Szeretni krisztusi dolog – Ferenc pápa fiatalok kérdéseire válaszol a vele készült új filmben

Első gondolatom, mikor megnéztem ezt a filmet, hogy ilyen helyzetben nem láttam még Ferenc pápát. Pedig nem mondható el rólam, hogy ne követném az egyházi eseményeket. Sőt!

Azonban ebben a filmben most számomra volt valami több. Ferenc pápa elénk éli azt a szeretetet, figyelmet amivel egymás felé kellene fordulnunk a mindennapi életünkben, átlépve az általunk és mások által ásott árkokat és épített falakat, hogy valóban tudjunk egymással kommunikálni, meghallgatni és az evangélium üzenete ténylegesen elérjen a szívekhez.

Ferenc pápa igent mondott arra, hogy 10 fiatallal beszélgessen, akik közül nem mindenki ismeri az Egyház tanításait (sőt) vagy az ő pápai feladatait. Felüdítő látni, hogy az élethelyzetükben, vallásukban, kultúrájukban eltérő fiatalok együtt beszélgetnek az egyházfővel életükről, problémáikról, kérdéseikről. Nincs zsákbamacska, van köztük ateista, muszlim, hithű katolikus, menekült, nembináris, leszbikus exapáca, katolikus feminista, szexuális zaklatás áldozata, pornószínésznő.

Jézusi számomra az a kép, ahogyan Ferenc pápa leül közéjük és hallgatja őket.

Sokakban feljöhet a gondolat, hogy ez a dokumentumfilm csupán a világban zajló woke- kultúrát vagy az LMBTQI+ körül zajló történéseket akarja kiemelni, felhangosítani egy olyan pápa személyével, aki a toleranciát hirdeti. Azonban tudjuk, hogy Ferenc pápa hogyan áll ehhez a kérdéshez.

Ő nem toleranciát hirdet, hanem a krisztusi szeretetet.

Az odafordulást azokhoz, akiknek az élete, hivatása megtört, akiknek nehéz az életük valamilyen területén. A Mindnyájan testvérek című enciklikájában kifejtette már korábban, milyen szeretetre épülő világról álmodik. A pápa az irgalmas szamaritánus képén keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy lépjünk közelebb a másik személyhez. Jézus „azzal, hogy közeledett és jelenvalóvá tette magát, átlépett minden kulturális és történelmi korlátot.” (FT 81) És mivel zárja ezt a példabeszédet Jézus? „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (Lk 10,37; vö FT 81).

Felmerül bennem a kérdés a képsorokat nézve: vajon én is tudok így odafordulni a körülöttem élők felé? Tudok ilyen türelmes, megértő, empatikus lenni? Meg tudom-e a másik embert hallgatni a problémáikról? Tudok-e irgalmas szamaritánus lenni? Ezek a gondolatok elegendőek ahhoz, hogy lelkiismeret-vizsgálathoz vezessen Ferenc pápa közvetlensége és szeretete.

A fiatalok számos komolyabb kérdést is felvetnek amellett, hogy van-e fizetése vagy mobiltelefonja a pápának. Izgalmas kérdés, hogy vajon mit gondol arról, hogy tömegek csalódnak az Egyházban és elvallástalanodnak a városok, országok? Tapasztalhatjuk akár saját köreinkben is ezeket, ebből is látszik, hogy globális probléma ez a téma. A pápa szerint a hitelesség a fő kulcs. „Amikor nincs bizonyosság, az Egyház berozsdásodik. Berozsdásodik, mert átalakul kedves emberek klubjává, akik teljesítik vallási kötelezettségeiket, de nincs bátorságuk kimenni a külvárosba (a kontextusban a szegényekre, a kulturális, gazdasági periférián élőkre gondol – a szerk.).”

Vajon hogyan egyeztethető össze a katolikus hit a feminizmussal? Hogyan közeledjünk ahhoz, aki átesett már abortuszon?

Számtalan olyan kérdés, ami aktuális, egy keresztény ember mindennapjait érintheti, sőt akár már sokunk találkozhatott is ilyen helyzettel. Ferenc pápa folyamatosan hangoztatja, hogy Jézus mindenkit befogad, aki igent mond rá. Arra bíztatja ő is a fiatalokat, hogy legyenek irgalmasok. Mi is erre vagyunk meghívva, hogy szeretettel és irgalommal forduljunk oda azokhoz, akiktől mások elfordulnak. (vö. Lk 6,36).

A pápa olykor csöndben hallgatta, ahogyan a fiatalok egy-egy kérdésről egymás között elvitáznak, gondolatokat cserélnek, igyekeznek érvelni. Sokszor ez a csend minden szónál többet mond. Itt érezheti a néző, hogy az egyik katolikus lány apologetikus felszólalásai kicsit néha „katekizmus-szagúak” voltak. Mentségére legyen mondva, bátran beleállt a vitákba.

Maga a dokumentumfilm alapkoncepciója izgalmas, hogy a Szentatya fiatalok kérdéseire válaszol. Azonban számomra hiányzott egyfajta utánkövetése a filmben szereplő fiataloknak.

Mi történt a találkozó után? Változott-e a véleménye a katolikus egyházról vagy Ferenc pápáról? Változtatott-e az életmódján? Közelebb került-e Jézushoz? Jobban szeret-e?

Az, hogy lettek-e gyümölcsei a filmnek, véleményem szerint nem kérdés, hiszen egy humoros, véleményre nyitott és a katolikus tanításokat szeretettel, de határozottan kimondó pápát ismerhet meg az, aki akár nem is vallásos néző. De azt is látni kell, hogy a későbbiekben fognak gyümölcsök beérni a fiatalok életében. Ez a film a 0. lépése tud lenni az evangelizációnak, így mindnyájunk számára egy lecke lehet, hogyan kezdjünk neki az evangélium hirdetésének. Nem biztos, hogy azonnal súlyos teológiai kérdésekkel (a bűn, a megváltás) kell kezdeni. Ferenc pápa sem úgy ment oda valószínűleg, hogy ő akkor mindenkit megtérít a forgatás alatt. Csak meghallgatta őket, a szeretetével sebeket gyógyított. A fiataloknak fel lett ajánlva, hogy tegyenek egy lépést az Egyház felé. És megtették.

Nem törvényszerű, hogy az aratja le a termést, aki vetette, főleg ebben a közegben. Nem tudhatjuk, kinél mikor érik be az az út szélére vetett mag.

Azonban vitathatatlanul arra vagyunk meghívva, hogy magvetők legyünk és elmenjünk a perifériára, ahol már nem biztos, hogy komfortosan érezzük magunkat. Jézus kéri ezt tőlünk, hogy „menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet (Mt 28,19).

Fotó: vatican News/Disney+ España

Magyar Kurír