Az alkalomra meghívást kaptak mindazok, akik az elmúlt 50 év alatt a kórus tagjai voltak, és a szentmisét követő koncerten ők is bekapcsolódhattak a zeneművek előadásába.
A jubileumi ünnepre a templom megtelt a kórustagok rokonaival, az ének- és zenekar barátaival, támogatóival, meghívott vendégeivel. A szentmise elején Puskás Attila, a kórus lelkivezetője köszöntötte a koncelebráló atyákat – Kránitz Mihályt, Juhos Imrét, Csány Péter szalézi szerzetest és Szlama Ákost. A szentmisét hálából az elmúlt 50 év kegyelmeiért ajánlották fel, valamint megemlékeztek a névadó Bosco Szent Jánosról is, akinek emléknapja (január 31.) mindig kiemelkedő ünnep a kórus életében.
A mise zenei tételeit Gounod Szent Cecília-miséjéből választották. Ez a mű közel áll a kórus tagjaihoz, az Istenbe vetett bizalom, bátor hitvallás sugárzik belőle. Ezt a lelkületet szeretnék megerősíteni a hallgatóságban és egymásban is – indokolta a darabválasztást a karmester, ifj. Benyus Sándor. A mise szólótételeinek előadásában Szabóki Tünde (szoprán), Molnár András (tenor) és Cser Ágoston (basszus) működtek közre, akik visszatérő vendégművészei a Don Bosco Ének- és Zenekar koncertjeinek.
Martos Levente Balázs püspök szentbeszédében a katedrálisról elmélkedett, különböző képeket állítva párhuzamba egymással. A kövekből épített katedrális szent hely – mondta a püspök –, amelyben Isten otthonra talál. De a katedrális sem csak emberi mű, hanem olyan hely, ahol az ember Istennel találkozhat, és végső soron Isten közreműködésével jön létre.
Zenei hangokból is lehet katedrálist építeni, de nem mindegy, hogy megpihen-e ott a lélek, és helyet kap-e benne Isten”
– utalt arra a küldetésre a püspök, amelyet a kórus és a zenekar betölt szolgálatával, és amellyel a zenén keresztül szeretne másokat is közelebb vinni Istenhez.
„Bosco Szent János is egyfajta katedrálist épített – folytatta –, amelybe a kicsiket, szegényeket, az Isten irgalmára rászorulókat gyűjtötte össze.
Kérjük az ő közbenjárását azért, hogy a közösségeink továbbra is befogadó közösségek maradhassanak, és jól szeressünk mindenkit, aki kapcsolatba kerül velünk”
– adott lelki útravalót Martos Levente Balázs püspök a kórustagoknak.
A könyörgésekben megemlékeztek az alapító atyákról, az elhunyt kórustagokról, a közösségben létrejött házasságokról és az így megszületett családokról.
Khirer Vilmos mint a Központi Papnevelő Intézet vicerektora 1975-ben hívta meg a kántori szolgálatából éppen nyugdíjba vonuló egykori szalézi szerzetes tanárt, Dauner Jánost, hogy az Egyetemi templomba járó kiskamasz fiatalokkal foglalkozzon. A társadalmi berendezkedés és politikai légkör nem kedvezett az ifjúságpasztorációnak, „János bácsi” kezei alatt mégis néhány év alatt a zenei és a hitélet iránt is elkötelezett ifjúsági közösség épült fel, akik saját kortársaikat is a kórusba tudták vonzani. Az elmúlt öt évtizedben az ifjúsági kórus többgenerációssá vált, az alapító egykori kiskamasz fiatalok ma már szülők, nagyszülők, akik gyermekeikkel, unokáikkal közösen énekelnek-zenélnek. Az ének-zenekar nagy egyházi ünnepeken és jeles alkalmakon – köztük az 1991-es és a 2023-as pápalátogatáson, valamint a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson – is szolgálhatott. De a közösség összetartozását erősítették a nyári táborok, számtalan vidéki szereplés és emlékezetes külföldi utazások Erdélytől a Felvidéken és Lengyelországon át Észak-Itáliáig.
A kórus által előadott művek köre felöleli az egyházi év ünnepeit és az európai zenetörténet széles palettáját. Repertoárjukon százhúsz-száznegyven mű szerepel, illetve önálló zenekari műveket is játszanak. Fontos hagyománnyá vált, hogy november 1-jén előadják Mozart Requiemjét. Több zenei CD-t is rögzítettek az elmúlt években. A kórus vezetőit és tagjait mind a mai napig az a remény élteti, hogy missziót teljesítenek, értékteremtő és -hordozó tevékenységet végeznek. Büszkén vállalják névadójuk, Bosco Szent János örömteli, derűs lelkületét és nagy, összetartó családként tekintenek magukra.
1998-ban ifj. Benyus Sándor karmester vette át a kórus vezetését Dauner Jánostól. Karvezetőként Bakonyiné Marton Katalin segíti a munkáját. A Don Bosco Ének- és Zenekar a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban minden vasárnap zenei szolgálatot lát el a 10 órás szentmisén, valamint közreműködik a Központi Papnevelő Intézetben tanuló kispapok formálódását kísérő különböző ünnepi alkalmakon.
A kórusnak az V. kerületi önkormányzat Kölcsey-díjat adományozott 2025-ben, a magyar kultúra napján.
Az ünnepi liturgiát követően a korábbi kórustagok is felsorakoztak a szentélyben, és az így több mint 150 fősre bővült ének- és zenekar rövid koncertet adott. A műsort legkedvesebb, az elmúlt fél évszázad alatt sokszor és szívesen énekelt darabjaikból állították össze.
Elhangzottak többek között Halmos Béla, Lodovico Grossi da Viadana, Jacob Arcadelt, Franz Schubert, Marco Frisina művei. Nem hiányozhatott a repertoárból a kórus himnuszává vált Camille Saint-Saëns-mű sem, amelynek magyar szövege a kórus alapító karnagyának, Dauner Jánosnak kedves imája volt: „Szól örömének, száll fel a lélek, dicsér minden téged, Isten. Ím, eléd állunk, hő vágyunk, áldást osztón tekints le ránk.”
A Christus vincit előadásához a legifjabbakból toborzott rézfúvós együttes is csatlakozott igazi nagyzenekari hangzást teremtve és megmutatva, hogy biztosított a zenekari utánpótlás.
A műsor Georg Friedrich Händel Messiásának Halleluja tételével zárult, amely mindennél jobban kifejezte azt az örömöt, amellyel a Don Bosco-kórus tagjai Isten dicsőségét szeretnék megénekelni.
Az ünnepi eseményt késő estig tartó agapé követte, amelyről természetesen nem hiányozhatott a születésnapi torta sem, és ahol régi és jelenlegi kórustagok találkoztak újra egymással. A Don Bosco Ének- és Zenekar a jubileumi évben a tervek szerint további koncertekkel, kiállítással, dokumentumfilmmel szeretné felidézni az elmúlt 50 év történetét.
Szerző: Gáborné Haáz Andrea
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria