„Mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni…” – Beszélgetés az ökológiai megtérésről

– Hogyan kerültek kapcsolatba a teremtésvédelemmel, és mi motiválta Önöket arra, hogy az aktivistái legyenek?

Darányiné Szabó Eszter: Ügyvédként dolgozom, három gyermek édesanyja és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület önkéntese vagyok. Egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban osztom meg magam a civil szolgálat, a pénzkereső munka és a család között. Hét-nyolc évvel ezelőtt szembesültem az ökoszociális válság súlyosságával. Ekkor kezdtem felismerni a saját felelősségemet, és azt is, hogy a fogyasztói életmódom révén magam is része vagyok a problémának. E felismeréstől hajtva szinte azonnal változtattunk a családunk életmódján. Többnyire szezonális alapanyagokból főzünk, nem utazunk repülővel, a lehetséges legnagyobb mértékben csökkentjük az autó használatát, piacon, csomagolásmentes termékeket vásárolunk, ruhát és más tartós cikket pedig csak nagyon keveset és leginkább másodkézből veszünk. Bár korábban sem éltünk nagy lábon, a fogyasztás visszafogása egyik pillanatról a másikra mégis radikális volt.

Csodálkozva és örömmel láttuk, hogy ez a változtatás minden szempontból jó volt nekünk: több pénzünk maradt, és több időnk, amit együtt tölthettünk. Ráadásul rádöbbentünk, hogy az ökotudatos élet alapgondolata – „ne gyűjts itt a Földön kincseket” – nagyon is ismerősen cseng.

Hiszen ez a katolikus tanítással és a nagy világvallások alapelveivel is teljes összhangban van.  

Bánlaki Zsanett: Bevallom, engem a munkám vezetett közel a teremtésvédelemhez. Elsőként Nobilis Márió atya kopogtatott be az irodám ajtaján és mutatkozott be nekem. Márió atya a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító tagja, és 2008-ban központi szerepet játszott a püspöki kar Felelősségünk a teremtett világért című teremtésvédelmi körlevelének megjelentetésében. A Caritas in Veritate Bizottság teremtésvédelmi programjainak szervezésével összefüggésben egyre több szakemberrel találkoztam, akiknek tudása, alázata, egyszerűsége és közvetlensége nagyon megragadott. Felismertem, hogy az életemben már addig is jelen volt a környezettudatosság. A gyerekeknek és magamnak nem vásárolok új ruhákat.  Olyan támogatóim lettek, akik rendszeresen nekünk adják az általuk már nem használt ruháikat, s ezekből aztán másoknak is juttatok. Bár panellakásban élünk, ami sajnos nagyon környezetromboló, igyekszünk megtenni, amit lehet. A többi lakóval közösen kialakítottuk azt a szokást, hogy fölösleges dolgainkat vagy akár tartós élelmiszereket is csereberélünk. Csökkentettük a szemét mennyiségét, és az élelmiszereket maximálisan felhasználjuk. Törekszünk arra, hogy a lehető legkevesebbet használjuk az autót, és csak a legszükségesebb dolgokat vásároljuk meg. Sokat számít szerintem az is, hogy a nyaralásainkat meglehetősen nomád körülmények között a természetben töltjük, sátorozunk. Repülőre pedig csak akkor ülök, ha az a munkám miatt szükséges.

– Hogyan fogadták a gyerekek az életmódváltást?

D. Sz. E.: Amikor átálltunk az egyszerűbb életvitelre, a gyerekek még kicsik voltak, így nem igazán volt beleszólásuk ebbe. Nekik ez a természetes. Most, hogy már nagyobbak, néha kérdeznek vagy kritizálnak, de alapvetően alkalmazkodtak ehhez az életformához. Mindig igyekszem az egyéniségükhöz és a tűrőképességükhöz igazítani, hogy mit várok el tőlük. Tisztában vagyok azzal, hogy

a gyerekekre nagy nyomás nehezedik a kortársaik részéről, hiszen az ő korosztályuk lényegében fogyasztási kényszerben nő fel.

Nagyon igaz, amit Ferenc pápa ír a Laudato si’ enciklikában: sok fiatal rendelkezik „új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel, és néhányan közülük csodálatosan küzdenek a környezet védelméért, de olyan erősen fogyasztói és jóléti környezetben nőttek fel, amely megnehezíti más szokások kialakítását”.

Valóban, a kétezres években született gyerekeknek már az a természetes, hogy minden van, és fogyasztunk. A fogyasztásban találjuk meg az egyetlen örömünket. Egy ilyen közegben az én „teremtésvédő életmódot élő” gyerekeim könnyen nevetség tárgyává válhatnak, ha túlzásba esünk, és ezt semmiképp nem szeretném. Megoldást jelenthet az is, hogy igyekszem hatni a közvetlen környezetünkre: például beszélgetek a gyerekeim barátainak a szüleivel arról, hogy mi miért élünk így. Megpróbálom láttatni velük az indokainkat, és megértetni velük, hogy miért előnyös minden szempontból – különösen, de nem kizárólag vallási szempontból –, ha kicsit kiszakadunk a fogyasztói életmód rabságából.

– A beszélgetésünk apropója, hogy megkezdődött a negyedik Laudato si’-animátorképzés. Kik jelentkeznek ezekre a kurzusokra, és milyen motivációval érkeznek?

B. Zs.: Nagyon vegyes a jelentkezők háttere. A korábbi három alkalomra körülbelül százan jelentkeztek, és átlagosan negyvenen végeztek. A mostani kurzusra jelentkezettek száma már száznegyven. Vannak közöttük világiak és szerzetesek, pedagógusok, határon túli magyarok. A képzés egy öt foglalkozásból álló online kurzus a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület együttműködésében. A program hangsúlyozza a szellemi dimenzió fontosságát, a résztvevők spirituális szinten is elmélyülhetnek a teremtésvédelem témájában, és megtanulják, hogy miként kapcsolják össze a hitüket a környezeti kihívások kezelésével. Ez egy olyan, mélyebb elköteleződést eredményezhet, amely nemcsak a környezeti, hanem a lelki fejlődésre is épít.

– Felhívják a figyelmet az ökológiai megtérés fontosságára. Mit értenek e fogalom alatt?

D. Sz. E.: Az ökológiai megtérés sokkal több mint egyszerű életmódváltás. Benne van, hogy a változtatás alapja az értékrendváltás. Valóban megtérésről van szó tehát. Az első mozzanat az, hogy megállok, mert rájöttem, hogy bűnt követtem el. Megbánom, és elhatározom, hogy többet nem vétkezem. Az életmódváltás egy nagyon hasonló lelki folyamatot takar. A változtatás akkor lehet tartós, ha megalapozza ez a lelki folyamat. Itt van az Egyház szerepe, ezen a téren tud meghatározó lenni a hozzájárulása a változáshoz. Amikor világi környezetvédő szervezetekkel együtt veszünk részt konferenciákon, gyakran tapasztaljuk, mennyire hiányzik ez a lelki folyamat.

B. Zs.: Ferenc pápa meg merte fogalmazni, hogy

a természet ellen elkövetett cselekedetek bűnök.

Létezik ökológiai lelki tükör is, olyan kérdésekkel, mint például hogy vasárnap a templomban voltam vagy vásároltam. Ma a plázák a fogyasztás templomai. Ha az imádság, a szemlélődés az alap az életemben, és rá tudok csodálkozni a világra, akkor nem lesz olyan hiányérzetem, amit a fogyasztással próbálok ellensúlyozni. A fogyasztás igazából soha nem lesz alkalmas a hiány betöltésére, mindig csak egyre több fogyasztást szül.

Biciklitúra a tavalyi egyházmegyei teremtésvédelmi referensek találkozóján

Október közepén tartjuk a püspökök által kinevezett egyházmegyei teremtésvédelmi referensek találkozóját Bárdudvarnokon. A találkozón Varga László püspök atya lelkigyakorlatot fog tartani, ami a program teljes első napját betölti. A lelkigyakorlat azért lesz ilyen hangsúlyos a találkozón, mert mindennek a kiindulópontja az, hogy az ember elcsendesül, szemlélődik, és rácsodálkozik a teremtésre, a természetre. A következő lépés lesz, hogy megóvja azt. 

– Hogyan épül fel a Laudato si’-animátorkurzus?

B. Zs.: Az első alkalom témája: Láss! A másodiké: Ítélj! A harmadiké: Cselekedj! Keresd meg, mit tudsz tenni egyéni szinten.  A negyediké: Cselekedj közösségi szinten! Az ötödik online webinár témája pedig a helyi közösségi aktivitással kapcsolatos workshop, illetve a záróprojekt. Az első webinár egy természettudós és egy társadalomtudományokkal foglalkozó előadó tolmácsolásában gyakorlatilag látleletet ad arról, hogy mibe kormányozta magát az emberiség. Egy pillanatfelvétel ez: szembesítsük magunkat azzal, hogy mi történik a természeti környezetben és a társadalomban. A második alkalom a teológiai és a pszichológiai oldalról szól. A teológiai előadást mindig szerzetes tartja.

– Milyen záróprojektek szoktak lenni?

D. Sz. E.: Három területről lehet projektet választani: lelkiség, napi cselekvés és prófétai kiállás. A lelkiség terén az animátorok gyakran természetben végzett lelkigyakorlatot, elmélkedést szerveznek, melynek során a résztvevők a természeten keresztül tapasztalhatják meg Istent. A napi cselekvés témájában a legnagyobb a változatosság. Az én záróprojektem például egy kerületi plébániák közötti biciklioktatás volt. A plébánosok fogadták a résztvevőket, áldást adtak ránk, azután tanultuk a kerékpározás szabályait. Gyakori a szemétszedés, a faültetés is, a pedagógusok szívesen szerveznek teremtésvédelmi napot. A harmadik terület a legnehezebb, a prófétai kiállás, vagy mondhatnánk, érdekérvényesítés. Ezek jobban átgondolandó, hosszabb átfutású projektek. Volt például egy animátor Pécsről, aki a helyi patak védelmében indított petíciót. A szervezők javaslata az, hogy mindenki a közvetlen környezetében próbáljon cselekedni, mert az senki másnak nem olyan fontos.

– Hogyan birkóznak meg a frusztrációval, hogy amit az életmódjukkal képviselnek, az szembemegy a többséggel?

D. Sz. E.: Ez egyéni lelki alkat kérdése is. Én eléggé domináns típus vagyok, nem zavar, ha szembemegyek a többséggel. Sok minden ad erőt.

Az egyik kedvenc idézetem Ferenc pápától ez: „mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni”. Nem azt mondja, hogy reméljük, nem is azt, hogy imádkozunk érte, hanem kijelenti, hogy „tudjuk”.

Mekkora erő és bizonyosság van ebben a kijelentésben! Ráadásul igaz is. A dolgokon valóban tudunk változtatni. Én ebben a változtatási folyamatban szeretnék a Szentatya munkatársa lenni. Inkább az frusztrál, hogy nap mint nap akadályokba ütközöm, például ha vásárolnom kell valamit, és nem találok fenntartható termékeket. Az ilyen helyzetekben az aktivizmusban találom meg az energiát, a falakat, amelyekbe beleütköztem, igyekszem egyre arrébb és arrébb tolni.

– Az sem kedvetleníti el Önöket, hogy az aktivizmus általában nagyon apró eredményeket ér el?

D. Sz. E.: Ez sem tud eltántorítani. Fontos tudatosítani, hogy igenis vannak változások. Nem egyik napról a másikra történnek, de ha összehasonlítjuk, hogy tíz évvel ezelőtt milyen volt Budapesten bringázni, és milyen most, akkor látjuk a különbséget. Néha érdemes nagyobb időtávú összehasonlításokat tenni. Nagy az előrelépés abban is, hogy ki hogyan viszonyul az én alternatív életmódomhoz. Hat évvel ezelőtt egyszerűen flúgosnak tartottak. Ma már szinte mindig csodálattal hallgatják a történetemet. Igyekszem olyan, valós alternatívát felmutatni, ami másoknak is vonzó. Mivel én jól érzem magam ebben, ezért azt gondolom, hogy ez egy működőképes módszer. Nagyon erős bennem a motiváció, hogy alakítsam a mikrokörnyezetemet.

– Mivel tudja gazdagítani a Caritas in Veritate Bizottság az animátorképzést? 

B. Zs.: A bizottság odaáll minden olyan ügy mellé, ami az Egyház társadalmi tanítását képviseli. A Laudato si’-animátorképzés egy háromoldalú megállapodás keretében jött létre, amelyben az olasz Laudato Si’ Mozgalom, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vesz részt.

Eszmecsere a tavalyi egyházmegyei teremtésvédelmi referensek találkozóján
(Balról jobra: Az Ábrándok bűvöletében című könyv szerzője, Gelencsér András professzor; Ternyák Csaba egri érsek; Székely János püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke; Aigner Géza, a Szombathelyi Egyházmegye delegáltja és Nobilis Márió, a Naphimnusz Egyesület alapító tagja)

A Caritas in Veritate Bizottság, amely az MKPK-n belül a teremtésvédelemért felel, azt kérte az egyházmegyék főpásztoraitól, hogy nevezzenek ki teremtésvédelmi referenseket, akik évenként találkoznak, és megosztják egymással a tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, nehézségeiket. Székely János püspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke azt kéri a referensektől, hogy vegyenek részt egyházmegyéjük különböző bizottságainak ülésein, mert a teremtésvédelem mindenkit érint, és így hatni tudnak az egész egyházmegyéjük, a plébániák életére. A bizottság szakmai képzéseket is nyújt, és szeretne hálózatot kiépíteni az animátorok és referensek között. Az a célunk, hogy a teremtésvédelem minden szinten megjelenjen: az egyházmegyékben, a plébániákon és az oktatási intézményekben is. Székely János kezdeményezésére a Katolikus Pedagógiai Intézettel szorosan együttműködve létrehoztuk a Teremtésvédő óvoda, iskola címet, amelynek megszerzésére pályázhatnak az oktatási-nevelési intézmények.

Fotó: Merényi Zita (portrék); MKPK Caritas in Veritate Bizottság (a tavalyi, Sarudon megrendezett egyházmegyei teremtésvédelmi referensek találkozóján készült képek)

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. október 13-i számában jelent meg.