Isten álma a világunkról – Székely János ismertetője a Fratelli tutti kezdetű enciklikáról

Jézus azt mondta tanítványainak: „Ti mindannyian testvérek vagytok” (Mt 23,8). Szent Pál apostol pedig így tanított: „Mindannyian az Ő nemzetsége… Isten fiai vagyunk” (ApCsel 17,28–29).

Minden ember a Teremtő Isten képmása, és ezért a felebaráti szeretet parancsa egyetemes, minden emberre kiterjed.

Ferenc pápa körlevele ennek az egyetemes testvériségnek különböző dimenzióit fejti ki. A dokumentum elején társadalmunk jelen állapotát, annak árnyoldalait vizsgálja. Megállapítja, hogy bár az emberiség egyetlen nagy családdá válása irányában sok pozitív lépés történt az utóbbi évtizedekben, ám ezek mögött nemritkán a gazdasági érdekcsoportok szabad befektetési szándéka húzódott (12), vagy pedig a dekonstrukció ideológiája, amely az emberi identitást, múltat, kultúrát teljesen lebontva nulláról akarja felépíteni az embert a maga elképzelései és ideológiája szerint (13). A globalizáció sok esetben olyan kulturális gyarmatosításként jelent meg, amely elpusztítja az egyes kultúrák sajátos arculatát és értékeit (14).

Sokak szemében a meg nem születettek és az idősek leselejtezhetőnek látszanak (18), a gyermekáldás visszautasítása mögött pedig gyakran az a mentalitás húzódik meg, hogy minden velünk végződik, egyedül a mi individuális érdekeink számítanak (19).

Az ember azt gondolta, hogy abszolút ura az életének, ám a valóság, a teremtett világ felnyög és lázad ez ellen az önkényuralom ellen (34). Mindent közszemlére tesznek ki, mindent megfigyelnek, és így sok esetben eltűnik az intimitás védelméhez való jog (42).

A világ jelen állapotának elemzése után Ferenc pápa az irgalmas szamaritánus példabeszédét állítja elénk. Kiemeli, hogy

minden műveltségünk ellenére hányszor analfabéták maradtunk a szeretet gyakorlásában, a rászoruló támogatásában (64).

Hányszor egyesek, sőt néha szinte egész népek csak a gazdagabb világot látják, arra vágynak, és nem veszik észre a maguknál is szegényebbeket (73). Ha nem vagyunk sem irgalmas szamaritánusok, sem az útszélen hagyott véresre vert emberhez hasonlók, akkor vagy rablók vagyunk, vagy a véresre vert ember mellett közömbösen elhaladók (67.; 70).

Ferenc pápa ezután egy nyitott világ elgondolásáról és létrehozásáról beszél.

Ez a nyitott világ nem a társadalmak homogenizálását és kirablását jelenti (100). Nem is az individuális szabadságjogok korlátlan kiélését.

Az individuális érdekek összességéből nem fog megszületni egy emberibb világ (105). Ezzel szemben a nyitott szívű világ azt jelenti, hogy felismerjük, bárhol is született valaki, joga van az emberhez méltó életre és kibontakozásra (106–107). A nyitott szívű világ megszületéséhez elengedhetetlen a gyermekek erkölcsi és spirituális értékekre való nevelése (114). Nélkülözhetetlen annak elismerése, hogy

a magántulajdonhoz való jog nem mindenek feletti. A Földet a Teremtő az egész emberi nemnek adta. A javak egyetemes rendeltetése megelőzi a magántulajdonhoz való jogot (119–120).

Minden ország és nép köteles segíteni a szegényt, az életlehetőségeit elveszített embert. Elsősorban a rászoruló saját földjén, de szükség esetén az ő befogadásával is (124–125). Ugyanakkor minden népnek erkölcsi kötelessége a saját polgárai jogainak védelme is (40). Anélkül, hogy a Földet egy olyan hellyé alakítanánk, amely otthont és megélhetést biztosít minden ember számára, nem felépíthető a maradandó béke (127).

Ezután a körlevél az egész világra nyitott szívről beszél. Ideális lenne a szükségtelen elvándorlást elkerülni, és a saját szülőföldön biztosítani mindenkinek az emberi kibontakozás lehetőségét. Ám amíg ez nem valósul meg teljes mértékben, addig kötelességünk tiszteletben tartani minden ember jogát arra, hogy olyan helyet találjon a maga és családja számára, ahol emberi kibontakozásuk lehetővé válik (129).

A rászoruló országoknak nyújtott segélyeket soha ne kössék olyan ideológiai feltételekhez és elvárásokhoz, amelyek az adott nép kultúrájától idegenek (132).

A különböző kultúrákat meg kell őrizni, hiszen ezek gazdagítják a világot, ám fontos ápolni ezeknek a kultúráknak a nyitottságát is (134). Minden egészséges kultúra nyitott az egyetemesség, a tágabb valóság felé. Egy egyetemes értékek nélküli kultúra valójában nem is kultúra (146). A testvéri világ nem egy minden népet összekeverő és azonossá tevő globalizmus, nem a bábeli torony történetében olvasható nyelveket összekeverő egységesítés. A hiteles egység sokkal inkább a poliéderhez hasonlít, amely az az egyes népek sajátosságait és identitását megőrzi (144). A befogadás és a nyitottság azt jelenti, hogy minden egyes nép a maga módja szerint fogadja be az új valóságokat (148).

A testvériséget minden népnek elsősorban a vele szomszédos népekkel kell keresnie és felépítenie (152).

A következő fejezetben a jobb politikáról szól a körlevél.

Elítéli azt a populizmust, amely a hatalom megszerzése céljából manipulálja és használja fel egy nép érzéseit és vágyait, és elítéli a liberalizmust, amely a hatalmasok anyagi érdekeinek szolgáltatja ki a társadalmat (155).

Természetesen nem tekinthető negatív értelemben vett populizmusnak az, ha egy politikus a népe távlati érdekeinek elérését, a népe fejlődését tűzi ki célul (159). A politika egyik legfőbb célkitűzése kell hogy legyen, hogy mindenki számára biztosítsa a munka lehetőségét (162). A helyes politika célja a hosszú távú közjó (178). Minden embernek elemi joga van az élelemre. Elfogadhatatlan botrány, hogy milliók éheznek Földünkön (189). A szabad piac nem oldja meg önmagádban a gazdasági élet jó működését, szükség van egy aktív gazdaságpolitikára az államok részéről (168). Mindehhez

szükséges egy nemzetek feletti tekintély, amelyet nem csak az erős országok irányítanak, és amely biztosítani tudja a jog erejét ez erősek joga helyett (172–174).

A helyes társadalmi-politikai rend lelke a társadalmi szeretet (166). A társadalmi szeretetnek nem érzelmeken és esetleges véleményeken, hanem az igazságon kell alapulnia (184). A szeretnek szüksége van az értelem és a hit fényére (185).

Ferenc pápa ezután a párbeszéd fontosságáról ír. Egy ország akkor növekszik és fejlődik, ha párbeszéd alakul ki a népi kultúra, az egyetemi kultúra, a fiatalok, a művészek, a gazdasági szakemberek, a családok és a média világának kultúrája között (199).

A mai társadalmi viták igen gyakran a másik lejáratásában merülnek ki (201). A jövő hősei azok lesznek, akik ezt a hamis logikát meg tudják törni, és képesek lesznek a másik iránti tisztelettel igaz szavakat kimondani (202).

A média világának óriási bűne, hogy kihasználva az emberek gyengeségeit, sokszor a legrosszabbat hozza ki belőlük (205). A párbeszéd kultúrája nem relativizmust jelent. Ha nincsenek objektív igazságok és értékek, akkor helyettük csak az érdekek és a pillanatnyi szeszély maradnak (206). Egy társadalom akkor nemes és tiszteletre méltó, ha őszintén keresi az igazságot, és ragaszkodik az alapvető értékekhez (207). Léteznek olyan értékek, amelyek megelőznek minket, és amelyek meglesznek miutánunk is (208). Egy pluralista társadalomban a párbeszéd az az út, amelyen keresztül a társadalom újra és újra felismeri és elismeri a maradandó értékeket (211). Az objektív igazság egyben hasznos a társadalom számára és konszenzus is képezhető vele kapcsolatban (212).

Fegyverezzük fel gyermekeinket a párbeszéd fegyvereivel! (217) Krízisek idején különösen is fontos megőrizni a társadalmi párbeszédben az udvariasságot és a tiszteletet (222).

A dokumentum hetedik fejezete az újfajta találkozás útjairól szól. A béke útjai az igazságból kell hogy elinduljanak. Szükség van a múltbeli igazságtalanságok, szörnyűségek nyílt kimondására (226–227., 246–249). A múlt sebeiről való megemlékezés során fontos, hogy minden oldal sebeiről megemlékezzünk (253). Az igazság azonban elválaszthatatlan az irgalomtól. Erősebb egy nép történetében az, ami összeköt, mint a múlt konfliktusai (230). Meg kell érteni a legszegényebbek néha antiszociális reakcióit, és gyakorolni kell irántuk a kivételezett szeretetet és barátságot (234).

A megbocsátás és az irgalom útja nem zárja ki azt, hogy az elnyomótól el kell venni azt a hatalmat, amelynek segítségével az elnyomást gyakorolni tudja (241).

A megbocsátás az isteni, végtelen irgalom megjelenése itt a világban, akkor is meg kell tenni, ha a vétkes nem bánja meg a tettét, és nem képes bocsánatot kérni (250). Ferenc pápa felszólítja a világot a háború elutasítására (258), és az atomfegyverek teljes leszerelésére (262). Szól a halálbüntetés eltörlése érdekében, mert a halálbüntetés kiszabásakor elkerülhetetlenek a bírói tévedések, valamint azért is, mert a diktatúrák egyik gyakori és kegyetlen fegyvere a kivégzés (267–268).

Az utolsó fejezet a vallások szerepéről szól az emberi testvériség szolgálatában. Isten nélkül az emberiség radikálisan elszegényedik, elveszíti reményét és távlatát (274). A társadalmi párbeszédben a hatalmasok és a tudósok mellett újra szót kell adni a vallások hangjának, az emberiség évszázados tapasztalatának (275).

Az Egyház elismeri, hogy Isten kegyelme más vallásokban is jelen van, és működik, ugyanakkor vallja, hogy az igazság és kegyelem teljessége Krisztusban van, az evangélium csodálatos muzsikájában jelent meg a számunkra (277).

A hiteles vallásosság soha nem vezet erőszakhoz, ellenkezőleg, minden ember megbecsüléséhez és szeretetéhez. El kell ítélni a terrorizmus minden formáját, amelyek hamisan hivatkoznak vallásos szövegekre – idézi Ferenc pápa az iszlám egyik legfőbb vallási tekintélyével, az Egyiptomi al-Azhar Egyetem nagyimámjával közösen kiadott nyilatkozatot (283). A körlevél két imádásággal zárul a testvéri szeretet megvalósulásáért.

Ferenc pápa körlevele Isten álmát fogalmazza meg a világunkról.

Azt az álmot, amelyről Jézus beszélt a boldogságmondásokban. Isten Országát, ahol boldog lehet a szegény, ahol ujjonghat az éhező, mert jóllakik, ahol örülhet az, aki sírt, mert vigasztalást talál. A szelídek, az irgalmasok, a békességszerzők Országát (vö. Mt 5,3–12).

Tegyünk meg mindent azért, hogy ez az Ország növekedjen bennünk, családjainkban, egyházunkban, hazánkban és az egész világon.

Készítsük elő az útját a beteljesedésnek, siettessük eljövetelét annak a Mennyei Városnak, ahol „nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem készülnek többé háborúra. Kardjaikból ekevasat kovácsolnak, lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket.” Akkor majd „sehol sem ártanak, és nem pusztítanak” az Ő Szent Hegyén. (vö. Iz 2,4; 65,25)

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír