Ferenc pápa homíliája utolsó perui miséjén: Az Úr arra hív, hogy járd be vele a városodat!

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes egészében közreadjuk.

„Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” (Ter 3,2). Az Úr ezekkel a szavakkal fordul Jónáshoz, hogy elindítsa a felé a nagyváros felé, amely a pusztulás szélén volt sok gonoszsága miatt. Jézus pedig – az evangéliumban – Galilea felé tart, hogy hirdesse az örömhírt (vö. Mk 1,14). Mindkét szöveg azt az Istent tárja elénk, aki mozgásban van, aki közeledik a tegnap és a ma városai felé. Az Úr útnak indul: megy Ninivébe, megy Galileába…, Limába, Trujillóba, Puerto Maldonadóba… az Úr idejön. Mozgásba lendül, hogy belépjen konkrét, személyes élettörténetünkbe. Nemrég ünnepeltük az Emmánuelt, az Istent, aki mindig velünk akar lenni. Igen, itt Limában, vagy bárhol élj is, mindennapi életedben, robotolásodban, reménykedő gyermeknevelésedben, vágyaid és aggodalmaid között, otthonod meghittségében és az utca fülsüketítő zajában. Ott, a történelem poros útjainak közepén, ott jön feléd az Úr.

Időnként az történhet velünk, ami Jónással. Városaink – a maguk fájdalmas és igazságtalan helyzeteivel, melyek naponta ismétlődnek – megkísérthetnek minket, hogy elmeneküljünk, elbújjunk, kereket oldjunk. És az okok – sem Jónásnál, sem nálunk – nem hiányoznak. Ha szétnézünk a városban, megállapíthatjuk, hogy „vannak olyan polgárok, akik rendelkeznek a személyes és családi élet gyarapodásához szükséges eszközökkel, de nagyon sok a »nem polgár«, a »félpolgár«, a »városi maradék«” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 74.), akik az utcaszélen vannak, akik városaink peremén élnek az emberhez méltó élethez szükséges feltételek nélkül, és szívszorító megállapítani, hogy sokszor ezek között a „városi maradékok” között sok kisgyermek és serdülő arca is ott van. A jövő arca van ott.

Amikor látjuk ezeket a dolgokat városainkban, lakónegyedeinkben – amelyek lehetnének a találkozásnak, egymás segítésének, az örömnek a helyei is –, kialakulhat bennünk az, amit Jónás-tünetnek hívhatnánk: a menekülés és a bizalmatlanság tere (vö. Ter 1,3). Tér a közömbösség számára, amely névtelenné és süketté tesz minket mások számára, amely elaltatott szívű, személytelen lényekké tesz minket, és ezzel a magatartással megsértjük a népnek, ennek a nemes népnek a lelkét. Ahogyan XVI. Benedek megjegyezte: „Az emberiességet lényegében a szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal lehet lemérni. Ez érvényes az egyénekre és a társadalomra egyaránt. Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket, és nem képes együtt-szenvedéssel segíteni őket úgy, hogy osztozik szenvedésükben és belsőleg hordozza szenvedésüket.” (Spe salvi enciklika, 38.)

Amikor elfogták [Keresztelő] Jánost, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Jónással ellentétben Jézus – látva János elfogásának fájdalmas és igazságtalan eseményét – bemegy a városba, bemegy Galileába, és ennél a kisszámú lakosságnál kezdi el elvetni a legnagyobb remény magvait: Isten országa közel van, Isten közöttünk van! És az evangélium megmutatja, milyen örömet és láncolatszerű hatást vált ki: kezdve Simonnal és Andrással, aztán Jakabbal és Jánossal (vö. Mk 1,14–20), és onnantól kezdve Limai Szent Rózán, Szent Toribión, Porres Szent Mártonon, Macías Szent Jánoson, Solano Szent Ferencen át elérkezik hozzánk, azoknak a tanúknak a serege által hirdetve, akik hittek őbenne. Az evangélium elérkezett Limáig, elérkezett hozzánk, hogy ismételten elkötelezzük magunkat, új ellenszeréül a közöny globalizálódásának. Mert ez előtt a Szeretet előtt nem lehet közömbösnek maradni.

Jézus arra hívta tanítványait, hogy a mában éljék meg azt, aminek örökkévalóság-íze van: az Isten iránti és a felebarát iránti szeretetet; és ezt azon az egyetlen módon teszi, amin teheti, az isteni módon: gyengédségre készteti, irgalmas szeretetre ébreszti, együttérzésre indítja őket, és megnyitja szemüket, hogy megtanulják a valóságot Isten szemével látni. Új kapcsolatok létrehozására, örökkévalóságot hordozó új szövetségek megkötésére hívja őket.

Jézus bejárja a várost tanítványaival, és elkezdi látni, meghallgatni azokat az embereket, elkezd odafigyelni azokra az emberekre, akik pusztulásra voltak ítélve a közöny leple alatt, akiket megkövezett a korrupció súlyos bűne. Elkezd leleplezni sok helyzetet, amelyek fojtogatták népének reményét, és új reményt ébresztett.

Hívja tanítványait, kéri, hogy menjenek vele, kéri, hogy járják be a várost, de változtat a ritmusukon: megtanítja őket észrevenni azt, ami felett korábban elsiklott a figyelmük, új, sürgős teendőket mutat nekik. Térjetek meg, mondja nekik, a mennyek országa nem más, mint találkozás Jézusban Istennel, aki összeköti életét népe életével, bevonódik és bevon másokat, hogy ne féljenek ebből a történelemből üdvtörténelmet csinálni (vö. Mk 1,15.21sk).

Jézus továbbra is járja útjainkat, a tegnaphoz hasonlóan ma is kopogtat az ajtókon, kopogtat a szíveken, hogy újra felébressze a reményt és a vágyakozást: hogy a megalázást megszünteti a testvériség, az igazságtalanságot legyőzi a szolidaritás, az erőszakot felszámolják a béke fegyverei. Jézus továbbra is hív minket, fel akar kenni minket Lelkével, hogy mi is felkenjünk másokat azzal a kenettel, amely képes begyógyítani a sérült reményt és megújítani tekintetünket.

Jézus továbbra is jár, és felébreszti a reményt, amely megszabadít minket az üres kapcsolatoktól, a személytelen elemzésektől, és arra hív, hogy kovászként vegyüljünk el az emberek között ott, ahol vagyunk, ott, ahol élnünk adatott, mindennapi életünk szegletében. A mennyek országa köztetek van – mondja nekünk –, ott, ahol tudunk egy kis gyengédséget és együttérzést tanúsítani, ahol nem félünk tereket teremteni, hogy a vakok lássanak, a bénák járjanak, a leprások megtisztuljanak és a süketek halljanak (vö. Lk 7,22), és így akiket elveszettnek tartottunk, örüljenek a feltámadásnak. Isten nem fárad bele és nem fog belefáradni, hogy úton legyen, és elérje gyermekeit. Hogyan gyújtjuk fel a reményt, ha nincsenek próféták? Hogy nézünk szembe a jövővel, ha nincs közöttünk egység? Hogyan ér el Jézus sok helyre, ha nincsenek merész és hiteles tanúk?

Ma az Úr arra hív téged, hogy járd be vele a várost, a te városodat. Arra hív, hogy légy misszionárius tanítvány, és így részesévé válj annak a nagy suttogásnak, amely továbbra is hallatszódni akar életünk minden szegletében: Örülj, az Úr veled van!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó. Vatican News

Magyar Kurír