Követte Krisztust a szenvedésben – Dávid Zsuzsanna tárlata Esterházy Jánosról a D18-ban

A tárlaton az egységes, azonos méretű alkotásokból álló sorozat tizenkilenc darabja mind Esterházy Jánoshoz kötődik, felelevenítve a mártír sorsú politikus életének kálváriáját. A kiállítás címe utalás arra, hogy Esterházy János (1900–1957), a két világháború között – a felvidéki magyarság legkiemelkedőbb politikusa, pártelnök és parlamenti képviselő –, Szlovákia náci Németország általi megszállását követően elkötelezett katolikusként kijelentette: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

A kiállítás megnyitóján a megjelenteket Molnár Imre történész köszöntötte, aki az 1980-as évek végétől kutatja Esterházy János életét. (Legutóbb 2021-ben jelent meg szerkesztésében az Isten Szolgája Esterházy János Emlékkönyv III. című monumentális, több mint 700 oldalas kötet.) Külön üdvözölte Mihály Gábor Kossuth-díjas képzőművészt, aki a zugligeti Szent Család Plébánia parkjában látható Esterházy János-mellszobrot készítette. Molnár Imre köszöntötte Kránitz Mihály teológust, tanszékvezető egyetemi tanárt is, aki Esterházy János szenvedéstörténetének kiváló ismerője.

Kiemelte: Szent Kereszt felmagasztalásának napja van. Ez a katolikus ünnep olyan mélységes titkot, teológiai üzenetet hordoz magában, amiről János testvérünk kapcsán hosszasan elmélkedhetnénk. Az alsóbodoki kápolna, amely a mártír sorsú politikus halála után hatvan évvel, 2017-ben befogadta földi maradványait, szintén a Szent Kereszt nevet viseli.

Molnár professzor leszögezte: a magyar apától és lengyel anyától született Esterházy János az egyik legkiemelkedőbb politikusa volt nemzetünknek, államférfiúi nagyság. Aki elsőből utolsó lett. A kötél általi halálra ítéléséről szóló határozat azzal zárul, hogy nem érdemli meg a golyó általi kivégzést. Az akasztás a legnagyobb gaztetteket elkövető bűnösök kivégzési módja volt, csakúgy, mint a kereszt. Esterházy Jánosnak még a földi maradványait sem adták ki a családja számára, nevét sem volt szabad kiejteni. Mostanra azonban – az evangélium igazsága szerint – utolsóból ismét az elsők egyike lett, hiszen nemcsak hamvai kerültek vissza szülőföldjére, hogy temettethessenek el méltó és szent körülmények között, hanem 2019-ben a Krakkói Egyházmegyében a boldoggá avatási eljárása is megindult.

Molnár Imre két levelet olvasott fel: az egyik Esterházy János utolsó levele, melyet a mírovi börtönből húgához, Máriához írt 1957 februárjában, nem egészen egy hónappal halála előtt: „Angyali jó Mariskám! A súlyom negyvenhét kilogramm, a lázam 39,8. Úgy fulladok, mintha víz alá nyomtak volna. A szívem össze-vissza ver. Semmit nem ehetek, mindent kihányok. A betegség három oldalról is támad: tüdő, szív, gyomor. És így együtt, ez már túl sok. Amióta nem ehetek, a szervezetem már annyira le van gyengülve, hogy nem tudok már ellenállni ezeknek a támadásoknak. Az orvosok mindent megtesznek (a börtönbe zárt orvosokról van szó – a szerk.), de én úgy érzem, hogy életem gyertyája lassan kialszik. Mivel hat hét híján tizenkét évet leültem, talán helyet adhatnának annak a kérvénynek, hogy függesszék fel börtönbüntetésemet, és egy pár hónapra vigyenek át a nyitrai börtönbe. Lehet, hogy egy civil kórházban meg tudnék erősödni. Legdrágább Mariskám, nehéz szívvel írom neked e sorokat. Bocsásd meg, hogy gondot, kiadásokat okoztam és mindent. Mindnyájatokat áldalak, ölellek, csókollak. Imáitokban kérjétek számomra az Úristentől a jó halál kegyelmét…”

A másik címzettje Esterházy János nővére, Lujza:„A háború vége felé, amikor a pesti ostrom elkezdődött, azért kezdtem imádkozni, hogy a Jóisten engedje meg, hogyha kell, szenvedések és nélkülözések árán is méltóvá váljak arra, hogy őt megtisztulva követhessem. És mivel ezt kértem, ezért imádkoztam, amikor az oroszok elszállítottak, és aztán később is, a Gulágon, és a csehszlovák kommunista börtönökben is, teljesen nyugodt voltam, és amikor már úgy éreztem, hogy helyzetem nagyon nehéz, egyszerűen azt mondtam magamnak: nem szabad kétségbeesni, hanem örülni kell, mert az Úr Jézus meghallgatta kérésemet.”

Molnár Imre hozzáfűzte: Esterházy János tehát az útkereszteződésben, ahol már nem lehet tovább menni, talál egy utat, ami fölfelé vezet, az Isten felé, akitől azt kéri imáiban, engedje meg neki, hogy Krisztus nyomába léphessen. A Golgotára, a keresztúton akarja követni. Itt vagyunk a mai ünnep lényegénél: Krisztus, az emberiség Megváltója a megváltás számtalan útját választhatta volna, de ő a szenvedést választotta. „És János testvérünk úgy gondolta: ha másképp már nem tud segíteni honfitársainak, a rábízottaknak, akkor ő is azt az utat választja, amellyel Krisztus az egész emberiséget megváltotta.” Többször is leírja, hogy szenvedéseit mindennap felajánlja valakiért engesztelésül. Vasárnaponként, az Úr napján ellenségeiért imádkozott, azokért, akik őt ártatlanul elítélték, bebörtönözték, kínozták. Amikor a Gulágra került, mindenétől megfosztva, ő, akinek korábban mindene megvolt, levelet ír szeretteinek: „Hitemet nem veszítem, az Úristen és minden szentjei itt vannak és segítenek. Imádkozom értetek és mindenkiért, áldalak és ölellek mindannyiótokat!”

Molnár professzor ezzel összefüggésben Pázmány Pétert idézte: „A szenvedések igáját mindig ketten hordjuk, mellettünk igába befogva ott van az Úristen.” János testvér erről tesz tanúságot, nem pedig azt kérdezi: hol van az Isten, hol volt a Gulágon, hol volt Auschwitzban? A válasza: itt van velem és segít. Az istenhit nemcsak hogy megtartotta a szenvedésben János testvérünket, hanem olyan többlet lelkienergiát adott neki, amellyel már ő tudott szolgálni másokat a szenvedésein keresztül. Sorsa azonosulás volt Krisztus szenvedéseivel.

A történész a tárlaton látható képekről szólva kiemelte: Dávid Zsuzsanna a művészet erejével próbálja nyitogatni a titkokat, minden egyes festménye kis ablaknyitás Esterházy János misztériumára, amelyen keresztül betekinthetünk abba a titokba, amit ő hordoz.

Gréczi László újságíró leszögezte: Dávid Zsuzsanna kiállítása a szeretetről szól, a kiforrott művész alkotásai Esterházy János lelkületét hordozzák, és megszerettetik a tárlat látogatóival a mártírságot vállaló politikust.

Gréczi László Molnár Imre és Dávid Zsuzsannáé mellett megemlítette a 2018-ban elhunyt Paulisz Boldizsár, az alsóbodoki Esterházy zarándokközpont létrehozója és Lencsés Zsolt festőművész és freskófestő nevét, akik mindketten ugyancsak rengeteget tettek azért, hogy Esterházy János életét, munkásságát és mártíriumát minél többen megismerhessék. Az újságíró felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a tárlat vándorkiállítás, Magyarországon kívül látható volt már Lengyelországban, a Felvidéken, Csehországban. Budapestre tizenkettedszer érkezet, a tizenkettes szám pedig sok mindenre utal egy hívő ember számára.

A képek megszületéséről az alkotó vallott. Dávid Zsuzsa kiemelte a templomépítő Paulisz Boldizsár szerepét, aki Reményik Sándor verssorának szellemében – „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” – iskolát is épített. Felépült a Szent Kereszt felmagasztalása kápolna is Alsóbodokon, amelynek festésében, díszítésében Dávid Zsuzsanna is segített, Lencsés Zsolttal és másokkal együtt. A festőművész korábban olvasta Molnár Imre történész Esterházyról szóló könyvét, Alsóbodokon pedig személyesen is megismerkedett a szerzővel, akinek kutatómunkájának köszönhetően Esterházy alakjában egy valódi, hús-vér ember képe rajzolódott ki előtte, egy igazi Krisztus-követőé, aki az életszentség útján járt, és már életében nagyon közel került az Úristenhez, s aki most talán még hatékonyabban munkálkodik értünk, mint földi életében.

A kiállításmegnyitón énekelt és szavalt Csábi István iskolaigazgató, előadóművész, Híves István karnagy furulyán kísérte. Elhangzott Dávid Zsuzsanna Engesztelő ima Esterházy Jánossal a békéértcímű imádságos költeménye is, amit az orosz–ukrán háború mielőbbi befejezésének vágya ihletett.

A tárlat október 5-éig látható a D18-ban.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír