A főpásztor a feltámadásból és az örök életből forrásozó örömről beszélt prédikációjában. – Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. „Örüljetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom, örüljetek!” – írja Szent Pál apostol a filippieknek, majd hozzáteszi: „Örömötökről ismerjen meg mindenki! Az Úr közel van!”
Amikor Assisi Szent Ferenc elküldte a követőit misszióba, hogy hirdessék az örömhírt, akkor azt mondta nekik, hogy semmilyen más bizonyíték nem kell a hitelességhez, csak az öröm. Ha örülnek, el fogják nekik hinni mindazt, amiről beszélnek. Miből forrásozott Szent Ferencnek és a többi szentnek az öröme, s miből forrásozik a mi igazi örömünk?
Örömünk legegyszerűbb forrása a szeretet. Mindannyian vágyakozunk rá, hogy szeretve legyünk, és arra is, hogy elfogadják a szeretetünket, s hogy tudjunk szeretni. Aki ezt a forrást felfedezi, az az öröm forrására talált rá. Jézus Krisztus azért jött, hogy felébressze a hitet Isten irántunk való szeretetében. Az öröm forrásához vezet bennünket az a Jézus, akinek az eljövetelére emlékezünk, születésére készülünk és a második eljövetelére várunk.
Hogy szeretve vagyunk és szeretni tudunk, öröm minden embernek, vallástól és erkölcsi állapottól függetlenül. Erre mondhatjuk: de minket nem szeretnek, vagy azt, hogy mi nem tudunk szeretni. Én azért kérdőjelet tennék e két kérdés mögé.
A mennyei Atya irántunk való szeretetét senki sem tudta még megingatni. Nem függ semmitől, csak önmagától. Életünk legbiztosabb pontja Isten irántunk való szeretete.
Szeretetből akarta, hogy megszülessünk erre a világra, szeretete indította el életünket, és a szeretete tartott meg bennünket mind a mai napig. Szeretetében fog beteljesedni valamennyiünk élete.
Merünk-e hinni a szeretetben? Kontinentális erők próbálják letörni Isten irántunk való szeretetébe vetett bizalmunkat. Azt bizonyítják minden csatornán, hogy a gonoszság az úr, s a szeretet igazából nem létezik. Hogy csak a bűn és a gonoszság az, ami ezt a világot megtartja és átjárja. Mi pedig azt hirdetjük, hogy jött valaki, aki legyőzte a rosszat, a gonoszságot. A gonosz hatalmát megtörte, mert megbocsátotta a bűneinket, és új, örök életet hozott számunkra. Amikor Jézus elküldi János tanítványait, akkor meghagyja nekik, hogy mondják meg Jánosnak: a vakok látnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak és a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
A halottak feltámadnak. A gonosz legnagyobb küldetése: elpusztítani az életet, sőt az örök életet. Jézus Krisztus azonban a halálával és feltámadásával legyőzte a gonosz legnagyobb diadalát.
Örömünk forrása, hogy van örök élet és feltámadás, s hogy akiket elveszítettünk, azoknak a léte nem a semmibe hullott. Azok, akik már nincsenek közöttünk, reményünk szerint Isten szeretetének boldog színelátásában vannak.
Ez a hit titka, mint ahogyan első pontként az is a hit titka, hogy Isten feltétel nélkül, visszavonhatatlanul, mindig szeret bennünket. Aki hiszi, az meg fogja tapasztalni. A hitből fakadó tapasztalat lesz az, ami igazán be tudja tölteni örömmel és szeretettel a szívünket. […]
Az öröm vasárnapján az Egyház arra hív minket, hogy legyünk hálásak azért, hogy ez a szeretet megjelent közöttünk, s bennünk is működik. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy erősítse meg a hitünket Isten irántunk való szeretetében. Legyünk egymásnak támaszai, megerősítői, mert sokan vannak közöttünk, akik félnek, kétségbe esnek, kételkednek, bizonytalanok, mert nem mernek hinni.
Először a hit, s csak utána a tapasztalat. Kérjétek Isten Szentlelkét, hogy ébressze fel a szívetekben a hit ajándékát, hogy merjetek hinni, s aztán ezt a hitet ajándékozzátok tovább másoknak is.
Az ebből fakadó öröm bizonyíték lesz mások számára is, hogy tényleg igaz, amit hirdetünk. Ha tudunk örülni, hálás szívvel jelen lenni egy ilyen világban, akkor felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy igaz. Az öröm ragadós, „fertőz”, ahogyan az idegesség és a türelmetlenség is „megfertőzi” a környezetünket. Fertőzzétek meg ezt a várost és a környezeteteket az Isten irántunk való szeretetébe vetett, hitből fakadó örömmel! – buzdított a megyéspüspök.
A szentmisét követően a jelenlévők a Nagyboldogasszony-székesegyház előtti Kossuth térre vonultak át, ahol a Csiky Gergely Színház két művésze, Török Saca és Fándly Csaba adott műsort, majd Hegedüs Gábor evangélikus lelkész mondott rövid elmélkedést.
Az örömhír, hogy bármi baj is ér, bármilyen gyász is nyomja a lelkemet, nem kell vele egyedül megküzdenem. Még hogyha az élet mulandóságát is látom magam előtt, nem kell vele egyedül szembenéznem, mert nemsokára itt van az, aki az örök életet hozta el – fogalmazott Hegedüs Gábor.
Végül az emlékezők elhelyezték mécseseiket a téren, pillangó alakot formálva belőlük, ezzel szimbolizálva a lelkek búcsúzását. Az emlékezés Varga László megyéspüspök imádságával ért véget, majd az érintett családok a magasba engedték a fehér léggömböket, amelyekre elhunyt gyermeküknek szánt üzeneteiket fogalmazták meg.
Az egész világot „körbeölelő” gyertyagyújtás alkalmával a föld minden pontján este 7 órakor gyújtják meg gyertyáikat az emlékezők – így amint egy gyertya elalszik az egyik időzónában, egy másik felgyullad. A fényhullám 24 órán keresztül tart.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria