Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke: Az evangéliumot nem lehet karanténba zárni

– Mondják, hogy a járványhelyzet végén egy megváltozott világba térünk vissza. A gazdasági prognózisok tekintetében ez a változás látványos. De vajon megváltoztak az emberek is?

– Amikor először szembesültem a helyzet komolyságával, bevillant, hogy talán ez lesz az a „világégés”, ami észhez térít bennünket, és esélyt ad, hogy a sarkából kifordult világunk újra a normalitás irányába mozduljon el. Azonban – hála az emberek fegyelmezettségének és a határozott, felelős döntéseknek – sikerült féken tartani a járvány első hullámát. De már ez a pár hónap is szembesített bennünket az élet alapvető kérdéseivel. Mi van, ha megbetegszem, és a járvány az én életemet is követeli? Kinek a kezében van az életünk? Mi a valóban fontos az életemben? Felelős vagyok másokért? Ennek a szembesülésnek kézzelfogható hatása lett. Érden, ahol lakunk, a családi séta „tömegsporttá” vált. Állítom, hogy sok családban többet beszélgettek a két-három hónap alatt, mint máskor egész évben. Azok, akik eddig szótlanul elmentek egymás mellett, most köszönni kezdtek egymásnak. Észrevettük egymást. 

Ilyen rövid idő alatt bizonyosan nem változott meg az emberiség, nem váltak készséggé az új magatartási normák és értékorientációk. De a megszokott kerékvágásból kizökkenve volt idő gondolkodni, szembesülni a gondokkal, reflektálni a helyzetre. Remélem, nem lesz félreérthető, de ez az időszak Magyarországon nem volt eléggé súlyos ahhoz, hogy egyéni szinten gyökeres változásra sarkalljon vagy változást kényszerítsen ki. Viszont érzékeltette, milyen törékeny és tökéletlen az ember alkotta gazdasági és társadalmi környezet. Ez a sebezhetőség megmutatta a társadalmi berendezkedésünk gyenge oldalait.

Vizsgázik a politikai élet is. Egy ilyen nehéz időszakban, a strukturális átalakítások vissza nem térő lehetősége előtt és újszerű társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások közepette világlik ki igazán, hogy valóban a keresztény társadalmi tanítás értékei mentén születnek-e a döntések. A mi felelősségünk, hogy a politikai döntéshozókat segítsük ebben a folyamatban. Fel kell hívnunk a figyelmet az átalakítás élet- és emberközpontúságára, illetve a teremtésvédelmi, fenntarthatósági és szolidaritási szempontokra. Az bizonyosan állítható már, hogy megváltozott körülöttünk a helyzet, és ezzel nőtt a felelősségünk. Egyrészt olyan dinamikus intézkedéssorozattal szembesültünk, amire rég nem volt példa. Egy jól meghatározott célfüggvény már fél siker, viszont ez fordítva is igaz. Ha a gazdasági aktivitást önmagáért való célként hajszoljuk, akkor könnyen irányt téveszthetünk. Hiszen nem a GDP növekedését kell fenntartani, hanem a minket éltető és ránk bízott teremtett világot, valamint igazságosan és szeretettel osztozni a javainkon a többi emberrel. 

A kijárási korlátozás kényszerintézkedései az életvitelünkre is közvetlen hatással voltak. Lelkiismeret-furdalás nélkül le kell állni ilyenkor azokkal a tevékenységekkel, amelyek nem férnek össze az életállapotunkból fakadó kötelezettségeinkkel.

– A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom is leállt az elmúlt három hónapban?

– Egyáltalán nem, de teljesen természetes, hogy a családi, családfenntartói felelősségünk és kötelezettségünk nálunk is elsőbbséget élvezett minden más tevékenységgel szemben. És ez így is van rendjén. A Jóisten nem hív minket élet- és családellenes szolgálatra, „csak” annyira, ami belefér az életünkbe. Itt azért jelentős mozgásterünk van abban, hogy ezt miként szervezzük meg, és mennyire vagyunk nyitottak a szolgálatra.

A karanténidőszak lehetőséget adott olyan fontos feladatokra, amelyekre addig nem tudtunk sort keríteni. Megkerestük azokat, akikkel az elmúlt három év során kapcsolatba kerültünk. Több mint ötszázötvenen döntöttek úgy, hogy továbbra is a közösségünkhöz szeretnének tartozni. Elkezdtük összeállítani a hit alapú civil szervezetek adatbázisát egy új dimenziójú együttműködési hálózat kialakítása érdekében. A nemrég megújult honlapunk mellett egy új honlapot is indítottunk, a teremtésvédelemmel kapcsolatos tevékenységünk bemutatására.

A Teremtésvédő Munkacsoportunk két könyv megírásán és egy szeptemberben induló országjáráson dolgozik. E-bookként és hangoskönyvként is feldolgozzunk az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát, amit az Ars Sacrával közösen a t-ARS Keresztény Képzőművészeti Műhelyünk illusztrál. Az Egészségügyi Munkacsoportunk a Magyar Bioetikai Társasággal közösen egy kifejezetten a járvány során előtérbe került orvosetikai kérdésekről szóló konferencia előkészítésén dolgozik. A Család Munkacsoport bővítette és újragondolta a Bízd Rá Magad! elnevezésű projekt keretében létrehozott adatbázist, internetes portált, amelynek a hivatalos bemutatását a járványhelyzet még késlelteti. Itt strukturáltan, átláthatóan és tematikus bontásban elérhetők lesznek egy emberöltőn át a családhoz köthető kihívások megoldásához országosan fellelhető, elsősorban katolikus „jó gyakorlatok”. Pedagógus Műhelyünk a NAT átfogó és alapos véleményezése után az oktatásért felelős kormányzati döntéshozók számára dolgozott ki szakmai állásfoglalást az idei érettségi vizsgák lebonyolíthatóságával kapcsolatban. A T72 Mérnökkör és az idén indult Jogász Műhelyünk a stratégiai (újra)tervezésre használta fel ezt az időt. Mindemellett aktualizáltuk a 2020/2021-es év munkatervét, bekapcsolódtunk az Actio Catholica nemzetközi online rendezvényeibe, amelyek különösen a Laudato si’ teremtésvédelmi év köré épülnek idén. Szóval nem mondanám, hogy megállt volna az élet, inkább lehetőséget kaptunk a nagy rohanásban a prioritások újragondolására.

– Változtak a mozgalom célkitűzései? Szükséges újradefiniálni a célokat vagy a mozgalom identitását?

– Erdő Péter bíboros úr a mozgalom alapító okiratában a célokat igen időtálló és kellően átfogó jelleggel hagyta jóvá, így nem szükséges módosítani ezeket. Viszont a megvalósítás eszköztárát tekintve sokkal bátrabbaknak kell lennünk. A lelkiségi és családmozgalmakkal közös pannonhalmi lelkigyakorlatunkat Székely János püspök úr vezetésével még épp meg tudtuk tartani március elején, de utána minden nagyrendezvényünket, sajtótájékoztatónkat, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tervezett aktivitásunkat el kellett halasztanunk. Ez arra inspirált bennünket, hogy új kommunikációs és kapcsolattartási csatornákat hozzunk létre. Újragondoltuk a nyitott, inspiratív Részigazság Klubok eddigi személyes jelenléten alapuló jellegét, és júniusban már online közvetítéssel, a Magyar Katolikus Rádióval együttműködve tettük elérhetővé a beszélgetéseket a korábbinál szélesebb kör számára. A kényszerű bezártság ideje alatt kifejezetten törekedtünk az online térben történő értékközvetítésre, és jóval több tartalmat osztottunk meg ezeken a kommunikációs felületeinken, mint azelőtt.

Mindez pusztán öncélú mozgalmiság, közpolitikai nyüzsgés lenne, ha nem társulna a mélyben egy személyes belső úttal, elköteleződéssel, egy fokozatos belső megtéréssel. A Gazdagok hivatása című programunk – amit Vecsei Miklóson keresztül a Máltai Szeretetszolgálattal, Sajgó Szabolcson keresztül a jezsuitákkal és számos barátunkkal közösen hordozunk – ennek az egyik legmélyebb dimenzióját, a legelesettebbekhez való viszonyunkat és személyes válaszunkat érinti. Egymást is gyakran figyelmeztetve és megerősítve törekszünk arra, hogy minden tevékenységünk valóban a Lélek indíttatásából fakadjon, és a személyes istenkapcsolat kialakítását, elmélyítését szolgálja. Mi ebből táplálkozunk, nem pályázati forrásokból. Ez utóbbiak mindössze szükséges eszközök ahhoz, hogy a tevékenységünk földi dimenziókban mérve is hatékony, strukturált, látható legyen. A személyesség, a közösségépítő jelleg és a Kárpát-medencei felelősség az évek óta egyre erősödő és visszaigazolt pilléreink a vezetők hiteles, Krisztus-követő – de persze nem hibátlan vagy bűntelen – élete mellett. A karanténidőszak elmúltával csodálatos élmény volt újra részt venni a T72 Egészségügyi Munkacsoport szervezésében az egészségügyben dolgozókkal közös szentségimádásban, amibe az interneten keresztül is be lehetett kapcsolódni. Külön büszke vagyok a legnagyobb fiamra, aki elsőéves orvostanhallgatóként ebben az időszakban COVID-osztályra jelentkezett önkéntes segédápolónak.

A Mozgalom és az Egyház számára az online tér új kihívásokat jelent. Ahol a férfi és a nő identitását megkérdőjelezik, ahol életvédelem címén a legnagyobb nemzetközi szervezetek durván életellenes módszereket (pl. abortusz) támogatnak, ott hatalmas igény van arra a tiszta hangra, hogy ebből elég. A férfi férfi, a nő pedig nő. A normalitás, az antropológiai valóságunk helyes érzékelése és az élet tisztelete a következő évek központi erkölcsi kérdései. Ha ezt a zsinórmértéket relativizálnánk, akkor felbecsülhetetlen károkat okoznánk a jövő nemzedékeinek is. Márpedig értük is felelősek vagyunk, különösen magzati korukban, amikor teljességgel képtelenek kiállni az érdekeik és fogantatásuk révén elvitathatatlan jogaik mellett, melyek közül az első, hogy joguk van megszületni. Mélységesen elszomorító, hogy egy eddig közel félmillió életet követelő világjárvány ideje alatt ennek a számnak a többszörösét teszi ki a kioltott magzati életek száma, sőt ezt az időszakot számos országban arra próbálják kihasználni, hogy még könnyebben lehessen büntetlenül kioltani védtelen emberi életeket.

A célkitűzéseink tehát nem változtak, sőt még időszerűbb és sürgetőbb lett a határozott megjelenítésük és megvalósításuk. Az Egyház társadalmi tanításának hirdetése független bármilyen vírustól vagy más tényezőtől. Az evangéliumot nem lehet karanténba zárni.

– Nagycsaládos édesapaként hogyan élte meg a karantént Ön és a családja? Volt olyan tanulságos helyzet vagy történés, amit megőriz az emlékezetében a jobb időkre vagy egy esetleges második hullám időszakára?

– Sok minden történt velünk és nagyon hirtelen. A hétköznapi életünk megszervezése embert próbáló volt: hat iskolás gyerekünk négy különböző oktatási intézménybe jár, és van egy két és fél éves örökmozgó is a családban, akit távol kellett tartani az éppen tanuló, online hegedülő, vagy dolgozatot író testvéreitől. Mégis felejthetetlenek azok a pillanatok, amikor a testvérek egymást segítették a tanulásban, vagy naponta új nevet húzva, esténként párosával beszélgettünk egymással egy-egy negyedórát, ami a karanténidőszak alatt bevezetett új családi szokásaink egyike lett a legnehezebb hetekben. A helyzethez igazodva házirendet és napirendet alakítottunk ki, a házimunkákat is új rendszerben szerveztük meg. Ezeket meg is osztottuk ismerősi, közösségi körben, hátha másoknak is segítséget jelentenek. Minimalizáltuk a közösségi érintkezéseket, csak én jártam ki a világba „vadászni”, bevásárolni, ügyet intézni. De nem állhattunk meg az önmagunkról való gondoskodásnál.

A környékünkön szórólapokat dobtunk a postaládákba, és kiplakátoltuk, hogy akinek segítségre van szüksége, az jelentkezzen, vagy jelezze, ha tud rászoruló emberről. Három családról, idős házaspárról gondoskodtunk, egy kivételével korábban nem ismertük őket. Új kapcsolatok és barátságok születtek, többen beköszöntek és mondták, hogy naponta erőt és reményt ad nekik a kapunkra kitett felhívás. Ismeretlenek is dobtak be köszönő, bátorító levelet. Van, aki bekapcsolódott a segítésbe. Egy három gyermekét egyedül nevelő édesanyáról már egy református – korábban szintén ismeretlen – családdal közösen gondoskodunk; megosztjuk velük, amink van.

A nagycsalád belső kapcsolódása érdekében a nagyszülőkkel szinte mindennap videohívásokkal tartottuk a kapcsolatot, és anyósom – Juhász Judit – közismerten csodálatos hangján hallgathattak esti mesét a kisebbek, telefonon keresztül. Volt nagycsaládos videokonferencia, kerítésen keresztüli és lépcsőházi anyák napi, születésnapi köszöntés. Fotóztuk a jellemző életképeket, és online fotóalbumon keresztül is próbáltunk hírt adni magunkról nagycsaládi, illetve tágabb rokoni körben.

A járványidőszak egyik legmegrázóbb pillanata számomra az üres Szent Péter téren elhangzott Urbi et Orbi áldás volt március 27-én, amibe mi is az interneten keresztül kapcsolódtunk be. Az Egyház kétezer év óta talán még soha nem szembesült ennyire hirtelen és radikális változásokkal a liturgia és a közösségi élet területén. A online térben való eddigi marginális jelenlét hirtelen a találkozások elsődleges formájává lépett elő. Hálával és köszönettel gondolok püspökeinkre, papjainkra és szerzeteseinkre, akik nyitott szívvel igyekeztek választ adni a váratlan helyzetre. Mindenki jó szándékkal kereste a lehetőségeket, néha akár ügyetlenül is. De ezt a kezdeti ügyetlenkedést messze felülmúlta, hogy az embereknek hiányzott a szentmise és az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal való találkozás. Ennek a felismerésnek a kibontására és kiaknázásra kaptunk egy ajándék kegyelmi évet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jövő szeptemberre halasztásával. Nagyon remélem, hogy a mostani tapasztalatok beépülnek a jövő évi programokba, kommunikációba.

Viszont amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen véget is ért a veszélyhelyzet. Így nagy a kísértés, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba. Ezért mi újabb felhívást tettünk ki a szigorú korlátozások feloldása után. Ez Ferenc pápa pünkösdi beszédének üzenetével kezdődött: „Jobb emberként jöjjünk ki a világjárványból!” És úgy folytatódott, hogy „bár a vírus alábbhagyott (…), az emberség, egymás segítése maradjon meg!” Számunkra az a nagy tanulság ebből az időszakból – amit néhány nappal ezelőtt a mozgalom vezetői megbeszélésen is leszűrtünk –, hogy azok kerülnek ki győztesen egy ilyen helyzetből, akik az élet lényeges kérdéseire képesek koncentrálni az erőfeszítéseiket, akik az egyéni küzdés helyett a hálózatiság és a közösség erejére építenek, akiknek az életében mindennapossá válik a felelős, cselekvő szolidaritás. Ez számunkra a hiteles tanúságtétel és az evangelizáció létformája, amibe szeretettel várunk minden jó szándékú embert!

Fotó (archív): Merényi Zita, Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. július 12-i számában jelent meg.