Fiad mellé társul elszegődtem – Gyémántmiséjét ünnepelte Szabó Ferenc SJ

Az ünnepelttel koncelebráltak Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek, Varga Lajos váci segédpüspök és a jezsuita szerzetes rendtársai, élükön Vízi Elemér tartományfőnökkel.

A szentmise kezdetén Vízi Elemér kifejezte örömét, hogy e jeles napon, Urunk színeváltozásának ünnepén együtt ünnepelhetik Szabó Feri atyát pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján. A hazai jezsuiták provinciálisa emlékeztetett az ünnepelt kiemelkedő intellektuális szolgálatára, amit a Vatikáni Rádió magyar adásának élén végzett huszonöt éven keresztül, később pedig a Távlatok főszerkesztőjeként, könyvek, versek szerzőjeként. Hálaadás ez a szentmise mindezekért Istennek.

A gyémántmiséjét ünneplő Szabó Ferenc hosszas kórházi kezelését megszakítva mutatta be a szertartást, kerekesszékben. Bár fizikailag gyenge volt, tekintetéből derű sugárzott, mint aki egyetlen pillanatra sem adja fel a Gondviselésbe vetett távlatos reményét. Hálát adott a Jóistennek azért a sok-sok kegyelemért, amivel elhalmozta hosszú élete során, hatvanévnyi papságáért, hetvenévnyi jezsuita életéért, és arra kérte a megjelenteket, „kedves barátait”, hogy ők is tegyék ezt. Egyúttal megköszönte a jelenlévőknek, hogy vele együtt ünnepelnek.

Ti is ajándék vagytok nekem, a barátság Isten legfőbb ajándéka”

– mondta, hozzáfűzve: imádkozik azokért, akik hosszú kórházi tartózkodása idején fohászkodtak az Úrhoz a gyógyulásáért, szenvedései enyhüléséért.

Az evangélium Máté evangéliumából hangzott el, az Urunk színeváltozását elbeszélő versek (17,1–9).

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek homíliájában kifejtette: minden szentmise valamiképpen kilép az időből, hiszen visszavisz bennünket az utolsó vacsora termébe és a Kálváriára. Ki is mondjuk, hogy jelenbe „hozódik” Jézus megváltó áldozata. Másképpen is időhöz kötődik a mise, számontartjuk, mikor voltunk elsőáldozók, mikor bérmálkoztunk, egy papnak pedig kiemelkedő emléke az újmiséje, aztán múlnak az évek, eljut az ezüst- és az aranymiséhez, de csak nagyon kevesen érik meg a gyémántmisét. Aki ezt eléri, az elmondhatja: sok nehézség, megpróbáltatás volt az életében.

„Kedves Feri,

magáról a Kálváriáról jöttél ide, a kórházi ágyról, sokféle szenvedéssel a hátad mögött, ami már önmagában nehézzé teszi az emberi életet”

– mondta a főpásztor. Hozzátette: mégis gyönyörű ünnephez érkeztünk, Urunk színeváltozásának az ünnepéhez, amelyen az Úr Jézus meg akarta erősíteni a tanítványait közelgő szenvedéseinek elviselésére, és ízelítőt adott nekik az üdvösségből.

Az érsek emlékeztetett rá, hogy ez az ünnep magyar ünnep is, hiszen az 1456-os nándorfehérvári győzelemnek a fogadalmi ünnepe. „Ezen a szép ünnepen mindenki emlékezik, valamiképpen én is emlékezem, hiszen ebből a hatvan évből ötven éve valamilyen formában ismerjük egymást Ferivel” – mondta Bábel Balázs.

A kalocsa-kecskeméti érsek felidézte azt is, hogy a hatvanadik születésnapjára Feri atya verset írt hozzá, Repülni születtél címmel: „Álmaimban sokszor repültem…”

Repülni nem lehet egy szárnnyal, csak két szárnnyal – fejtegette a főpásztor. – Szabó Ferenc életében az egyik szárny a teológia volt, az Isten utáni vágy, az Isten tudománya, és minden, ami ehhez kapcsolódik, így az egyháztörténelem. A másik szárnyhoz tartozik az irodalomtörténet, a költészet, a szellem embereivel való találkozás. Salamonról olvashatjuk a Királyok könyvében, hogy háromezer beszéde volt és ezerötszáz éneke. Mindenről tudott beszélni. Szabó Ferenc is ilyen. Napjainkban nagyon sok ember nem olvas el annyi könyvet, mint amennyit ő írt. A mai katolikus, idősebb és érettebb korú hívő nép pedig mindenekelőtt a rádió hangján keresztül ismerte meg a gyémántmisés Szabó Ferencet. A Vatikáni Rádiónak az a huszonöt esztendő volt a fénykora, amikor ő vezette a magyar adást.

Kinyitotta az ablakot a világegyházra, a II. Vatikáni Zsinatra, a teológiai küzdelmekre,

és az akkori elnyomott időkben – amikor Magyarországon csak nagyon korlátozott volt az egyházi könyvek kiadása – megtudhattuk ezáltal, hogy mások mit gondolnak a világról, a teológiáról, az irodalomról.

Bábel Balázs visszaemlékezett rá, hogy ifjú szeminaristaként, majd papként rendszeresen hallgatta a Vatikáni Rádió magyar adását. Magyarországon csak 1975-ben jelent meg a II. Vatikáni Zsinat okmányainak teljes kiadása, de addigra már mindazok, akik hallgatták Szabó Ferencet, megismerhették a zsinat konstitúcióit, dokumentumait, határozatait, melyeket később megpróbáltak átültetni a magyar valóságra. Később következtek a nagy teológiai eszmefuttatások, értékelések Teilhard de Chardinről, Henri de Lubacról, Karl Rahnerről, a pápák teológiájáról. Tízrészes sorozatot készített Benedek pápáról, Ferenc pápa pedig mindig szerepel a prédikációiban. Ugyancsak jellemző Szabó Ferencre a költészet iránti nagy vágyódás, és az, hogy a hit tanúja legyen. A teológia szerint a hitet meg lehet közelíteni szubjektív, illetve objektív módon, a tartalmát ismertetni az emberekkel. Tudjuk, hogy a hit kegyelem, de a kibontása mindig tudásból kell, hogy fakadjon.

A személyes hitedet is megismerjük, ha olvassuk verseidet vagy tanulmányaidat

– fordult az ünnepelthez az érsek. –

Péter apostolék tanúi voltak Jézus színeváltozásának a hegyen, és te is, írásaidban, megnyilatkozásaidban úgy beszélsz, írsz a hitről, mint aki tanúja vagy az Egyház kétezer éves múltjának, figyelve az idők jeleire, megfogalmazva azt is, hogyan kell a hitet valóra váltani. Ez a mai időkben olyan fontos, mint az éhező embernek a falat kenyér.

Óriási ugyanis a tájékozatlanság a hit dolgaiban, ezért az ortodox katolikus tanítást újra és újra mindig meg kell fogalmazni.

Te ezt tetted, ezért nagy köszönetet és hálát mondunk a Jóistennek, hogy adott neked tehetséget, élethelyzetet és módot, hogy mindezt világgá kürtölhessed a Vatikáni Rádió által.”

Két Szabó Ferenc áll előttem – folytatta a főpásztor. – Az egyik az életvidám ember, aki gyakran idézte Babitsot: „Ne mondj le semmiről, minden lemondás halál!” „Keresztény Epikurosz vagyok” – szoktad viccesen mondani. Most viszont már azt látjuk, hogy mennyi megpróbáltatásban van részed. Ha pedig már Babits Mihály szóba került, van egy nagy verse, a Psychoanalysis Christiana, amely így fejeződik be:

„Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!”

Amikor az Úr Jézus lejött a hegyről, akkor a rá váró szenvedésről beszélt. Egyetlenegyszer vitte fel a Tábor-hegyére, a színeváltozás helyére a tanítványokat, megízleltette velük, milyen az üdvösség, ám sokszor beszélt arról, hogy milyen sokat kell majd szenvednie, elfogják, keresztre feszítik, de mindig hozzátette: harmadnapra feltámad. Igen, ilyen a mi életünk, és ahogy megyünk előrehaladva a kereszt útján, egyre nehezebb lesz a hordozása, de mivel komolyan hiszünk, a mi utunk egészen más. Mit kérhet egy papi ember az élete végén? – tette fel a kérdést Bábel Balázs. – Azt, hogy az Isten vele legyen, és ő pedig az Istennel legyen. Kísértések vannak, öregkorban is. Liguori Szent Alfonz kilencvenegy évet élt. Fölvágta a karját, kiszívta a vérét, „Credo, credo”, hajtogatta.

A megpróbáltatásokban is mindig éreznünk kell, hogy velünk van az Úr, mi pedig vele akarunk lenni.

Az érsek Szabó Ferenc Hozzád tartozom (Jer 20,7–9) című versével zárta homíliáját:

„Ó nem átkozom a prófétával
azt a napot amelyen megszülettem
mindig áldalak azért hogy lettem
s hogy Fiad mellé társul elszegődtem
mikor fiatal fejjel vállaltam a küldetésem
szabadon és örömmel tettem

Most újra megajánlom magam
úgy ahogy ma itt vagyok
a múltam belém épült – vállalom
mert Irgalmad is vállalt engem
erősíts meg hűségemben!

Tudom ha elcserélnélek
kérész kéjekkel bálványokkal
a tűz bennem gyötrő lángokkal
csontomig izzana – poklom Szereteted lenne!

Most már végleg a tűzbe vetve
mindazt mit megéltem de nem szerettem
Kereszted zászlaja lobogjon felettem
Jézus örökre tartozzam Hozzád
mert ahol Te vagy ott az Ország!”

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír