Vincent de Beaucoudrey SJ, a szíriai változások szemtanúja reményre biztat a bizonytalanságban

Néhány nappal az eddigi rendszer bukása és Bassár el-Aszad elnök elmenekülése után először az örömujjongás uralkodott Damaszkuszban, amely fokozatosan átadta helyét az átlagos hétköznapoknak. Az új vezetés átvette az irányítást, és a lakosságot tájékoztatták szándékaikról, az országot illető terveikről. Jóllehet a felkelők gyökerei a radikális iszlámhoz köthetők, vezetőjük, Abu Mohammed al-Dzsoláni kijelentette, pluralista Szíriát kívánnak építeni, ahol minden közösségnek jut hely.

Vincent de Beaucoudrey SJ, miután néhány évet Homszban töltött – ahol a Vatican News 2021-ben interjút készített vele –,  jelenleg a fővárosban, Damaszkuszban szolgál, ahol a Jezsuita Menekültszolgálat (Jesuit Refugee Service, JRS) szíriai ágát vezeti. A vatikáni média munkatársával megosztotta tapasztalatait az új rendszer első óráiról, a jelenlegi, reménykedéssel és bizonytalansággal teli időszakról.

– Három évvel ezelőtt Homszban találkoztunk, egy teljesen más helyzetben. A közelmúlt eseményeinek tükrében, Damaszkuszban szolgálva, milyen különbségeket lát a három évvel ezelőtti helyzethez képest?

– Számottevő különbségek vannak. Azonban a mélyben hasonlóságok is, természetesen. Politikai értelemben véve a helyzet teljesen más. Nem ugyanazok a problémák. Az azonban továbbra is tény, hogy az ország romokban hever, a gazdaság szintén, és sokan elmentek. Ma nagyfokú bizonytalanságot élünk meg. Ez határozza meg a mai Szíriát: a bizonytalanság – a tény, hogy mindennap újra kell tervezni, és sohasem lehet tudni, mit hoz a holnap. Minden megváltozott tíz nap alatt. Ez a bizonytalanság reményt is adhat, valamiféle örömöt is jelenthet, hogy a dolgok változnak, és mi azt akartuk, hogy változzanak. De félelmet is szül.

– Azok a szíriaiak, akikkel napi kapcsolatban van, most szabadabban fejezik ki magukat?

– Igen, bizonyos témákról most szabadabban beszélnek. Most nyugodtan lehet beszélni a Sednayáról (a börtönről, ahol a politikai foglyokat tartották fogva – a szerk.). Lehet beszélni a sorozásról is. Szabad nevetni, mégha kissé idegesen is, a bukott rezsim rendőri túlkapásain is. Sok más dolog viszont nehéz maradt. Változatlanul nehéz arról beszélni, hogyan lehetünk különbözőek, és mégis egy nép. Nem könnyű szóba hozni a vallási különbségeket… Csakúgy, mint eddig sem volt az.

– Ha már szóba kerültek a vallási különbségek – sok felekezet van Szíriában, köztük keresztények is, és sok keresztény kivándorolt. Talán vannak, akik visszatérnének, mint ahogy sok szíriai tette az elmúlt napokban. De van-e bármilyen biztosíték arra, vagy legalább remény, hogy a keresztények például a karácsonyt békében megünnepelhetik nemsokára?

– Igen, ha rövid távon merül fel a kérdés, akkor azt mondhatjuk, hogy igen. Az új vezetés azt mondja, a keresztényekkel közös Szíriát akarnak, ahol mindenkinek helye van. Aleppóban, ahol már tíz napja jelen vannak, engedélyezték a karácsonyi dekorációt a templomokban, épületek homlokzatán, többek között. Vagyis rövid távon igen. Ami aggodalmat kelt, az a hosszú táv: hogy milyen irányba megy majd tovább az ország. Ez az aggodalom nem tűnt el, mert még nem stabilizálódott a helyzet. De a karácsonyt meg tudjuk ünnepelni, úgy tűnik.

– Mit gondol, több ok van remélni ma, mint aggódni?

– Nem tudok biztosat mondani. De keresztények vagyunk, ezért a reményre kell szavaznunk, még ha nem is könnyű. Ha hideg fejjel leírnánk minden tényezőt, akkor sem látszódna egyértelműen. De a remény nem is így működik.

– Három évvel ezelőtt, amikor Homszban találkoztunk, azt mondta, amikor fiatalokkal beszél, nem tudja mivel maradásra bátorítani őket. Ma is ugyanazt mondaná?

– Soha nem tanácsoltam senkinek, hogy menjen el, de azt sem, hogy maradjon. Ki vagyok én, hogy döntsek helyettük? Ma is így gondolom. Remélem, hogy az elmúlt hetekben látott változások talán okot adnak majd a maradásra. De most még túl korai erről dönteni.

– Találkozott hazatért menekültekkel Damaszkuszban?

– A munkatársaim már találkoztak. De ezek az emberek nem jönnek messziről. Libanonból vagy Törökországból jöttek vissza, ahol rossz körülmények között, táborokban éltek. Eddig politikai okokból nem térhettek haza, de nem építettek fel egy új életet máshol.

– Ma remélhetjük azt, hogy ha a nemzetközi szankciókat eltörlik, az ország elindul az újjáépülés felé? Vagy a nemzetközi közösség büntető intézkedései mellett kell végbemennie az újjáépítésnek?

– Okoz nekem némi szomorúságot a nemzetközi közösség, mert azt mondják, a menekültek visszatérése már nem kérdés. Ha azt gondolják, hogy biztonságos az ország, először nyissák meg a nagykövetségeiket, alakítsanak ki kapcsolatokat, ismerjék meg a helyzetet, töröljék el a szankciókat, és csak utána mondják azt, hogy a menekültek hazatérhetnek, illetve haza kell térniük. Ez az első. A második az, hogy a szankciók eltörlése valóban szükséges. Befektetésekre is szükség van, nemcsak humanitárius segélyként, hanem kereskedelmi befektetőkre, olyan befektetésekre, amelyek újjáélesztik a szíriai ipart és kereskedelmet. Innen nézve ijesztő, hogy egyes államok előbb falakat emelnek, mielőtt újranyitnák követségeiket és feloldanák a szankciókat.

– Visszatérnék ahhoz, hogy milyen nagy árat fizettek a keresztények. Sokan kerültek iszlamista uralom alá. Hiábavaló volt az áldozatuk, vagy sem?

– Nem volt hiábavaló. Ez azoknak az áldozata, akik azt mondják: „Itt vagyunk, és mi vagyunk a föld sója”, vagyis nem volt hiábavaló. És ez nem arról szól, hogy ki járt jobban: aki elment, vagy aki maradt. Ez az élet adatott. És az nem vész el.

– Hogy érez személyesen Ön, aki pár hónapja tért vissza Damaszkuszba?

– Személy szerint azt érzem, hogy meg kell próbálnom magamhoz ölelni a holnap miatti félelmet és aggódást, és az emberekkel együtt átélni, időnként rettegésben, például az izraeli bombázás miatt, ami mostanában elég intenzív volt. Ugyanakkor azt gondolom, bíznunk kell abban, hogy együtt sikerülni fog, komolyan kell vennünk az új vezetőket – történetük és az iszlamista hozzáállás ellenére –, akik azt mondják, pluralista Szíriát szeretnének. Vegyük komolyan. Próbáljuk meg.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír