„Nem bűnösöket akarunk keresni” – Folytatódott a bencés rendtörténeti konferenciasorozat

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Köszöntőjében Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója elmondta, a rendszerváltást követően újra népszerű lett egyháztörténettel foglalkozni, ezen belül is a szerzetesrendek történetét kutatták sokan.

A kutatások iránya azonban nem volt mederbe terelve – fogalmazott. – Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát javaslatára aztán a kutatók összeültek, felosztották egymás közt a témákat, ekkor alakult ki egyfajta meder. Ennek eredménye ez a konferenciasorozat, illetve a tanulmánykötet, melyet január 22-én mutattak be a Magyar Nemzeti Levéltárban.

Az eseményen nem tudott jelen lenni Hortobágyi Cirill jelenlegi és Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát, üdvözletüket Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár (PFL) igazgatója adta át. Dénesi Tamás hozzátette, a Pannonhalmi Főapátság a 2018-as évre a kibékülést választotta mottójául. „Nem bűnösöket akarunk keresni, hanem a múlt objektív feltárását szolgáljuk, ezáltal a kiengesztelődést is elősegítjük” – hangsúlyozta a PFL igazgatója.

Orkváth Imre, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) tudományos főosztályvezetője köszöntőjében az MNL, a PFL és az ÁBTL közötti jó és élénk kapcsolatokat emelte ki. Mint elmondta, az együttműködés 2010 óta tart, azóta segíti az ÁBTL feltárni, milyen volt a bencés rend helyzete a szocializmus évtizedeiben, mivel a korszak ismeretéhez elengedhetetlenek az ÁBTL-ben őrzött iratok.  

Petes Róbert egyháztörténész előadásában az 1969-től 1971-ig tartó rendi nagykáptalanról beszélt, melyen a II. vatikáni zsinat újításainak bevezetéséről tárgyaltak a szerzetesek. A zsinat végeztével VI. Pál pápa elrendelte, hogy minden szerzetesrend köteles nagykáptalant tartani, ahol a zsinat fényében újragondolják hivatásukat, valamint ismertetik az újításokat, az új szabályokat. Állami engedéllyel Legányi Norbert pannonhalmi főapát is részt vehetett a zsinaton, mely lelki átalakulást hozott a számára. Hazatérése után személyes jelenlétével képviselte a zsinat szellemiségét a szerzetesek között. A rendi nagykáptalan előkészítése 1968-ban kezdődött, azonban lebonyolítása Legányi 1969-es lemondását követően Monsberger Ulrikra hárult, aki mint kormányzó perjel vezette a közösséget, mivel a Szentszék arra kérte a szerzeteseket, addig ne válasszanak új főapátot, amíg nem fogadták el az új szabályokat.

A nagykáptalan első ülésszaka 1969. június 30-tól július 2-ig tartott. 1971 márciusáig összesen hét ülésszak volt: az itt hozott rendelkezések 1971. december 29-én kapták meg a Szentszék, 1972-ben pedig az Állami Egyházügyi Hivatal engedélyét, hogy a gyakorlatban is alkalmazhassák őket. A nagykáptalan érdekessége, hogy az új szabályoknak köszönhetően már a fiatal szerzetesek is részt vehettek az eseményen, akik magnószalagra rögzítették a tanácskozásokat.

Dénesi Tamás, a PFL igazgatója előadásában a bencés laikus testvérek 1945 és 1987 közötti sorsát mutatta be. Mivel a bencések 1802 óta mint tanítórend voltak jelen Magyarországon, nem látták szükségesnek, hogy laikus, tehát nem felszentelt pap testvérek is álljanak a rend szolgálatában. A hagyományos monasztikus életformához való visszatérést az 1920-as évek rendi reformja kísérelte meg, a nagybirtokrendszer 1945-ös megszüntetése után pedig létfontosságúvá vált, hogy a fizikai szükségletek ellátására segítő testvéreket alkalmazzanak. A laikusi intézmény visszaállításáról 1945. június 22-én határoztak, az első segítő testvért 1946-ban vették fel. A további segítő testvéreket újsághirdetések útján kereste a rend, azonban ezzel a módszerrel hamarosan felhagyott, mivel számos bonyodalomhoz vezetett: volt például olyan jelentkező is, aki eltitkolta, hogy nős. A laikus szerzetesi intézmény félhivatalosan és csökkent aktivitással az 1950-es éveket követően is működhetett, ezek a segítő testvérek civil ruhát hordtak, és alkalmazottként álltak a rend szolgálatában. Az állammal való összeütközésre csupán Tompek Timót testvér adott alkalmat, mivel mint szerelő a lehallgatókészülékek hatástalanításával is foglalkozott Pannonhalmán.

Wirthné Diera Bernadett történész az oblátusi intézményről tartott előadást. A világi férfiak és nők számára létrehozott szerzetesi intézmény a két világháború között alakult újra Szunyogh Xavér bencés vezetésével, és titokban még a diktatúra éveiben is működött. A korszakból csupán a győrszentmártoni Boldog Gizella Oblátaszövetség jegyzőkönyve maradt fenn, Szunyogh Xavér hagyatéka is őriz az oblátusokra és oblátákra vonatkozó dokumentumokat, azonban oral history, a még élő tagok személyes beszámolói arra engednek következtetni, hogy mind Pannonhalmán, mind Budapesten aktív oblátusközösség működött, azonban az új tagok felvétele is titokban történt. 

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója a Pannonhalmi Főapátság mindennapi életét mutatta be előadásában. A szocializmus idején többnyire az ünnepekkel és az iskolai eseményekkel kapcsolatos feljegyzések mesélnek arról, hogyan éltek a szerzetesek, az idősotthon lakói és a gimnázium diákjai a diktatúra alatt. Szabó Csaba külön kiemelte 1945 húsvétját, melyet a Vöröskereszt oltalmát élvező főapátságban menedéket kérő civilekkel, folyamatos légitámadásoktól fenyegetve próbáltak megünnepelni.

Ring Orsolya, a Magyar Tudományos Akadémia Recens kutatócsoportjának tudományos munkatársa előadásában a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba egyházmegyei támogatással érkező diákok társadalmi összetételét elemezte. A kommunista hatalomátvételt követően megszüntették a kisszemináriumokat is, a hivatásgondozás tehát a hat megmaradt egyházi fiúgimnáziumra hárult. Az egyházmegyék ezért számos fiatal taníttatási költségét elvállalták, azonban ez az intézmény nem volt a nyomásgyakorlás eszköze: nem vonták meg a támogatást azoktól a fiúktól sem, akiknek nem támadt papi hivatása. Ring Orsolya megállapította, hogy meglepően sok MÁV-alkalmazott kérte gyermekének ezt a lehetőséget, de sok fiatal érkezett paraszti sorból is – annak ellenére, hogy az egyházi iskolák nem feltétlenül garantálták a továbblépés lehetőségét, hiszen az itt érettségizett diákok általában hátrányt szenvedtek az egyetemi felvételi során.

Boros Zoltán a Szombathelyi Egyházmegyébe átkerült bencés szerzetesekről beszélt. A bencés rendnek két intézménye működött a Szombathelyi Egyházmegye területén, a celldömölki rendház, mely a nyugdíjas szerzetestanárok otthonaként szolgált, illetve a kőszegi gimnázium. Az egyházi iskolák államosítása során Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök messzemenő jóindulattal viseltetett a bencések iránt, a kőszegi iskola 16 fős tanári karát nemcsak plébániákra osztotta be, hanem még anyagilag is segítette őket. A rendek feloszlatása és a szerzetesek deportálása csupán 4 nyugdíjas bencés tanárt érintett. Kovács Sándor püspök különböző rendekből összesen 26 szerzetest vett át egyházmegyei szolgálatra. 

Schilde René, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára a perjeli naplókat, mint forrásokat értékelte. Elmondta, a perjeli naplók a háztörténet, a historia domus szerepét töltik be egy szerzetesközösség életében: ez a belső élet legrészletesebb leírása. Az 1945 és 1979 közötti perjeli naplók első részét megsemmisítették, csupán egy szűrt átirata maradt fönt, melyhez 1968-ban Legányi Norbert főapát piros tollal némi megjegyzést fűzött. Legányi szerint ez a napló hiányos és sok tévedéssel megírt, „beszédesen hallgat” az eseményekről. A naplók az évek múlásával váltak egyre „bőbeszédűbbekké”, azonban az ÁVH és az ÁEH tevékenységéről csupán informális szintű adatokat közölnek.   

Soós Viktor Attila történész Pénzes Balduin bencésnek, az Új Ember első főszerkesztőjének életútját és munkásságát ismertette. Pénzes Balduint 1936-os pappá szentelését követően Finnországba akarta küldeni a rend egy újonnan alapítandó közösség élére, azonban előtte irodalomtudományi tanulmányokat folytatott. A finnországi küldetés meghiúsult, ezért Pénzes Balduin a tanári pályán maradt, Komáromban és Pesten tanított. 1945-től kezdték kidolgozni egy új katolikus sajtóorgánum alapjait, melynek első főszerkesztőjének Sík Sándort kérték fel. Sík Sándor azonban visszalépett, így Pénzes Balduin vezetése alatt indult el az Új Ember, mely 1948-ig határozott politikai iránymutatással is szolgált. A politikai nézetek hangoztatása miatt a szerkesztőség, kiváltképp Pénzes Balduin a kommunista sajtó céltáblájára került, ezért az Új Ember fokozatosan eltávolodott a politikától és 1948-tól pusztán hitéleti hetilappá vált. Pénzes Balduin sokféle nehézséggel küzdő ember volt, munkáját betegsége és az egyszerű származása miatti kisebbrendűségi érzés nehezítette. Soós Viktor Attila hangsúlyozta, bár a szerkesztőség számos tagja működött együtt az állammal, eddig nem talált olyan bizonyítékokat, melyek Pénzes Balduint terhelnék.   

Mivel Somorjai Ádám bencés történész nem tudott jelen lenni a konferencián, előadását Boros Zoltán olvasta fel. Somorjai Ádám Polgár Vilmos, egy nyugati emigrációban szolgáló bencés szerzetes tevékenységét elemezte, s megállapította, ennek megítélése nem egyszerű, mert annak ellenére, hogy információkkal szolgált az államnak, megszilárdította a Nyugaton élő magyar bencések szervezetét.

Somorjai Ádám kutatásához szorosan kapcsolódott Cúthné Gyóni Eszter előadása, mely Kapuy Vitál bencés hálózati tevékenységét ismertette, aki Rieger József és Marosi Zoltán fedőnéven jelentett. Kapuy Vitált terhelő adatok alapján, egy korábbi bencés diák illegális tevékenysége miatt zsarolták és szervezték be: tartótisztjei főként a szociális otthonban lakó, más rendből származó szerzetesekről, különösképpen Endrédy Vendel volt zirci apátról, valamint a renden belüli konfliktusokról vártak tőle információkat. 

Az utolsó előadó, Bandi István, az ÁBTL munkatársa súlyos erkölcsi problémát feszegetett: a kiskorúak beszervezését. Bandi István Sollich Endre főhadnagy tevékenységét mutatta be, aki huszonéves BM-tisztként számos bencés diákkal került barátságba, akik kényszerítő eszközök nélkül szolgáltattak információt neki. Mivel ő maga is fiatal volt, hamar a kamaszok bizalmába férkőzött: a fiúkat cukrászdába, moziba hívta, zsebpénzük megőrzésére vállalkozott, baráti beszélgetéseknek álcázott találkozókon gyűjött információkat a tanárokról, diákokról, de még a győri szemináriumban tanuló kispapokról is. Sollich úgy befolyásolta a diákokat, hogy önként is megnyíltak előtte; maguktól minősítették társaik cselekedetét, és kérték a hatóság beavatkozását. Volt olyan fiú, akinek papi hivatását maga Sollich is erősítette, és annak szemináriumba lépése után is várta tőle az információkat. Bandi István szerint Sollich sikere abban rejlett, hogy el tudta hitetni a gyerekekkel, hogy együttműködésükkel lesznek méltók a felnőttek világára.

Számos előadásban elhangzott, a kutatás még nem ért véget, a múlt objektív ismeretéhez további információkra is szükség van. Szabó Csaba azt is elmondta, további köteteket terveznek.       

Fotó: Lambert Attila

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír