Szent Adalbert püspök és vértanú

Adalbert Kelet-Csehországban született 956 körül. Születésekor a Vojtech nevet kapta. Apja cseh fejedelem volt, anyja szász származású; 972-től a magdeburgi dóm iskolájában tanult. Bérmálásakor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Prágában szentelték pappá. A 980-as évek második felében a cseh város püspöke lett. 

Adalbert befelé forduló természete, kolostor csendjére vágyódó lelke azonban nem volt fölkészülve a küzdelemre és keménységre, melyet egy félig civilizált és megtért nép vezetése igényelt. Az állandó sikertelenségek, a nép ellenállása megérlelték a püspökben az elhatározást: 988-ban Rómába ment a pápához, s kérte, engedje őt zarándokként Jeruzsálembe, hogy ott szegényen és magányosan szolgálja az Urat. A Monte Cassinó-i apát tanácsára aztán megváltoztatta tervét, Rómába ment, és 990-ben bencés szerzetes lett az aventinusi Szent Alessziusz és Bonifác-kolostorban.

A csehek azonban hamarosan hazahívták. A pápa és az apátja iránti engedelmességből Adalbert 993-ban ismét visszatért Prágába. A római kolostorból magával vitte tizenkét társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, és számos misszionáriust küldött Oroszországba. Évszázadokon keresztül a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja volt a nyugati szlávok számára. Adalbert már ezzel az egyetlen alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa civilizációjának és hitterjesztésének történetébe.

A csehországi állapotok azonban nem javultak. A békére és kiengesztelődésre törekvő püspök ismét elhagyta Prágát. 994–995-ben Magyarországon térített. Ő keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt.

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (1875)

996-ban visszatért római kolostorába. Ez év májusában koronázták német-római császárrá III. Ottót, akire mély benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága. Barátok lettek. A pápa, a császár, az érsek ekkor már együtt sürgették Adalbertet, hogy folytassa prágai tevékenységét. A bencés szerzetes számára szent volt az engedelmesség. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és politikai gondolkodásának formálásában; megnyerte őt a keleti misszió ügyének is.

Útközben kapta a hírt, hogy legközelebbi rokonait Csehország hercege, II. Boleszláv kegyetlenül meggyilkoltatta. Látva, hogy a családja nyújtotta támogatás semmivé lett, s nemzetségének esküdt ellensége került hatalomra, az eredményes munkát teljesen reménytelennek tartotta. Úgy látta, hogy a Prágába vezető út lezárult előtte.

Ezért Lengyelországba ment, és megalapította Meseritz kolostorát. 996–997-ben az északi balti törzsek között végzett missziós munkát. Ezt követően a litvánok közé készült, azonban 997. április 23-án a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték.

Szent Adalbert-szarkofágja a gnieznói székesegyház főoltárán

A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta II. Szilveszter pápa, s ezt követően, 1000-ben engedélyezte az önálló, Gniezno székhelyű lengyel egyháztartomány létrehozását.

Istenünk, te vértanúdat, Szent Adalbert (Béla) püspököt szenvedései jutalmául szentjeid sorába emelted. Add, kérünk, hogy példája nyomán eljuthassunk az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír
(bh)