Az amerikai képviselőház szerint is népirtás a keresztények iraki és szíriai legyilkolása

Kitekintő – 2016. március 16., szerda | 16:19

Az amerikai kongresszus alsóháza egyhangúlag elfogadta azt a kétpárti határozatot, amely népirtásnak minősíti az Iszlám Állam terrorszervezet által a keresztények, jazidik, kurdok és más kisebbségek elleni szisztematikus irtóhadjáratot Irakban és Szíriában – közölte az amerikai sajtó március 15-én.

A határozat felszólít minden kormányt – köztük az Egyesült Államok kormányát is –, hogy „az Iszlám Állam atrocitásait nevezze jogos nevén: háborús bűnöknek, emberiesség ellen elkövetett bűnöknek, népirtásnak”.

A határozatot a nebraskai republikánus Jeff Fortenberry és a kaliforniai demokrata Anna Eshoo terjesztette elő közösen, s vagy kétszázan biztosították azonnal a támogatásukról. Fortenberry képviselő szerint a határozat felülemelkedik a pártpolitikán, hiszen az Iszlám Állam a civilek legyilkolásával és templomok, monostorok lerombolásával magát az emberi civilizációt veszélyezteti.

A nebraskai politikus – aki az Egyesült Államokban élő legnagyobb lélekszámú jazidi közösséget is képviseli – azt mondta, hogy a határozat elfogadása több mint jelképes. A népirtás kifejezés „felhívja a világ figyelmét s egyúttal a nemzetközi közösség felelősségteljes tagjait is, hogy cselekedniük kell, és meg kell teremteniük az előfeltételeit annak, hogy egy ősi etnikai csoport és ősi hit ismét a szülőföldjén élhessen” – fogalmazott a republikánus képviselő.

A határozat ráirányítja a figyelmet a keresztények és más csoportok ellen elkövetett atrocitásokra: a tömeggyilkosságokra, a keresztre feszítésekre, a lefejezésekre, a nemi erőszakra, a rabszolgasorba taszításra, a kínzásra, a gyermekek elrablására. Az amerikai képviselők szerint ezekkel a bűncselekményekkel szándékosan ki akarnak irtani egész vallási és etnikai közösségeket az Iszlám Állam által kalifátusnak nevezett iraki és szíriai területekről, onnan is, ahol ezek a csoportok ősidők óta élnek.

A határozatot pár nappal azelőtt fogadták el, hogy John Kerry külügyminiszternek előterjesztést kell átadnia Barack Obama elnöknek arról, hogy az Egyesült Államok népirtásnak nyilvánítsa-e az Iszlám Állam által elkövetett rémségeket. Az amerikai kormány eddig csak a szudáni Darfúrban elkövetett szisztematikus gyilkosságokat nyilvánította – súlyos jogi következményekkel járó – népirtásnak még 2004-ben.

Forrás: MTI

Fotó: Kitekintő.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria