Ferenc pápa elfogadta Theodore McCarrick lemondását a bíborosi rangjáról

Kitekintő – 2018. július 29., vasárnap | 10:47

A kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel megvádolt Theodore McCarrick július 27-én, pénteken eljuttatta Ferenc pápához levelét, amelyben lemondott bíborosi rangjáról. A Szentszék Sajtóterme július 28-án közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztattak, hogy Ferenc pápa elfogadta a lemondást.

„Pénteken este a Szentatya levelet kapott a 88 éves Theodore McCarrick bíborostól, Washington nyugalmazott érsekétől, aki lemondott a bíborosi kollégiumban betöltött tagságáról – olvasható a közleményben. – Ferenc pápa elfogadta lemondását bíborosi rangjáról és elrendelte felfüggesztését a nyilvános papi szolgálat alól. Egyben arra kötelezte, hogy a számára a későbbiekben kijelölésre kerülő otthonban tartózkodjon imaélet és bűnbánat céljából mindaddig, amíg az ellene felmerült vádakat tisztázzák a szabályos kánonjogi eljárás keretében.”

Pietro Parolin bíboros államtitkár Ferenc pápa felszólítására júniusban már elrendelte, hogy McCarrick bíboros nyilvánosan ne gyakorolja papi szolgálatát. Erre a döntésre azt követően került sor, hogy a New York-i főegyházmegye bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a McCarrick bíboros elleni vádak megalapozottak. Ezek szerint, több mint 45 évvel ezelőtt Theodore McCarrick kiskorúak ellen követett el szexuális visszaélést New Yorkban. A nyugalmazott washingtoni érsek ártatlannak tartja magát, de elfogadta a vatikáni döntést.

Az elmúlt napokban Sean O’Malley bíboros, bostoni érsek, a kiskorúak védelmére létrehozott pápai bizottság elnöke felháborodásának adott hangot a Theodore McCarrickot érintő hírek miatt, akit felnőttekkel szembeni nem megfelelő szexuális viselkedéssel is vádolnak. „Ezek a feltételezett cselekedetek erkölcsileg elfogadhatatlanok és összeférhetetlenek a papi, püspöki és bíborosi szereppel.” „Ez és más hasonló ügyek kapcsán többre van szükség, mint csak bocsánatkérés – fogalmazott O’Malley bíboros. – Amikor püspökökkel vagy bíborosokkal kapcsolatban merülnek fel ilyen vádak, azok azt is jelzik, az Egyház politikájában hatalmas űrök vannak még a szexuális visszaélésekkel kapcsolatok eljárások terén.” Az Egyház bevezette a zéró tolerancia elvét a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések terén, de „világosabb eljárásokra van szükség azokban az esetekben, amikor ez püspököket érint” – hangsúlyozta a bostoni érsek.

Miután július 27-én Theodore McCarrick, Washington nyugalmazott érseke lemondott bíborosi rangjáról a bíborosi kollégium összetétele a következőként alakul: 224 bíboros a tagja, akik közül 124 a választó és 100 a 80 év feletti, nem pápaválasztó bíboros.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria