A kereszt minden ágát a szentek el nem hervadó virágai ékesítik – A missziós kereszt Mátészalkán

Hazai – 2018. június 11., hétfő | 18:13

Debrecen és Nyíregyháza után a szatmári hívekhez is eljutott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. A magyar szentek és boldogok ereklyéjét tartalmazó ereklyetartó előtt június 6. és 9. között imádkozhattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent József-plébániatemplom hívei rózsafüzér-imádsággal köszöntötték a keresztet, majd görögkatolikus Szent Liturgiát tartottak a kereszt előtt. Június 7-én a mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói járultak a kereszthez. A gyermekeket Heidelsperger István plébános fogadta, aki katekézist tartott a kereszt üzenetéről és a rajta elhelyezett ereklyékről. Este ismét rózsafüzért imádkoztak a hívek, majd Heidelsperger István plébános Jézus Szentséges Szívének tiszteletére ünnepi szentmisét mutatott be.

Heidelsperger István homíliájában a keresztről és az Oltáriszentségről mint Jézus szeretetének két ajándékáról elmélkedett. Mindenekelőtt kiemelte: a missziós kereszt minden ágát a szentek el nem hervadó virágai ékesítik, amelynek középpontjában a Szent Kereszt-ereklye található.

Június 8-án, szombaton a szatmári esperesi kerület egyházközségeinek híveit várták a templomba a mátészalkai hívek; este Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Homíliájában Palánki Ferenc Isten és az ember szeretetkapcsolatáról beszélt, amelyet a bűn szakít meg.  A főpásztor hangsúlyozta: a gonosz célja, hogy az ember Isten nélkül valósítsa meg életét. A bűn tehát nem egy rossz cselekedet, hanem Isten nélküli állapot, amelyből következnek a bűnös tettek. Amikor szeretet nélkül éljük az életünket, abból szeretetlen cselekedetek következnek. Az első emberpár egyetlen fa gyümölcséről nem ehetett; a másik fa, a keresztfa gyümölcse viszont táplálja Isten és az ember szeretetkapcsolatát.

„E fának a gyümölcsei azok a magyar szentek és boldogok, akik ereklyéi mint egy-egy gyöngyszem ékesítik a missziós keresztet.  Hisszük azt, hogy azok is, akik bár nincsenek szentté avatva, de a szeretet szerint élnek, a megváltás gyümölcsei” — állította a hívek elé példaként a szenteket Palánki Ferenc.

„A kereszt arra is figyelmeztet bennünket, hogy hol tartunk az életünkben. Mint ahogyan Ádámot, bennünket is megkérdez Isten: Hol vagyunk, mik az életünk gyümölcsei. A szentek is azt kérdezik tőlünk, amikor ránk néznek, hogy milyen az istenkapcsolatunk. Az igazi szeretetre Jézus tanított meg bennünket, aki a kereszten életét adta értünk. Egy közös Atyának gyermekeiként, Jézus testvéreiként, a Szentlélek által mindannyian a szeretet gyümölcsét teremjük. Most ránézünk e keresztre, és így fohászkodunk: Üdvöz légy, Szent Kereszt, egyetlen reménységünk, taníts meg bennünket, hogyan kell szeretni, hogy az életünk gyümölcsöző legyen és örök életet teremjen számunkra és szeretteink számára!” — fejezte be prédikációját Palánki Ferenc püspök.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Czine Árpád

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria