Az elviselt szenvedés gyümölcsöt termett – Átadták a Hit pajzsa díjat a határon túli kitüntetettnek

A kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A díjat Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író alapította 2002-ben. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István Kossuth-díjas ötvösművész munkája; a pajzs közepén kereszt, a felirata: Hazámért – Hitemért.

A budapesti díjátadó ünnepségen a vendégeket Sajgó Szabolcs SJ, a Parma fidei díj kuratóriumának tagja köszöntötte. A díj egyik alapítója, Horváth Béla elmondta: ez a kitüntetés megemlékezés a hit fehér mártírjairól.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepi beszédében kifejtette: a mindenható és végtelenül szerető Isten a maga képére teremtette az embert, aki ezért értelemmel bír, különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A személy szabadságot is kapott, hogy eldönthesse, melyiket választja. Minden szabadság- és értelemellenes rendszer, mozgalom istentelen és embertelen. Ilyen volt a náci, a kommunista diktatúra, és ma is vannak efféle irányzatok. Annak záloga, hogy a személy túlélje az ilyen rendszereket, a legnagyobb Istentől kapott ajándék, a szeretet képessége, ami a hitünkön és a reményen alapszik.

A miniszter emlékeztetett rá: Ortutay Elemér görögkatolikus lelkész olyan korban szolgálta Istent és az embereket, amikor az Egyház és a hívek a legkegyetlenebb üldöztetéseknek voltak kitéve Kárpátalján, de az egész Kárpát-medencében is.

Csák János idézett Ortutay Elemér Holnap is felkel a nap című önéletírásából: „Gyűlölet szívemben nincs senki iránt. Akik megbántottak, nem haragszom rájuk. Akiknek esetleg személyem volt az oka, hogy nehezteljenek rám, azoktól bocsánatot kérek, hogy nem volt erőm vagy türelmem, hogy szeretetüket megnyerjem. Csak a szép dolgokra emlékezem.

És hálát adok a Jóistennek, hogy a bajban nem roskadok össze, hogy erőm legyen hinni, kitartani, a reménytelennek látszó sötét éjszakában is.”

A miniszter leszögezte: Kárpátalján magyarnak lenni az elmúlt száz évben soha nem volt könnyű, ma viszont szinte végveszélybe került az ottani 150 ezres magyar közösség. A háború elől menekülő embereket, magyarokat, ukránokat befogadjuk, segítjük. Ugyanilyen fontos azonban, hogy a háború után segítsük újjáépíteni Kárpátalján a magyar életet, és kiálljunk amellett, hogy magyarul tanulhassanak, anyanyelvüket az oktatásban, a közéletben, az egészségügyben teljes jogú állampolgárokként használhassák. A magyar kormány továbbra is megad minden segítséget, hogy a kárpátaljai magyar közösség ápolhassa hagyományait, és szerves része maradjon a Kárpát-medencei magyarságnak.

Mindig tehetünk valamit – Ortutay Elemér atya példája álljon előttünk.

Ortutay Elemér (1916–1997) görögkatolikus lelkészt Sajgó Szabolcs SJ laudálta. Idézett Elemér atya fent már említett önéletírásából: „Engem 1949-ben ítéltek el 25 évi, lágerben eltöltendő kényszermunkára. (...) A magyar cserkészmozgalomban való részvételem, pláne hogy parancsnok is voltam, államellenes ténykedésnek számított, mert a gyűléseken a magyar Himnuszt is énekeltük, és »Horthy tanításának« voltam a továbbadója. De a csattanó az volt, hogy az államügyész feltette a kérdést: elismerem-e, hogy mindennap miséztem? Elismertem. Ergo, kiáltott fel bősz haraggal, a vádlott elismerte, hogy december 6-án, január 30-án és április már nem tudom hányadikán is misézett, tehát Horthy és Hitler névnapján, születésnapján és a hatalom átvétele napján... tehát, erkölcsileg támogatta a fasiszta rendszert és képviselőit…”

Sajgó Szabolcs kiemelte: Elemér atya annak az Ortutay családnak volt az utolsó felszentelt papja, amelyből két és fél évszázadon keresztül folyamatosan került ki görögkatolikus pap. Ortutay Elemér a Huszt környéki Kövesligeten született, 1916. június 2-án. Édesapja, Ortutay Jenő görögkatolikus lelkész volt. A gimnáziumot 1936-ban végezte, Beregszászon, majd teológiát tanult Ungváron, Olmützben, Budapesten, itt doktorált, 1941-ben. Ungváron szentelték pappá, ahol feleségével, Vitéz Gabriellával és gyermekeivel élt. 1945-ben teológiai tanár lett. Mivel a Görögkatolikus Egyház működésének betiltásakor nem hagyott fel hitével, a szovjet hatóságok 1949-ben 25 év börtönre ítélték. Vorkután dolgozott előbb szénbányában, majd elgyengülése miatt felszíni építkezéseken az 1956-os szabadulásáig.

Otthonában nem engedték papként működni, ezért 17 éven át kályhagyárban dolgozott, majd két évig raktáros volt. Ez idő alatt folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt, és állandóan berendelte a Belügyi Népbiztosság, az NKVD. Ennek ellenére titokban naponta misézett, valamint esketett és keresztelt, gyóntatott, temetett és betegeket látogatott. A lakásán 18 fiatalt készített fel a papi pályára (ez volt az „Egyszemélyes Teológiai Akadémia”), akiket aztán a kazahsztáni Karagandiba száműzött, titokban felszentelt munkácsi görögkatolikus segédpüspök, Chira Sándor szentelt pappá.

Miután 1989-től visszaállították jogaiba a Görögkatolikus Egyházat, Ortutay Elemér ismét hivatalosan is papként tevékenykedett. 1993-ban megjelentette visszaemlékezéseit Holnap is felkel a nap címmel az Intermix Kiadónál. 1997-ben, életének 81. évében hunyt el Ungváron. 2007-ben Beregszászban emléktáblát avattak tiszteletére. 2015-től a nevét viseli Beregszászon az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ.

Ezt követően Marosi István, a beregszászi központ vezetője átvette a Parma Fidei díjat. Beszédében köszönetet mondott a díjért, hozzátéve:

a díjat Ortutay Elemér hitvalló görögkatolikusnak kellett volna átvennie, és vele együtt édesapjának, Ortutay Jenőnek, valamint a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye 128 hitvalló papjának, köztük 32 vértanúnak, akik jeltelen sírban vannak eltemetve a volt Szovjetunió területén.

A hitvalló görögkatolikusok 48-an voltak; az állandó fenyegetettség ellenére sem tértek át a pravoszláv hitre. Szintén 48-an pedig illegalitásban szolgálták egyházukat a diktatúra évei alatt, titokban szentelték fel őket; közülük 18-an Ortutay Elemér növendékei voltak. Ők valamennyien a kárpátaljai görögkatolikus egyház szentjei. Hitük mellett mindvégig kitartottak, továbbadták Krisztus tanítását a híveknek, mert hitték: Jézus szeretete erősebb az ateizmusnál, az erőszakkal bevezetett rendszereket le lehet győzni, túl lehet élni. Hittek abban, hogy minden jó szándékú ember a szíve mélyén Istent keresi, és a keresztény értékek, a becsület, az emberség többet érnek, mint az önző, egyéni érdekek.

Marosi István leszögezte: az általa vezetett, Ortutay Elemér nevét viselő központ a kárpátaljai görögkatolikus magyarság lelki és szellemi központja. Remélik, hogy a háború nem pusztítja el. Ortutay Elemér hite, lelki és szellemi ereje különleges példa minden kárpátaljai és minden istenkereső magyar ember számára.

Az ünnepségen jelen voltak Ortutay Elemér családtagjai, gyermekei, unokái. Ortutay Mária megemlékezett édesapjáról. Szülei házassága szerelmi házasság volt. Beszélt az átélt szenvedésekről: pólyában volt még, amikor 1945-ben először a nagyapját, Ortutay Jenőt tartóztatta le a kommunista hatalom. Búcsúzóul megáldotta a csecsemő Máriát. Ortutay Jenő éhen halt Szibériában, 1950-ben. Mária édesapját 1949 februárjában tartóztatták le. Mária ma is tisztán látja a képet, amint a család az utcakövön ül, a téli hidegben. Rengeteg család maradt férfi nélkül, az anyáknak négy, öt, hat gyerekről kellett gondoskodniuk. Mindent elkoboztak tőlük, otthont, vagyont, munkát… A kommunisták abban bíztak, hogy támasz nélkül úgyis elpusztulnak. Mária édesanyjának felajánlották: ha elválik a férjétől, megengedik, hogy gyermekeivel együtt visszautazhasson Budapestre, de ő nemet mondott. Mária sokat gondolkozott édesapja sorsán. Hatalmas tudású lelkész volt, fényes karrier várt volna rá. Ő azonban rendíthetetlenül hű maradt hitéhez, vállalva a szenvedést, a bebörtönzést. Ami segítette őt egész életében: a spiritualitás, a valódi, lélekből fakadó Krisztus-hite. Ezt adta tovább gyermekeinek, unokáinak és a híveknek.

A Parma Fidei díj másik idei kitüntetettje a Szombathelyi Egyházmegye papja, Jánosháza nyugalmazott plébánosa, Pavlics István érdemesült esperes, kanonok. Ő február 24-én Szombathelyen vette át a díjat. István atyát Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora, kinevezett segédpüspök laudálta. Méltató beszédét a budapesti ünnepségen is elmondta.

Kiemelte: személyesen szemtanúja volt, ahogyan Pavlics István őrzi jó kedélyét, mások iránti figyelmességét, egyre súlyosabb és nehezebb betegsége, látásának súlyos romlása, majd teljes elvesztése közepette is. Nem lett magába forduló, búslakodó, pedig fizikailag megtörhette volna a sok nehézség. „Igen, a hit pajzsa. Ő ez. Úgy intézte Isten, hogy amikor sokan megtagadták a hitüket, ő kitartott benne, saját magáért és a rábízottakért. Úgy intézte Isten, hogy amikor a világ sötétje győzni látszott, megmaradjon a hit szelíd fényessége az ő, és általa sokak szívében. Ő lett a hajtás, amely a szabadság újbóli időszakában gyönyörű gyümölcsöket termett. S aki most már nem lát, csak hall minket, talán újra aggódva figyeli, ott van-e szavainkban a hit? Éljünk e hitből bátran, erővel, életet éltetve! Pavlics István kanonok úr életén és munkásságán keresztül nekünk is megadatott, hogy a személyes hit, az átélt és elviselt szenvedés gyümölcsöt termett, virágzó közösségeket, értelmes, szép emberi életet.”

A szombathelyi ünnepségről bővebben ITT olvashatnak.

A díjátadó ünnepség végén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a jelenlévőket.

Az ünnepi rendezvényen zenei szolgálatot végzett a La Mia Fonte (Forrásom) Énekkar, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közösségek szentségimádása alkalmára alakult. Vezényelt: Farkasházi Dávid. Az ünnepség műsorvezetője Bágya Rita volt.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír