Afréka a Gergely Alexandra-emlékdíjról és a következő nigériai misszióról

Gergely Alexandra – becenevén Szasz – szervezetét egy ritka daganatos betegség, a Ewing-szarkóma támadta meg. Állapotáról, küzdelmeiről, reményeiről blogot írt, amelynek hatalmas olvasottsága lett, nagyon sokan imádkoztak érte, gondoltak rá. Szasz 2007-ben, 17 évesen minden erőfeszítés és emberfeletti küzdelem ellenére meghalt. Az emlékére létrehozott alapítvány évről évre példaértékű embereket tüntet ki: a díj egymillió forint készpénzből, díszoklevélből és emlékplakettből áll. Gergelyné Tóth Éva, az alapítvány elnöke, Szasz édesanyja adta át a kitüntetést Fodor Réka missziós orvosnak, azaz Afrékának.

– Mit jelent számodra a Gergely Alexandra-emlékdíj?

– Ez a díj a szeretet maga. Olyan ember kapja, aki motivál másokat, aki példa mások számára, de ezzel együtt a díjátadó ünnepségen kézzelfogható volt, hogy

nem „én” lettem megünnepelve, hanem „mi”, mindannyian, akik szeretik és segítik az Afréka Alapítványt.

Jólesett, hogy ennyien eljöttek, a tisztelet és a szeretet jele, és nagyon hálás vagyok érte. És maga a díj is szeretetből jött létre. Van egy kedves hölgy, már barátnők lettünk, aki jár hozzánk segíteni a takarításban, mert nem mindig marad erre időnk. Észrevette, hogy a Szaszról szóló könyv ott áll a polcomon, mert éppen készültem elolvasni. Amikor megtudta, hogy én leszek a díjazott, elkezdett sírni, kiderült, hogy ő 2005-ben felfigyelt rá, követte a kislány gyógyulását, visszaesését, halálát – nagyon megrázta a történet, ugyanakkor erőt is merített ennek a lánynak a blogjából. Meg is hívtam, bemutattam Évának.

Ez egy ilyen díj, sok szeretet fűződik hozzá, ezért is vagyok rá annyira büszke.

Én magam nem ismertem a történetet, amikor megkeresett Éva, akinek emlékeztem a nevére, mert vásárolt Afréka-könyvet a webáruházban. Felhívott, hogy egy hosszú kiválasztási folyamat eredményeként rám esett a kuratórium választása. Nagyon meglepődtem és örültem. Elolvastam a kislány blogját, valóban nagyon megrázó. Megszerettük egymást az édesanyjával, sokat beszélgettünk, kérdezgetett. Megtudta tőlem, mi a kedvenc dalom, álmomban sem gondoltam volna, hogy mindez azért kell, hogy előkészítse a műsort. Nekem óriási meglepetés volt az igbó zenekar, ő pedig nagyon boldog volt, hogy eljött Onitshából Izunna atya és a két afrikai fogadott lányom, Trinity és Jane.

– A díj összegét a nigériai misszióra fordítod. Milyen most a helyzet és milyen terveid vannak a misszióval?

– A közbiztonság nem sokat javult, sőt! Tegnapelőtt elrabolták Onitshában Izunna atya egyik pap barátját. Megverték, kidobták a kocsiból, most a Borromeo-kórházban ápolják. Az új missziósokat ezért most nem tudom Nigériába vinni, velük májusban Ghánába megyünk. De ott vannak a betegek, ott vannak az ösztöndíjasok, a közbiztonság romlott ugyan, de az élet megy tovább. Anna lányom és a barátja, Szabolcs szeretnének kijönni velem Nigériába, és a júniusi onitshai orvosmissziónkat a Hungary Helps Program is támogatja.

A családom már missziós család,

mi megyünk. Anna lányom volt már kint velem, a barátja pedig a tóalmási székhelyű nemzetközi bibliaiskolába jár, ahol minden évben hat héten át misszióba kell menni. Tavaly Görögországba ment egy menekülttáborba, idén pedig engem kérdezett, jöhet-e velünk, így ő is csatlakozik.

– Izunna atya, a Borromeo Szent Károly Kórház igazgatója is eljött. Milyen programjai lesznek?

– Eljött a díjátadómra, hiszen ő a társalapítója az Afréka Alapítványnak. Neki és a férjemnek köszönhetem az alapítvány sikerét, nélkülük a bokor túloldaláig sem jutnék el. A díjat is együtt kaptuk. A szervezés közben kiderült, hogy Ferenc pápa Magyarországra utazik, így aztán Izunna atya is itt marad addig. Előadókörútra megyünk vele az országban. Dabason kezdtük, a város itt harminc diák ösztöndíját finanszírozza. A díjátadó után azonnal oda siettünk, ő prédikált a templomban az irgalmasság vasárnapján. Megyünk Szegedre, Csornára, Nagykanizsára, elmegyünk Csókay András meghívására a Honvédkórházba egy műtétet megnézni, megyünk Marton Zsolt váci megyéspüspökhöz, Dabasra is újra, a katolikus iskolába. Elmegyünk Lengyelországba is, 25-én pedig Valerian Okeke onitshai érsek is megérkezik a pápalátogatásra.

Szöveg: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Greguss Anna

Magyar Kurír