Az Eucharisztikus Világkongresszus harmadik napja

Kitekintő – 2016. január 26., kedd | 16:11

Január 26-án, Szent Timóteus és Titusz emléknapján reggeli dicsérettel kezdődött meg az 51. Eucharisztikus Világkongresszus harmadik napja a Fülöp-szigeteki Cebuban. Az imádságot Richard Kayondo prelátus, Uganda nemzeti delegáltja vezette. Török Csaba teológus helyszíni tudósítása.

Richard Kayondo elmélkedésében a két apostoltanítvány, valamint mesterük, Szent Pál példáján keresztül figyelmeztetett: Krisztus életét kell élnünk, neki kell – az Oltáriszentséghez hasonlóan – jelenvalóvá válnia bennünk. Enélkül csak eszme leszünk az emberek számára, de nem élő valóság. Az előimádkozói szolgálatot helyi szerzetesnővérek kórusa látta el.

A laudes utáni szünetben a cebui balettközpont egy női és két férfi táncosa tartott bemutatót: a zenével és mozdulataikkal a szentírási üzenetet igyekeztek átadni.

A harmadik nap főelőadását Robert Barron Los Angeles-i segédpüspök tartotta, akit 29 év papi szolgálat után múlt szeptemberben szenteltek püspökké. Bevezetőként elmondta, hogy egyházmegyéjükben igen sok filippínó él, akik a katolikus közösség aktív és elkötelezett tagjai. Előadásának témája a következő volt: Az Eucharisztia, a húsvéti misztérium ünneplése. Kiindulásként emlékeztetett rá, hogy a II. vatikáni zsinat célja volt elmélyíteni a liturgikus ünneplést, hazájában mégis a hívek hetven százaléka távol marad a szentáldozástól. Európa egyes területein még rosszabb a helyzet. Három lépésben mutatta be, miért elengedhetetlen a katolikus ember számára az áldozás: mivel az táplálék, a hit szentségi és a húsvéti Úr jelenléte, ami által nemcsak hitünk középpontja tárul fel, de részesévé is válunk a misztériumnak.


„Beleszerettem az Eucharisztiába.
Az Oltáriszentség tud engem közelebb vinni Istenhez.”

Robert Barron előadása után Marianne Servaas tanúságtétele következett, aki Belgiumból érkezett, ahol erősen szekularizált környezetben fáradozik a hit és az Oltáriszentség tisztelete élesztésén. Ő maga felnőttkorában tért meg, tudatos döntés révén. Sok keresztény közösséget ismert meg, de az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem élhet egyfajta el nem kötelezett, felekezeten kívüli, „arctalan” kereszténységet. Két dolog volt, ami döntő hatást gyakorolt rá. Az első a Mindenszentek litániájának imádkozása volt – megkérdezte magától: tartozhatna-e ennél jobb családba? A másik az eucharisztikus jelenlét hite, amely a mai napig újra és újra tudatosítja benne, micsoda ajándék, hogy naponta szentáldozáshoz járulhat. Ebből remény fakad számára, különösen akkor, ha arra gondol: az egykor a legkatolikusabb nemzetek közé tartozó Belgium elhagyta hitét, múzeumnak tekinti a templomokat. Itt és most Krisztus jelenlétének reményadó erejére van szükség, hogy az ember ne vegyen fel negatív magatartást, beszédmódot, s a hitet se hagyja el. Örömteli és világos beszéd kell, melynek forrása az eucharisztikus közösség Istennel.

A liturgia készületi idejében táncosok és egy kórus jelenítette meg az üdvösség történetét az ősszülőktől kezdve Krisztus megtestesüléséig. A klasszikus európai zene, a helyi hagyományos öltözékek, a filippínó tánc elemei, valamint a kortárs könnyűzenei darabok egészen sajátossá, színekben és érzelmekben igen gazdaggá tették az előadást.

A mise előtt Jose Palma cebui érsek köszöntötte az egybegyűlteket, valamint az időközben megérkezett Charles Maung Bo bíborost, pápai legátust, aki néhány közvetlen szó erejéig szintén a mikrofonhoz lépett.

Az ünnepi szentmisét Gaudencio Rosales nyugalmazott manilai érsek mutatta be. Szentbeszédében emlékeztetett, hogy az Eucharisztia húsvéti vacsora – a pészah szó pedig átkelést jelent. Ahhoz, hogy az ember át tudjon kelni a bűnből az új életre, arra van szükség, hogy vállalja a keresztet, meghaljon Krisztussal. Amikor Jézus az utolsó vacsorán így szól a tanítványaihoz: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, akkor küldetést ad mindannyiunknak, hogy az életünkkel tegyük őt jelenvalóvá testvéreink számára. Végül már nem a szavaink, hanem a tetteink hirdetik az evangéliumot.

Az ebédszünet után szokás szerint szentségimádás következett.

A délután során párhuzamosan zajlottak az előadások. Orlando Quevedo bíboros, cotobatói érsek, a filippínó püspöki konferencia elnöke Henri de Lubac egy gondolatáról elmélkedett, amelyet II. János Pál is átvett Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában: az egyház hozza létre az Eucharisztiát, és az Eucharisztia hozza létre az egyházat. Josefina Manabat, a manilai San Beda College liturgikus intézetének dékánja Isten Országának eszkatologikus lakomájáról; Luciano Ariel Felloni, korábban Quezon City-i plébános, jelenleg kerületi esperes pedig a szegények lábának megmosása kapcsán az Eucharisztia és a papság kapcsolatáról beszélt. A kongresszusi pavilonban, vagyis a legnagyobb befogadóképességű teremben hangzott el Diego Monroy Ponce atyának, a Szent Juan Diegóról nevezett nemzeti szentély és a karitász igazgatójának az előadása az Eucharisztiáról és a népi vallásosságról.


A magyar delegáció (balról): Mohos Gábor, Monostori László, Schuschnigg Teréz, Török Csaba, Szeidel Péter

Helyi idő szerint kedden estére megérkezett Cebuba a magyar küldöttek második csoportja: Erdő Péter bíboros, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és kíséretük.


Fotó: 51st International Eucharistic Congress 2016/Facebook; CBCP News

Török Csaba/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria