Tavaly szeptemberben Kárpát-medencei ifi Háló-találkozót rendeztek a vajdasági Adán. Egy zentai testvérpárban, Burány Ildiben és Mariban felmerült a folytatás vágya, elsősorban a délvidékiekre összepontosítva. A Kárpát-medencei találkozó visszajelző kérdőívein sokan jelezték, hogy szívesen segítenek egy későbbi találkozó szervezésében, és nemcsak hogy nem kellett „győzködni” az embereket, hogy jöjjenek és éljék át ismét a találkozás örömét, és hogy megéri áldozatot vállalni a közösségért, de jóval többen is jelentkeztek, mint ahány fiatalra számítottak a szervezők.
A résztvevők körülbelül fele érkezett Zentáról és környékéről, a többiek főleg a Tisza-mentéről és a Bácskából (Ada, Bácsföldvár, Bogaras, Csóka, Felsőhegy, Hódegyháza, Kúla, Magyarkanizsa, Óbecse, Péterréve, Szabadka, Temerin, Topolya, Törökfalu). Két fiatal Budapestről utazott a találkozóra, ketten pedig sokak által alig ismert szerémségi Maradékról és Satrincáról. A nyugat-bácskai Kupuszináról és a dél-bánáti Udvarszállásról is jött egy-egy fiatal.
A délelőtt helyszíne a BeeHome nevet viselő klubhelyiség volt. A regisztráció után „jégtörő” játékok segítették a résztvevők között a kapcsolatfelvételt játékos, mókás formában, ám nem csak a „felszínt kapargatva”.
Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője igazi ünnepnek nevezte, hogy ismét ennyi fiatal van a találkozón. A beszédében elhangzott: minden közösségi esemény hármas találkozás, embertársainkkal, önmagunkkal és az Istennel. A megnyitó a középpontba helyezte a találkozás–kapcsolat–közösség jelszót is.
Balcsák Szilárd, Szabadkán szolgáló fiatal pap tartott előadást arról, mit jelent közösségben lenni. Lendületesen és hitelesen adta át személyes tapasztalását, hogy maga Jézus Krisztus a legnagyobb közösségformáló erő. Az előadás visszatérő motívuma volt a shalom kifejezés, ami nemcsak békét jelent, hanem annál többet. Azt jelenti: gyere be, az én szívemben sok hely van. Ez a közösségeink alapja – mondta az előadó.
Délután a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium termeiben kiscsoportos beszélgetéssekkel folytatódott a program, melyek során e shalomot élhették meg a résztvevők, hiszen a csoportokban a személyes terünkbe, a lelki világunkba hívták meg egymást a fiatalok.
Ezután examen meditatív, szemlélődő jellegű imádságon vettek részt a fitalok, ami alkalmat adott arra, hogy visszatekintsenek a napra, és Isten jelenlétét keressék.
A találkozó zárásakor ismét megfogalmazódott: a Hálónak nem célja, hogy külön „hálós identitású” fiatalokat toborozzon. Az aktív, közösségi szemléletű fiatalokat szeretnék összefogni, és olyan nyitott programokat szervezni, amihez „még kívülállóként” is könnyen lehet kapcsolódni.
A találkozóról szóló beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.
A hálós programok folytatódnak: április közepén a szerémségi Maradékon lesz régiós, a hónap végén Csíksomlyón Kárpát-medencei találkozó; nyáron tábort, ősszel pedig önkéntes akciókat szerveznek a 72 óra kompromisszum nélkül akcióhoz kapcsolódva.
Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria