Kövessük példáját!

A nagyhét kezdetével az Egyház liturgiája egyre inkább mimetikus jelleget ölt. Megemlékezünk azokról az eseményekről, amik Jézus földi életének utolsó napjaihoz, üdvhozó szenvedéséhez kötődnek. Ezeket időrendben és abban a napszakban ünnepeljük, amikor azok ténylegesen megtörténtek.

Ez az utánzás nem pusztán színpadias gesztus, hanem mélyebb értelemmel bíró meghívás arra, hogy példáját követve mi is egyre inkább krisztusivá váljunk.

Virágvasárnap liturgiája két ókori hagyományt ötvöz: a jeruzsálemi körmenetet és a római szentmisét. Egeria 4. század végi beszámolója szerint a jeruzsálemi keresztények ezen a napon délután az Olajfák hegyén gyülekeztek. Ott felolvasták, hogyan köszöntötte a nép a húsvétra érkező Urat, majd olajfa- és pálmaágakkal a kezükben maguk is zsoltárokat énekelve vonultak be a szent városba, az Anasztaszisz Jézus sírja fölé épült körtemplomába, ahol esti imát végeztek.

Rómában Nagy Szent Leó pápasága idejéről (440–461) nyolc virágvasárnapi beszéd maradt ránk. Ezekből tudjuk, hogy a fővárosban ezen a napon szentmisében emlékeztek meg az Úr szenvedéséről. Ekkor a legősibb olvasmányoskönyvektől kezdve minden nyugati szertartáskönyv a Filippi-levél Krisztus-himnuszát olvastatta Jézus Krisztus önkiüresítéséről és megdicsőüléséről, az evangéliumokból pedig hosszú passiótörténettel készültek a kereszthalál és a feltámadás megünneplésére.

Ez a két hagyományréteg kapcsolódott össze legkésőbb 800 körül Hispániában és Galliában, majd germán hatásra a 12. századra ezt a formát a római pápai szertartáskönyv is átvette. Amikor a sarjadó ágakat megáldva bevonulunk a templomba, nem feledkezünk meg arról, hogy Jézus jeruzsálemi bevonulása a húsvéti eseményekhez vezet.

Jézus önkiüresítő megtestesülése és szenvedése követendő példa számunkra.

Hiszünk abban, aki hisz bennünk. Odaadással emlékezünk meg arról, aki értünk adta önmagát.

A körmenet kezdőszavai szerint „lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk”.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír