Ökumenikus imádságot tartottak Rómában az örmény népirtás emlékére

Részt vett a szertartáson Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, az örmény apostoli egyház és az örmény rítusú katolikus egyház, az anglikán, az ortodox, az evangélikus, a metodista egyházak képviselői valamint Örményország Szentszékhez és Olaszországhoz akkreditált nagykövetei.

Az ökumenikus emlékezés homíliájában Koch bíboros a keresztény vértanúság történetét tekintette át, hangsúlyozva, hogy napjainkban világszerte a keresztény vallást üldözik legnagyobb mértékben, az utóbbi időben a vallásuk miatt mártírhalált szenvedettek 80 százaléka keresztény.

Az ökumenikus szertartás során János evangéliumából, Jézus búcsúbeszédéből olvastak fel: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” (Jn 14,1-4)

Koch bíboros a mennyei Atya házának képéhez fűzte gondolatait, hiszen ennek a háznak különös jelentősége van az emberek életében. Házunkat a földön rendszerint a magunk módján rendezzük be, saját kedvünkre, hogy élvezhessük az élet minőségét. Az evangélium szavai örömmel töltenek el bennünket és hálásak vagyunk Jézus ígéretéért, hogy az Atya házában sok hely van számunkra. Ez egyúttal ki is jelöli világosan az emberi élet célját, vagyis azt a tényt, hogy az ember földi zarándoklata akkor jut teljességre, amikor véglegesen Isten mellett lakik és közösségben él vele mindörökké.

A keresztény ember hiszi, hogy ez az ígéret már beteljesedett azok számára, akik olyan állhatatossággal követték őt, hogy részt nyertek a sorsában. Ők a vértanúk – hangsúlyozta beszédében Koch bíboros. Jézus szeretetté alakította a rajta gyakorolt erőszakot azzal, hogy életét adta az emberekért a kereszten. Keresztje a legradikálisabb formájú szeretet. Jézus számunkra a legeslegelső vértanú. Mint eredeti vértanúság, Jézus missziója egyidejűleg minden mártírium őstípusa. Szent István protomártír vértanúsága a szent iratok tanúsága szerint Jézus passiójának a megjelenítése, egészen a megbocsátás szaváig menően, ahogy Lukács evangélista írja Jézusnak az Atyához intézett imájában a halála előtt: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34) Ugyanezt mondja István is a halála előtt imájában: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” (ApCsel 7,60)

Ahogy Jézus teljesen magára vette az Atya akaratát értünk emberekért, és meghalt irántunk való szeretetből, éppúgy a keresztény vértanú jellemzője, hogy nem keresi a vértanúságot önmagában, hanem Jézus Krisztusba vetett hite következményeként fogadja. A keresztény vértanúság megkülönböztető jele tehát a szeretet. Minthogy a vértanú gyakorlatba ülteti át a szeretet győzelmét a gyűlölet és a halál felett, a keresztény vértanúság az Isten és a testvérek iránti szeretet legfőbb formája, ahogy azt a II. vatikáni zsinat tanítása hangsúlyozta: „A vértanúságot tehát – mellyel a tanítvány hasonlóvá válik a Mesterhez, aki a világ üdvösségéért szabadon fogadta a halált, és a vérontásban olyan lesz, mint ő – az Egyház a legnagyobb ajándéknak és a szeretet legnagyobb próbájának tekinti. Keveseknek adatik meg, de mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, s őt az Egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton.” (Lumen Gentium 42.)

A zsinat „a szeretetnek ezt a legfőbb bizonyítékát” elismeri nemcsak a Katolikus Egyház vértanúiban, hanem más egyházak és keresztény egyházi közösségek mártírjaiban is. Ez a mély elismerés egyre jobban elterjedt a keresztények között, főként a huszadik században, melynek elején az örmény keresztények véres vértanúságot szenvedtek az örmény nép genocídiuma idején, amelynek emlékezetére összejöttünk ma – utalt Koch bíboros a közös imádság alapjára. Attól kezdve a kereszténység mind jobban a vértanúk egyháza lett, mással összehasonlíthatatlan mértékben. Valójában ma több vértanú van, mint az első századok keresztényüldözései során. A hitük miatt üldözött emberek nyolcvan százaléka keresztény. A keresztény hit ma a világon a leginkább üldözött vallás – állapította meg a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke.

Minden egyháznak és keresztény egyházi közösségnek megvannak a maga vértanúi. A keresztényeket ma nem azért üldözik, mert ortodox vagy keleti ortodox, katolikus vagy protestáns keresztények, hanem mert keresztények. A vértanúság ma ökumenikus és ezért a vértanúság igazi és valódi ökumenizmusáról kell beszélni.

Koch bíboros utalt Szent II. János Pál pápának az ökumenizmusról szóló Ut unum sint kezdetű enciklikájára, hogy a keresztényeknek létezik már egy „közös martirológiuma”: „Az istenközpontú látásmód szerint nekünk, keresztényeknek már megvan a közös martirológiumunk. Ez magában foglalja századunk vértanúit is, akik többen vannak, mintsem gondolnánk, és mutatja, hogy nagyon mélyen Isten fönntartja a közösséget a megkereszteltek között a hit legnagyobb követelményében, mely az élet föláldozásában nyilvánul meg.” (UUS 84) A vértanúk ökumenizmusában – folytatta Koch bíboros – megtaláljuk a keresztények közötti egység alapját és remélni lehet, hogy a keresztény vértanúk segítenek a teljes egység megtalálásában. A korai Egyháznak ezt a hitbéli meggyőződését fejezi ki ismert megállapításuk: „Sanguis martyrum semen Christianorum”, a vértanúk vére a kereszténység magvetése. Ebből adódóan remélhetjük, hogy oly sok mai vértanú vére a jövőben Krisztus egyetlen Teste egységének magja lesz.

Az örmény vértanúk megnyitották a szemünket erre a látásra a huszadik század elején történt véres harcok nyomán. Arra emlékeztetnek, hogy a vértanúság nem peremjelenség a kereszténységen belül, hanem az Egyház sarokpontja. A vértanúság a kereszténység lényegi jegye, amiért is a kereszténység nem létezhet vértanúság nélkül, hiszen Krisztus követésével együtt jár a mártírium. A vértanú keresztény ugyanis nem egy nemes eszméért hal meg, legyen az akár az emberi méltóság legmagasabb ideálja, hanem Jézus Krisztussal együtt feszítik meg, ahogy a svájci Hans Urs von Balthasar mondta: „A vértanú meghal azért, aki már meghalt érte”.

Az örmény vértanúk kiváltságos módon tettek tanúságot erről a krisztusi dimenzióról. Mint a világ történelmében első keresztény állam tagjai hűségesek maradtak apostoli hitükhöz és életüket adták Krisztusért. Az eredeti görög szó – martys – jelentése értelmében tanúságtevők ők, nem csak szóval tettek tanúságot, hanem az életükkel. Példájukban az evangélium ígérete valóban beteljesedett, lakhelyet vettek az Isten mellett, az örökkévalóságra. Miközben hálát adunk példaszerű tanúságtételükért, kérjük a közbenjárásukat földi zarándokutunk számára – zárta homíliáját Kurt Koch bíboros, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke az örmény népirtásra emlékező ökumenikus szertartáson mondott homíliájában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír