Szívünk csücske – Caravaggio Rómában

Kupolás ikertemplomaival és egymásnak randevút adó forgalmas útjaival az egyik legszebb és legizgalmasabb tér a Piazza del Popolo. Ide torkollik bele a másfél kilométer hosszú nyílegyenes útvonal, a Via del Corso is.

Minket azonban a tér sarkán szerényen meghúzódó templom érdekelt, amely közvetlenül a városkapu mellett áll. A Santa Maria del Popolo homlokzata most nem látható, éppen tatarozzák. A már korábbi írásainkban is említett Lorenzo Bernini keze nyoma ennél a templomnál is fellelhető: ő volt az, aki VII. Sándor pápa kívánságára a régi templomot a barokk stílusnak megfelelően helyreállította. Zarándokcsoportunkat a templom sok egyéb csodája mellett főként két Caravaggio-kép vonzotta ide. A nagy olasz manierista mester műveiről már többször is írtunk lapunk hasábjain. Beszámoltunk többek között egy dokumentumfilmről is, amelyet A művészet templomai sorozat keretében játszottak a mozik a múlt év októberében. 

A 16–17. század fordulóján élt művész alkotásai ma is óriási népszerűségnek örvendenek a művészetkedvelők körében. Caravaggio egyike volt a nagy újítóknak, ami persze akkoriban nemigen tűnt fel a kortársaknak, ők csak a reneszánsz nagyjainak egyszerű folytatását látták benne. A későbbi századokban szinte elfelejtették a mestert, ám a 19. században újra fölvirradt Caravaggio napja, az érdeklődés középpontjába került, és ez a mai napig tart. Páratlan erejű szenvedélyessége, lényegre törő realizmusa mindig a jó ízlés határain belül maradt. De nézzük, mit is láthatunk a Santa Maria del Popolo bal oldali hajójának szélső kápolnájában. 

Balra a Szent Péter keresztre feszítése, jobbra pedig a Szent Pál megtérése című képekre bukkanhatunk itt. Sajnos csak oldalnézetben láthatók, így aztán fényképezni sem könnyű őket. Szemben pedig Annibale Carracci Mária mennybemenetele című festménye magasodik. 

A Szent Péter keresztre feszítése roppant tárgyilagosan mutatja be a mártíromságát éppen elszenvedő apostolt. A már fölszegezett Pétert nem szenvedéstől eltorzult arccal, nem is vérző kezekkel és lábakkal láthatjuk. Másfajta drámai eszközökkel él a festő. A szent tekintete már messze jár, földi élete lassan véget ér, s szemeivel a jövőt fürkészi. Nem úgy a pribékek, akiknek nagy gondot okozott, hogy meg kellett fordítaniuk a keresztet. Küszködnek erősen, még kötelet is igénybe vesznek dicstelen munkájukhoz. Megrázó erővel hat ránk az alkotás, pedig szemből nem is csodálhatjuk meg Caravaggio e remekét.

A másik képen Saul megtérésének jelenete tárul a szemünk elé, amint a damaszkuszi úton elveszti a látását, és leesik a lováról. Segélykérőn tárja szét a két karját. A festmény sarkában álló lovász semmi együttérzést nem mutat a földön fekvő lovas iránt, akit eláraszt a felülről ráözönlő fény. „Oly sokszor elbukunk mindannyian… Kisebb-nagyobb mértékben még a tanítványok is árulókká lettek. Ám Jézus ilyen embereket választ ki és hív az apostolkodásra; hála Istennek, ezért van reményünk. Meghívja Szent Pált is, aki ugyancsak sokszor elesik, elárulja, és üldözi az ő tanítványait, mégis apostollá lesz. Caravaggio a bibliai kompozíciók nagy mestere, érdemes megfigyelni a kép erőteljes fény-árnyék hatásait” – hallottuk idegenvezetőnktől, Istvántól. 

Caravaggio egy másik, talán kissé kevésbé ismert alkotása, a Mezítlábas Madonna a Sant’Agostino-bazilikában csodálható meg. A kép különlegességét szokatlan ábrázolási módja adja. Az, hogy a mester mezítlábas, szegény asszonynak festette le a Szűzanyát, s ráadásul még két koldus is jelen van a képen. Ez a felfogás akkoriban teljességgel elfogadhatatlan volt. Az alkotást megrendelő bíboros nagyon megharagudott Caravaggióra, amikor meglátta a mezítlábas Szűzanyát, és megtiltotta, hogy a képet bárhol is közszemlére tegyék. Végül az Ágoston-rendi szerzetesek fogadták be a művet, de ők is eldugták hátul, a templom egy sötét sarkában. Ott úgysem veszi észre senki, gondolták. Így maradhatott fenn az olasz mester e remekműve. Caravaggio képeinek jó része azért van oldalkápolnákban elhelyezve, mert művei legtöbbször megbotránkoztatást keltettek az egyháziak körében.

A Sant’Agostino-templomban egy Raffaello-falfestményt is láthatunk, amelyet kifejezetten ide készített a nagy reneszánsz mester. Szent Mónika, az édesanyák védőszentje, Szent Ágoston mamája, itt van eltemetve a róla elnevezett kápolnában, márvány szarkofágban. 

Caravaggio műveinek másik fontos helyszíne a San Luigi dei Francesi, a franciák nemzeti temploma, amelyet 1589-ben Szent IX. Lajos francia király emlékének tiszteletére szenteltek fel. Ebben a templomban három Caravaggio-képet nézhetünk meg: a Szent Máté és az angyal, a Szent Máté elhivatása és a Szent Máté mártíromsága címűeket. Némi készpénz bedobásával néhány percre fényt gyullad ki, így jobban megcsodálhatók a festmények.

Sokan jönnek el ebbe a templomba is, hogy láthassák e nagyszerű műveket. A mi zarándokutunk programjában is szerepelt az imént említett három templom, amelyekben Caravaggio-festményeket nézhettünk meg. Kérdésemre, hogy Rómában megkeressük-e majd ezeket a csodálatos képeket, idegenvezetőnk azt válaszolta: – Hát, persze, Caravaggio a szívem csücske. – Nekem is – tettem hozzá halkan, de lelkesen.

Fotó: Mészáros Ákos

Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. június 16-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.