeket látogatják, a Ring vagy a Kärntner Straße és környéke a legnépszerűbb. Itt vannak az üzletek és a vendéglők, meg persze a múzeumok is. De kicsit távolabb, Bécs külső részeiben is fontos épületeket fedezhetünk fel. Ezek közé tartozik a már említett 14. kerületben, Penzingben, a központtól igazából nem túl messze, a dombos-hegyes vidéken épült steinhofi Szent Lipót-templom vagy ismertebb nevén a Kirche am Steinhof.

Sokan ezt tartják Otto Wagner, a jeles bécsi építész egyik legjelentősebb alkotásának. Kétségkívül meseszép, már első ránézésre is. Érdemes vennünk a fáradságot, és felcaplatnunk a magaslatra. A templom körüljárható, de a jobb rálátás kedvéért eltávolodni tőle nem nagyon lehetett, amikor ott jártunk, megakadályozta ezt egy valószínűleg ideiglenes vaskerítés.

A templom egy nagyszabású épületegyüttes, a pszichiátriai kórház részeként manapság is működik. Érkezésünkkor nagy szerencsénk volt, mert némi fizetség ellenében be is lehetett menni. Ahogy belépünk, csodálatosan szép szecessziós tér tárul elénk. A templom világossága, a sok arany fényessége miatt nem túlzás azt állítani, hogy magasztos élményben lehet részünk. Papp Miklós morálteológustól hallottam: „Mi, görögkatolikusok azt mondjuk, a templom legyen pompás.” Hát, ez itt is megvalósul. A bejárattal szemben, a szentély fölött áttört díszítésű kupola fedi a szentségházat, amit kis szárnyas angyalfejek, puttók őriznek. Az egész kupola szinte földöntúli fényárban úszik a remek megvilágításnak köszönhetően. A háttérben a falat hatalmas színes mozaik díszíti A mennyország ígérete címmel. A kép főalakja természetesen Krisztus, aki áldást oszt a magas lépcsősor tetejéről. Tőle jobbra és balra szentek sora látható keresztekkel és különféle rájuk jellemző tárgyakkal. Ott van közöttük Szent Dymphna, az epilepsziában vagy mentális betegségben szenvedők védőszentje, és látható Hofbauer Szent Kelemen, Bécs védőszentje is. A műalkotást eredetileg Koloman Moser tervezte, de megbízását később visszavonták. A folytatásra Carl Ederert kérték fel, aki hasonló tervet készített, mint Moser, mivel a munkálatokért felelős prelátus, Heinrich Swoboda ehhez ragaszkodott. Moser ezért 1905-ben plágiumpert indított Ederer ellen, később azonban a peres felek megegyeztek. Végül is hosszú huzavona után elkészült a 84,8 négyzetméteres, négy tonnás mozaik, amelynek kivitelezését Leopold Forstnernek köszönhetjük.

Érdemes megismernünk, milyen szándékok vezették Wagnert az építés során, ezért idézünk egy részletet a templom leírásából: „Szokatlan módon a templom észak-déli tengelyen fekszik, a kórházkomplexum közepén. Otto Wagner számos, kifejezetten az elmegyógyintézeten belüli funkcióhoz kapcsolódó jellemzőt épített be: például nagyon kevés az éles szél, és a legtöbb sarok lekerekített. Szinte semmilyen kereszt nem látható, és a pap területe teljesen elkülönül a betegekétől. A szószékre csak az előcsarnokból lehet feljutni, és vészkijáratok vannak beépítve az oldalfalakba, arra az esetre, ha egy beteget gyorsan el kellene távolítani. A bejáratnál folyamatosan folyó víz váltotta ki a szenteltvíztartókat, és külön bejárat volt a női, illetve a férfi betegek számára, mivel a nemek szerinti elkülönítés akkoriban kötelező volt az elmegyógyintézetekben. A gyóntatószékek nyitottabbak voltak, mint általában. A templomon belül könnyen megközelíthető mellékhelyiségeket alakítottak ki. Eredetileg a padok különböző szélességűek voltak, hogy befogadják a különböző kategóriákba sorolt betegeket: nyugodt, nyugtalan, zavart (az utóbbiaknak több helyre van szükségük). A padló pedig lejt, mint egy színházban, bár nem olyan meredeken.”

A templom oldalfalán, a Tiffany-szerű kiképzéssel készült ólompántos ablaküvegeken hét szent sorakozik, neveiket az alakjuk alatt olvashatjuk. Felettük egy pár repülő angyal látható és egy-egy idézet a boldogságokból.

A bal oldali mellékoltáron az angyal egy határozott kézmozdulattal szinte kijelöli Máriát az istenszülő szerepére, miközben persze tudjuk, hogy saját akaratából vállalta az áldásos küldetést. Mária alakja és arckifejezése szépséges, alázatos, az egész alkotás rendkívül szuggesztív. Jobboldalt, a másik mellékoltár mozaikján egy tekintélyes szárnyas angyal egy kisgyereket biztat. Talán a Kisjézust? Csak sejteni lehet.

A bécsi Szent Lipót-templom 1907. október 8-án nyitotta mega kapuit a hívek, a betegek és az útkeresők előtt. Több mint száz év távlatából mi már nagy elragadtatással beszélünk a szecesszióról, ám annak idején a korabeli megbízók és a közönség nem mindig értette ezt a fajta stílusváltást. A steinhofi templom átadásán Ferenc Ferdinánd főherceg mondott beszédet, aki enyhén szólva sem lelkesedett a szecesszióért. Hiába, nehéz befogadni az új látásmódot, az újítóknak gyakran ez a sorsuk. Úgyhogy a főherceg a megnyitón nem méltatta az építészt, és később sem adott neki semmiféle megbízást. De nemcsak Ferenc Ferdinánd fogadta erős idegenkedéssel a szecessziót, hanem a korabeli sajtó is. A Neue Freie Presse így fogalmaz idevágó cikkében: „S vajon nem a sors szép iróniája, hogy Bécs első szecessziós épülete az őrültek számára épült?” (Tegyük hozzá, a 20. század második felében, a létező szocializmus idején sem ismerték el, pláne nem szerették a szecessziót. Afféle tűrt kategóriába tartozott.)

A kedves olvasónak csak ajánlani tudom, hogy ha a nyár folyamán Bécsben jár, látogassa meg ezt a különleges, ékszerszerű, csodás templomot, amelyet 2000 júniusában kezdtek el teljeskörűen felújítani. Huszonkét építőipari vállalat és tizenöt tanácsadó dolgozott a helyreállításon. Aranylevéllemezek felhasználásával újraaranyozták a fényes kupolát. Mesterségesen patinázott rézlemezeket használtak a kupola alapjának restaurálásakor. 2002-ben a teljes homlokzatot háromezer carrarai márványlemezre cserélték. A homlokzat angyalait és szent alakjait restaurátorműhelyben állították helyre. A templombelső terének felújítása 2005-ben kezdődött. A mozaik ablaküvegeket kívülről biztonsági üveglapokkal látták el. A főoltár, a szószék, a csillárok és a falidíszek mozaikjait is helyrehozták és újraaranyozták. Farestaurátorok megjavították a padokat és a gyóntatószékeket. A gipszkarton mennyezetet is újjáépítették: az eredeti gipszlapoknak nagyjából a fele menthető volt, a többit kicserélték.

Miközben a szakemberek a belső felújítással foglalkoztak, teljesen megújult a templom alapja, a vízelvezető rendszer és a külső alap is. A munkálatok befejezése után a templom északi oldalán kerekesszékkel megközelíthető bejáratot alakítottak ki. A hat évig tartó felújítás után a templomot végül 2006. október 1-jén nyitották meg újra.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. augusztus 13-i számában, Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.