Lélekbűvész vagy szélhámos? – Guillermo del Toro Rémálmok sikátora című filmjéről

Lassan már az sem háborít fel bennünket, ha kiderül, jól értesült információforrásunk csak egy szélhámos, aki a megtévesztést és a megvezetést hivatásszerűen űzi. Nem mindig volt ez így – gondolnánk –, eleink jobban megnézték, ki az, aki győzködi őket, és mit akar elhitetni velük. Pedig az embert minden korban be lehetett csapni, főleg akkor, ha lelkében évtizedes sebeket hordozott. Az sem volt ritka, hogy valaki önként és tudatosan kereste fel a megtévesztőket, hátha az illúzió káprázata eltereli a figyelmét a szürke hétköznapokról. A mutatványosok sátrainál mindenki találkozhatott a világ legerősebb emberével, megtudhatta, mit hoz a jövő, vagy láthatott bizarr lényeket, melyeket hazatérve igyekezett gyorsan el is felejteni. Guillermo del Toro legújabb filmjének hősét, Stan Carlisle-t (Bradley Cooper) a harmincas évek Amerikájában olyan emberek közé sodorja az élet, akik számára a szemfényvesztés nem bűn, hanem kötelesség, hiszen ez a munkájuk.

Stan hamar elnyeri a társaság bizalmát, a főnök, Clem (Willem Dafoe), látva szolgálatkészségét, azonnal munkát ad neki. A fiatalember összeismerkedik egy mentalistapárral, s Pete (David Strathairn) és Zeena (Toni Collette) olyannyira megkedvelik őt, hogy megosztják vele attrakciójuk titkait. Stan tehetséges tanítványnak bizonyul, ám úgy érzi, „a csőcselék operája” neki túl kevés. Rábeszéli Mollyt (Rooney Mara), az egyik fiatal mutatványost, hogy kerekedjenek fel a nagyobb siker – és persze a pénz – reményében. Távozásuk előtt Pete váratlanul meghal, ami éppen kapóra jön Stannek, hiszen így hozzájut az öreg titkait tartalmazó könyvhöz.

Két évvel később Stan, már sikeres mentalistaként, az egyik előadásán találkozik Lilith Ritter pszichológussal (Cate Blanchett), aki befolyásos és gazdag emberek lelkét ápolja. Stan és Lilith között bűnös szövetség köttetik: a nő információkat ad ki a pácienseiről, melyek felhasználásával Stan be tudja hálózni mit sem sejtő áldozatait. A filmet sajátos keretbe foglalja a szörny vagy rémlény története. Clam időről időre emberalatti állapotba taszít egy alkoholfüggőt, aki a napi italadagjáért bármit megtesz, amit parancsolnak neki, egészen addig, míg bele nem pusztul a megpróbáltatásokba.

A mexikói filmrendező nevét az Ördöggerinc és A faun labirintusa című filmek tették méltán ismertté. A víz érintése című moziért Oscar-díjat is kapott, ám ez az alkotás didaktikus és trendi jellege miatt igencsak megosztotta a nézőket. Guillermo del Toro maszkmesterként is dolgozott, e tudományát igen kreatívan alkalmazza a filmjeiben. A Rémálmok sikátora – mely William Lindsay Gresham regénye alapján készült – nem sokban hasonlít eddigi alkotásaira. Bár valószínűleg nem ezt tartjuk majd a legjobb del Toro-filmnek, mégis érdemes szót ejteni róla, mert morális üzenete kiemeli napjaink filmterméséből.

Elsőre tényleg úgy tűnik, hogy Pete és Zeena képes belelátni az emberek fejébe. Stannek azonban elárulják, hogy mutatványuk egy sajátos verbális jelrendszer és a kiváló megfigyelőképesség ötvözete. Egy kicsit több is annál, hiszen „a múlt árnyékát” meglátva olyasmit is észrevesznek, ami az avatatlan szem előtt rejtve marad. Nagy hatalom rejlik az efféle tudományban: „Ha valaki elhiszi, hogy varázsereje van, akkor vakká válik, mert azt is elhiszi, hogy mindez igaz” – mondja Pete egy alkalommal Stannek. A hamis remény „jó embereknek okoz fájdalmat”, a mutatványosnak pedig „végül csak a lelkiismeret-furdalás marad, mert Isten elől nem lehet elmenekülni”. Valóban nagy a kísértés, hogy egy lélekbűvész szellemidézésbe kezdjen, elhitetve az emberekkel, hogy látja, ami láthatatlan. A mentalistapár tudja, hogy mindenki elveszített már valakit, akivel szívesen találkozna újra, és e találkozásért olyasmit is megtenne, ami normál körülmények között esze ágában sem lenne. „Az emberek kétségbeesetten szeretnék elmondani, kik ők, vágynak a kitárulkozásra”, ezt pedig egy szélhámos könnyen kihasználhatja.

Stan első trükkjével a helyi seriff intézkedését hiúsítja meg, felhasználva mindazt, amit Pete-éktől ellesett. De hol húzódik a határ a szemfényvesztés, a bűvésztrükk és a hazugság, a spiritiszta szélhámosság között? Stan az első adandó alkalommal átlépi ezt a képzeletbeli vonalat: a Lilith-től kapott bizalmas értesülések alapján próbál meg a dúsgazdag Ezra Grindle-től (Richard Jenkins) pénzt szerezni. Ez az eset nagy felkészültséget igényel, a férfi ugyanis nem egyszerűen csak találkozni akar valakivel, aki már nem él, hanem azt szeretné, hogy az illető megbocsássa neki, amit a múltban tett vele. Stan büszke magára, amikor a hazugságvizsgálóval felszerelt Ezrát sikerül átvernie. Pedig Pete megmondta neki egykor, hogy honnan van a képessége: Ha valakit gyerekkorában sanyargattak – márpedig Stannel ez történt –, az kénytelen volt megtanulni az apró jelek értelmezését, és így jó emberismerővé válhatott. De az öreg ehhez azt is hozzátette, hogy ha meg is nyomorították, az akkora szakadékot hozott létre benne, amit semmi nem tud áthidalni. Stant látszólag csak a pénz érdekli, ám úgy tűnik, valójában semmi nem képes betölteni a lelkében tátongó űrt.

Napjainkban egyre gyakrabban kérdőjelezik meg az erkölcsi törvény létezését, a morális szempontok fontosságát. Pedig ez nem elvi, hanem gyakorlati kérdés, hiszen a gátlástalan ember előbb-utóbb önmagát és a környezetét is tönkreteszi. Guillermo del Toro filmjét lehet bírálni azért, mert sejthető, hőse végül hová fog jutni, a felemelkedés és bukás, a mindig van egy nagyobb szélhámos motívumait számtalanszor láttuk már. Mégis, ennek a filmnek pont az az erénye, hogy egy olyan történetet mesél el – újra –, ami évtizedek, sőt, évszázadok óta bennünk él, csak korunk embere szeretné egyszer s mindenkorra elfelejteni. És ha egyszer ez sikerül, akkor biztos, hogy mindenki rémlénnyé változik. Végleg.

Szerző: Baranyai Béla

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. február 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.