A Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálat megalakulásával az egyházmegye területén kilenc kórházban – a debreceni klinikákon és a Kenézy Gyula Kórházban, a nyíregyházi Jósa András Kórházban, valamint a nagykállói, a mátészalkai, a fehérgyarmati, a vásárosnaményi, a kisvárdai és a berettyóújfalui kórházban – szolgálnak ezentúl főállású beteglátogatók, lelkigondozók és római katolikus papok, akik az egyházmegye alkalmazottai.
Tevékenységüket a Klinikai Lelkigondozók Ökumenkus Egyesületének (KLÖE) etikai kódexe alapján végzik, együttműködve a kórház dolgozóival. Fő feladatuk a beteglátogatás, a lelkigondozói beszélgetés, mely során nem tanácsot, okos válaszokat adnak, hanem odafigyelést, együttérzést, megértést és időt ajándékoznak a betegeknek. A papok mindemellett a szentségek kiszolgáltatásában is a betegek segítségére sietnek. A beteglátogató, a lelkigondozó segít választ keresni miértekre, a beteg további életútjának kérdéseire, s a beszélgetéssel kapcsolatban természetesen titoktartás kötelezi.
Köztudott, hogy a betegek gyógyulásában fontos szerepet játszik a mentális állapotuk, pszichés státuszuk. Ennek a folyamatnak támogatói tudnak lenni a lelkigondozóink, beteglátogatóink – emelte ki Berényiné Felszeghy Márta egyházmegyei koordinátor. Hozzátette, már tavasszal megszületett a kórházlelkészség megalapításának gondolata, majd hamarosan elkezdődött a szolgálathoz kapcsolódó beteglátogatók munkája, akik lelkigyakorlaton, továbbképzéseken készültek a nagy feladatra. A koordinátor köszönetét fejezte ki a Váci Egyházmegyében működő kórházlelkészség munkatársainak is, akik az induláshoz segítséggel, tanácsokkal látták el a debreceni központú szolgálatot.
Az új lehetőségtől a kórházi dolgozók kezdetben idegenkedtek, de rövid idő elteltével megismerték a lelkigondozók munkájának a betegekre gyakorolt pozitív hatását. A szakember szerint hiányzik az egészségügyben a lelkigondozói tevékenység, mert a nővéreknek a napi teendőik mellett nincs idejük beszélgetni a beteggel. Ezt igyekszik orvosolni a kórházlelkészi szolgálat jelenleg egy-egy fő delegálásával. Berényiné Felszeghy Márta azt is elmondta, hogy a lelkigondozók, beteglátogatók munkaeszköze a saját lelkük. Éppen ezért nagyon fontos, hogy lehetőséget biztosítsanak a feltöltődésre, megerősödésre. A munkatársak hetente találkoznak, esetmegbeszélést, szupervíziót tartanak, de az elsődleges módszer, a legnagyobb erőforrás viszont az Istenbe vetett hitük.
Palánki Ferenc megyéspüspök a házszentelőn elhangzott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb lelkipásztori terület a kórházlelkészség, a betegekről való gondoskodás, Jézus szeretetét képviselve. Majd az evangéliumból Jézus búcsúbeszédével bátorította a jelenlévő beteglátogatókat, kiemelve, Jézus megígérte, hogy velünk lesz mindennap a világ végezetéig, a szeretetével akar jelen lenni minden ember mellett, ehhez munkatársakat választ, akik képviselik Őt, azon betegek életében is, akik Isten vigasztalását igénylik.
A megyéspüspök elmondta, fontosnak tartja a civil munkatársak jelenlétét a pasztorális munkában, evangelizációban, hiszen a papok nem jutnak el mindenhová. Sokan igénylik a személyes, vigasztaló beszélgetést, a meghallgató, nyitott szívű, szeretetteljes jelenlétet, amelyre a világi munkatársak alkalmasak. Ahhoz, hogy a beteglátogató munkatársak hosszú távon tudják végezni a szolgálatukat, szükség van időnként feltöltődésre, regenerálódásra, újabb motivációkra, beszélgetésekre, amelyeket ebben az új központban majd megtehetnek. Mi emberek gyengék vagyunk, sokszor nem tudjuk teljesíteni feladatainkat, elerőtlenedünk, ha a szenvedő emberrel találkozunk, de Isten megerősít bennünket, hogy azzal a vígasszal tudjunk hozzájuk fordulni, amit Isten szeretetéből merítünk.
„Több szívet azokba a kezekbe” – idézte Kovács Levente kamilliánus szerzetes, nyíregyházi kórházlelkész az eseményen rendalapítójuk, Lellisi Szent Kamill gyakran emlegetett gondolatát. A szerzetes örömét fejezte ki azért, hogy az egyházmegye főállású munkatársakkal is a beteglátogatás ügye mellé áll, hiszen a több ezer beteg közül sokan igényelnék a beteglátogatók jelenlétét. Kovács Levente hangsúlyozta, az integrált gyógyításban nemcsak a fizikai, hanem a lelki gyógyulásra is összpontosítani kell, ebben lesz nagy segítség az beteglátogatók munkája. Szolgálatuk során Isten szeretete válik jelenvalóvá.
Hegyi Henrik Dénes, a kisvárdai kórház főigazgatója a kórházat nagyvállalatnak nevezte, ahol biztosítják a beteg számára szükséges személyi és tárgyi feltételeket a gyógyulásra váró betegek részére. Sajnos sok esetben ennek ellenére sem következik be a gyógyulás, mert a betegeknek hiányzik a lelki megerősítés, a megnyugvás. Vannak műtétre készülő betegek, akiknél a várakozás feszültségét tudja oldani a lelkigondozó – ez egy rövid távú támogatás – és vannak, akik krónikus betegként több hónapot is eltöltenek a kórházakban, őket a hozzátartozók nem tudják minden nap meglátogatni. A beteglátogató ezt a nehézséget tudja feloldani és megerősíteni a beteget abban, hogy a küzdelmet ne adja fel – tette hozzá Hegyi Henrik Dénes.
A kórházlelkészi szolgálat elérhetőségei ITT találhatók.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria